A Hét 1958/2 (3. évfolyam, 27-52. szám)

1958-11-02 / 44. szám

<Slószi napok emléke Íróval, költővel való találkozás mindig élményt, s mi tagadás örömet is jelent az olvasó számára. Élmény, öröm, emlék. Egy jó szó, egy kézfogás, egy igazi élet — életreszóló biztatás, bátorítás és példakép lehet annak az életében, aki még csak élete tavaszán van. Mert mit adhat egyik ember a másiknak? Lehet-e maradandóbb útravalót életünk során tarsolyunkban rejtegetnünk, mint egy-egy könyvet, írást: ami a gondolat igazát példázza, az emberséget, a békét hirdeti. A stószi napokat, amelyeket Fábry Zoltán közelségében töltöttem, elsősorban ez teszi emlékezetessé. Aki csak Fábry Zoltán írásait ismeri, bizonyára egy erős, kemény embert képzel el a sorok mögött. Emberi, testi valósága ennek a fordítottjáról tanúskodik. Egyedül él, távol minden irodalmi és kulturális központtól Stószon — mégis közösségi életet él, amennyire ezt egészsége megengedi. A posta naponta számos levelet, folyóiratot, könyvet közvetít számára. Levelez itthoni és sok külföldi íróval, tudóssal, baráttal. Hatalmas könyvtárában megtalálni magyar és német kiadásokban a legkülönfélébb könyveket Upton Sinclairtől kezdve Zolán, Tolsztojon, Becherén keresztül, s a magyar irodalom színejavát. Nem egy kötetet maga az írója ajándékozott és dedikált. Ott találjuk József Attila Döntsd a tőkét című kötetét első kiadásban a költő ajánlásával, Illyés Gyula Oroszországi útinaplóját dedikálva, Bölöni György Az igazi Ady című munkáját, amelyet írója küldött Párizsból és sok mást. Az író mindig a könyv embere. Bár Fábry Zoltán már élete delén jóval túl van, és egészségi állapota váltakozó, testileg gyenge, mégis állandóan olvas és ír. Figyelemmel kíséri a világirodalom eseményeit, újdonságait, ugyanakkor tudomása van az itthoni legújabb könyvtermékekrő! sőt amikor teheti, bíráló, oktató, tanácsadó szóval vezeti az írókat, költőket. Sládkovic Gyetvai legény-e Farkas Jenő fordításában, Rácz Olivér Kassai dalok című verseskönyve, Turezel Lajos írások mérlegen című tanulmánykötete már ott van könyvei között. Olvas és Ir. Jelenleg A gondolat igaza, A béke igaza — trilógiasor harmadik kötetén, az Ady igaza című könyvén dolgozik. Bizony sok a dolga. Rengeteg anyagot kell hozzá feldolgoznia, mert amikor Ady A halottak élén és Az utolsó hajók című köteteinek, tehát Ady háborús költészetének a helyes értékelését adja, ugyanakkor világirodalmi viszonylatban is mérlegre állítja, meg akarja mutatni világirodalmi helyét, jelentőségét. Amikor ott jártam, éppen a haladó német háborús költészetet kutatta. Ady költészete a háború alatt, utolsó köteteiben csúcsosodik ki. Senki olyan világosan nem hirdette meg a háború veszélyét és nem látott annyira keresztül az embert ölő hamis fondorlatokban, mint éppen Ady Endre. „Az égből dühödt angyal dobolt Riadót a szomorú földre ... Véres, szörnyű lakodalomba Részeven indult a Gondolat, Az ember büszke legénye, Ki, íme, senki, béna volt: Kiüönös, Különös nyáréjszaka volt." (Emlékezés egy nyáréjszakéra ) Igen, az a különös nyári vagy éppen őszi éjszaka, a harc, a háború szörnyűsége, amikor szemtől szembe kellett nézni a halállal, döntő pillanat volt Fábry életében is. Amikor az orosz tiszt az író mellének szegzett szuronyát visszarántja, amikor felismeri az embert, s felébred benne valami, mondhatnánk: emberség, itt, ekkor születik az író újra, másodszor. Fábry Így ír erről: „Mintha a horogra került halat visszadobta volna a vízbe: növekedj! 1916. szentember 30-án születtem másodszor." A háború és Ady Endre megrázó háborús költészete kihatással van Fábry Zoltán egész életére és irodalmi munkásságára. Innen indul, ebből merít és erre épít állandóan. Ezért Fábry Zoltán: az emberség, az igazság, a béke hirdetője. És ez teszi az ő egész írói és emberi nagyságának alapját. És ez érték. Felmérhetetlen, felbecsülhetetlen érték, írói, emberi erény. Irodalmi munkássága központjában az ember áll, s minden ezért történik. Fábry Zoltán, az emberi, az emberséges szó hirdetője. Az ember élni akar, békében, boldogságban. Itt, s igy kapcsolódik antifasiszta, meg nem alkuvó és tántoríthatatlan harcra az igazságért, a békéért, a haladásért vívott harccal, amelyre egyedül a munkásosztály hivatott. Fábry és Stösz, Stósz és Fábry elválaszthatatlan: egy fogalom. Stószon született, itt töltötte élete legnagyobb részét, és talán ott is öleli magához majd egyszer az anyaföld. Fábry: a stószi remete — írótársai nevezték el egykor így. Ha a remete szót hallja az ember, töpörödött aggastyán jelenik meg képzeletében, aki az élettől elhúzódva, emberektől megundorodva csak a halált várja. Aki azonban úgy szereti az életet, az embereket, s a jövő, a boldogabb élet ígéretét, a gyermeket, mint Fábry, az nem lehet remete, az nem lehet rideg, életunt aggastyán. Hogy csak egy kis példát mondjak el életéből. Fábry mindkét szobájának egy-egy ablakát naponta reggeltől késő estig nyitva tartja. így is dolgozik. A szomszédságában egy négy-öt év körüli kislány lakik. Az öreg bácsi és e barna, körhajú és feketeszemű kislány barátok. Nem múlik el nap, hogy ne találkoznának, hogy ha csak teheti, azaz egészsége engedi, Fábry bácsi fel ne keresné — főleg vacsora után — leaalább pár percre a gyermeket. S a gyermek érzi és viszonozza e szeretet. Reggel, amikor felébred, vagy napjában bármikor, ha a Fábry bácsi nyitott ablaka alatt elmegy, mindig huncutul, gyerekesen, virgoncan elkiáltja magát: tyetyi; s ekkor Fábry bácsi megjelenik az ablakban, és mosolygó arccal viszonozza, visszakiált: tyetyi. Az egész falu ismeri, s az egész falu tiszteli őt. És az írásai: „A gyerek: a béke, minden jelző, hozzáadás, elvonás és mesterkedés nélkül. A gyerek: a béke. Nincs ennél érthetőbb, cáfolhatatlanabb állítás. Aki és ami ellene van, az felelőtlenség, tekintetnélküliség, mely csak háborúba torkollhat." (Fábry: A béke igaza, 149. o.) Itt újra Fábry írásainak a fénye, igaza tükröződik. Élete és írása összefonódik és igazolják egymást. A gyerek: a béke. A gyermek békét kíván, békét akar. Játszani akar, örülni akar. A gyermekért, a gyermek békéjéért, boldogságáért mi felnőttek vagyunk a felelősek. „M i felnőttek vagyunk a bűnösök!" — kiáltja, írja Fábry a Valahol Európában film borzalmai után. Fábry a gyermekről mindig nagyon melegen, bensőségesen ír: és játszani, örülni: békében szereti látni őket. Döbbenetes, belénk marő képpel festi elénk a legkedvesebben, a gyermeken keresztül a háború iszonyatos gyilkosát. A guernicai spanyol eseményről így ír: „És akkor egyszerre repülők jelennek meg, már ott zúgnak a tér felett. Egy pillanat, és a következőben bombák csapnak a békés város tolongó tömegébe. Nincs többé törökméz-majszolta gyerekarc: vér mocskolja ismeretlenre, a léggömböt tartó kéz csonkká tépve meszsze repült, a trombita elnémult, a kis gyáva is elengedte a szoknyát, dermedt, mozdulatlan fekszik anyja mellett, és a körhinta lovaival és virgonc utasaival örökre megállt." (Fábry: A béke igaza, 150. o.) És ami ezt megelőzte, ami ezelőtt töltötte be az életet, figylejük csak: „Guernicában — ez ősi baszk városban — épp országos vásár van. A főtér tele emberekkel és boldog gyerekekkel. Törökméz maszatolta be az egyik lurkó arcát, a másik léggömböt ereget, a harmadik a most vett trombitát próbálgatja, a negyedik — a kis gyáva — anyja szoknyájába kapaszkodva, tátott szájjal bámulja a sátrakba zsúfolt gyönyörűségeket, az ötödik a ringispil lován feszít és a hatodik, hetedik, tizedik, századik sem csinál mást." (Fábry: A béke igaza, 149. o.) Világos a kérdés: háborút vagy békét akartok?! Világégést vagy örömteli, békés életet? Fábry írásai mind ily keményen szegezik felénk a lenni vagy nem lenni, a tenni vagy nem tenni kérdés nyilát. Nincs kitérés. Az élet él és élni akar. Az élet szép, és az emberiség boldogságban, békében akar élni, de részt, sorsot kell vállalni nekünk is belőle. Erre példa, ezt bizonyítja, vallja írásain keresztül egy igaz élet, maga Fábry Zoltán élete. TANKÖ LÁSZLÓ a vízen GÁLY OLGA Csónak suhan, halkan, puhán, evezők dala szól, s az éjszaka TapU alatt vetkezni kezd a hold. Szeszélyeset hullatja el nyűtt felhörongyait: ezüst nimfa, kit szatír ma megejtő táncba vitt. A partokon árnyék oson, s a sziklák rejtekén madár riad, hogy rávirrad az égi lámpafény. Szép csendesen húzd kedvesem a páros evezőt, tükör a víz, susogva hív: csodálva nézzed őt. Ezüst nimfa hullámhinta ölében ringatóz, orvul kutat, utána kap, a víz, a vén kalóz. Kacag a hold — hideg kobold — sóhajtoz a folyó: te szőke lány, melletted tán pihenni volna jó. Kacag á hold — csalóka folt sóvár örvényeken, tükröm vagy csalc, te nagy patak — azért kellesz nekem. 14