A Hét 1958/2 (3. évfolyam, 27-52. szám)

1958-10-26 / 43. szám

Biralatokat bírálni nem konnyu vállal kozás. írásokat ismertetni, problémáka elemezni, boncolni és összegezni, egyet érteni velük, vagy nekik ellentmonda ni, korlátozott terjedelemben, egy folyóirat néhány hasábján lehetetlen. Nézzék el hát, ha ez elől kitérek, s a; egyes ítéletekhez, a könyvben felvetet részletproblémákhoz nem fűzök külön külön megjegyzéseket. Vitatkozzunk róluk, ha úgy tetszik, más helyen. Ami1 itt elmondok, az összefoglalás szeretni lenni; egy kritikus portréjának megrajzolása, módszerének, elveinek, gyakorlatának ismertetése. Örülünk Turczel könyvének, mer a benne foglalt írások tartalmi értéke mellett már maga az a tény is nyereség, hogy ilyen kötet is napvilágo láthatott. íme, -Fábry Zoltán könyve után egy új esszégyűjtemény, amely iro dalmi, méghozzá helyi irodalmi problémákkal foglalkozik elsődlegesen. Okulásul Íróknak és olvasóknak egyaránt, -de ifjú kritikusoknak is, mert elvekel nyújt, összegezve és rendszerben, ame; elvekre támaszkodni lehet és kell. Szeretnénk — s ezt itt tartjuk fontosnak megemlíteni —, ha ezt a kötete a közeljövőben Fábry Zoltánnak a harmadvirágzással, vagy általában a szlovákiai magyar irodalommal foglalkozó írásainak, bírálatainak gyűjteménye követné. Maga Turczel is tudatosítja ezt „A szlovákiai magyar irodalom leendc történészének — bármikor támadjon is az — műve megírásánál akarva, nerr akarva Fábry Zoltán társszerzőségét is vállalnia kelí Ha ezt nem teszi, a műve bánja meg". — Nos, Turczel yállalta. Aí elsőként Fábry által kinyilatkoztatoti elvi alapokra építi ítéleteit — és műve nem bánta meg. Fábry ösvényt vágott az ösvénnyel irányt mutatott a sűrűben Turczel vállalta az ösvény szélesítésénél és tisztításának munkáját, mindez úgy, hogy: nem átvette, hanem átélte Fábry elveit, ugyanakkor önálló, értékes és kimerítő igényű tanulmányokkal is gyarapította kialakulóban levő kritika irodalmunkat. Gondolok itt Bábiröl Ozsvaldról, Egri Viktor drámáiról és Fábry Zoltánról adott értékeléseire. Turczel fellépése nyereség, mégpedig többszörösen az. Tudjuk jól, hogy < szlovákiai magyar irodalom harmadvirágzása hosszú ideig rátermett bírálógárda híján volt kénytelen a maga rügyeh kipattantani és ágait lombba bori tani. Azt is tudjuk, milyen következményekkel járt mindez, különösen egj olyan mindent újrakezdő irodalomban mint éppen a mienk. Nos, Turczel az elsők egyike, aki vállalta a hivatást, a hivatás minden küls< és belső nehézségét, s ennek csak örülhetünk, mert — és itt a nyereség ka matos kamatja — Turczel rátermettség« vitathatatlan. Nagy, és minden pillanat ban aktivizálható irodalmi műveltség kiegyensúlyozott ízlés, érzék a legújabl irodalmi problémák iránt, széles látókö és szüntelen intenzív érdeklődés, meg nyilvánulásaiban pedig közvetlenség szeretet és még a legélesebb ítélete ken is átsugárzó emberi melegség -ezek az erények avatják Turczel a szlovákiai magyar irodalom értékévé Ám van itt még egy körülmény, amel; minden eddigit és ezután következő eleve meghatároz: Turczel hisz az iro dalom jövőjében. így vall erről: „Éi minden »közénszprúsén« és anvani pllá tatlansága ellenére is hiszek a szlovákiai magyar irodalomban. Ezért írtam itt róla, és ezért fogom fejlődését, szerető figyelemmel kísérni — és tőlem telhetőleg elősegíteni — a jövőben is." Ezt a kritikus-arcot kiegészíti, motiválja és eredeti színekkel gazdagítja egyéniségének egy sajátos vonása. Turczel született pedagógus, s pedagógus voltát bírálataiban sem tagadhatja meg. Ebből s irodalmunk néhány adottságából következik módszerének néhány — gondolom — lényegesebb vonása. így például tanáros, de az adott helyzetben szükségszerű „alapvetése" az, hogy vissza-visszanyúl az alapfogalmakhoz, összefoglal, emlékeztet, tudatosít Ezt — jó értelemben — az irodalmi elemi iskola kiskátéjának nevezhetnénk. Ám van itt egy felső oktatási folyamat is, s erre van nagy szükség, ez az igazán megszívlelendő: ítéleteiben, következtetéseiben mindig magyaráz, mindig alátámaszt, s akivel, vagy amivel azt teszi, az mindig a leghivatottabb: a mindig megbízható, haladó nemzeti és világirodalmi hagyomány. Olyan iskola ez, amelyet az induló és egy kicsit mindig hagyománytalan szlovákiai magyar költőnemzedékek irodalmában lehetetlen nélkülözni. Irodalmunk egy viszonylag kis nemzetiség kincse, kis népcsoporté, s ne csodálkozzunk, ha a tisztán irodalmi, tehát nyilvános jelenségeken túl az irodalom művelőinek személyi viselt dolgai is ismeretesek, különösen a beavatottak előtt. A pedagógusnak és az irodalom, az írók jövőjéért aggódó kritikusnak itt van mondanivalója. A költészetben, a lírában különlegesen nagy hangsúlyt kap a költői egyéniség, mint életmű- és jövőformáló tényező. Turczel egy-két fiatal költő esetében (Bábi, Ozsvald, Tőszér, Veres), ha szükségét látja, kikitér erre a nem tisztán irodalmi tényezőre is, különféle célzattal: óv az emberi, s ennek következtében művészi kisiklástól, a kiegyensúlyozatlanságtól stb. — és teszi ezt mindig aggódó, segíteni vágyó célzattal. Turczel kritikáinak elvi szempontjait a könyv írásakor fennállott helyzet szülte. Felszámolni a felületes, át nem élt, frázisos pártosságot, korunk problémáit átéltebben, földszagúbban, sokoldalúbban, egyénibben, magas művészi szinten (azaz meggyőző módon) megragadni és kifejezni, több szabadságot, szabadabb teret adva a keresésnek, az új kifejezési lehetőségek kutatásának — ez az új helyzet, az új irodalompolitika lényege. Ehhez járult még hazai viszonylatban a mi specifikus problematikánk: a harmadvirágzás, első „generációjának" válságbajutása még a művész: megérés előtt, a hagyománytalanság, illetve a hagyománynak nem szúkebb hazai talajon való keresése stb. Ez az új helyzet új kérdéseket, új követelményeket állított művészek és kritikusok elé; s Turczel vállalta az új követelmények tudatosítójának szerepét. Kritikai mércéje ennek megfelelően (és az előző általános gyakorlattal szemben) szigorú. Alapelvei a sokat idézett „szeretet, aggodalom, szigorúság" hármas elvér túl, vagy ezen belül: „szigor és igényesség", természetesen irodalmunk színvonalának és fejlődő állapotának megfelelő szinten. Ilyen alapon, az eredmények felmérésé után — véleményünk szerint -az egyedüli helyes követelményt támaszt I ja az irodalmi müvekkel szemben: a for I mai igényességet, a pártos tartalomnal művészi kifejezését, tartalom és forme egyaránt magas szintre való emelését s ott, ahol ez vagy az az elem bántóar túlsúlyba jut, a megbillent egyensúl; . helyreállítását. Harcol a két, napjain! ! irodalmára egyaránt és annyira jellemzi . káros véglet: egyrészt a forma, másrész ! a frázisos politikai tartalomnak, a másil • elem rovására történő hangsúlyozása el. len, s így összegez: „Tudomásul kell venn j azt, hogy amint a »párt«, a »szocializmusé és a »béke« szavak beiktatása egy gvengc 1 verset még nem tesz pártossá, eszmeileg . erőssé, éppen úgy a politikai jelleg, a po / litikai tartalom hatására sem változik ; egyerős művészi alkotás vezércikké, dema. góg frázishalmazzá." S mindkét szélsőség irodalmi megnyilvánulásai ellen felve. szí a harcot. Bábi esetében épp a kivételesen egészséges egyensúlyt dicséri ! Ozsvaldnál — miközben nagyra értékel: formai, művészi igényességét — hiányokai i lát a társadalmi mondanivaló területén Gyurcsó élménygazdagsága, elvi meggyőj ződése, szilárdsága sokat ígér, ám ez аг j ígéret ott ér, addig nem teljesülhet ^ ahol és amíg hiányozni fog a megfeleli . formai színvonal. Tehát: egyensúlyt a köl-I tészetbe! Az esetek túlnyomó többségéj ben — helyi viszonyainknak megfelelően ; — a művészi színvonalért, az eszmék és j témák egyénibb és intenzívebb átéléséért, t az igényességért folytatott harcon van . a hangúly, s csak itt-ott van szükség . a társadalmi mondanivaló mennyiségileg és minőségileg kifejezettebb érvényrejut, tatására. Mint csoport, mint „generáció" , azért ígér örvendetes értékeket a szár\ nyait most bontogató nyolc fiatal költőreménység, mert ez az egyensúly náluk I — elemeiben, de fejlődve — többé-ke. vésbé fennáll. Körülbelül ez Turczel kritikai elveinek a lényege. : Végül néhány szót nyelvéről, stílusáról , A kritikai irodalomban kivételes könyt nyedségú, képszerű és színes stílus ez. ; Jellemző rá a szinte múvészi, szépírói t igényesség, a mindent megvilágító képek , egyeduralma. Erény ez, mert csillogása - nem üres felületi csillogás; komoly és - lényeges mondanivalókat vetít, hoz közel, • tesz mindenki számára érhetővé. Csupán i néhány helyen érezzük feleslegesen túl-1 zónák ezt a stílust: a közvetlenséget túl• hajtó, patetikusba-forduló lesz egy-két esetben, talán éppen akkor és ott, ahol t kifejezésmódja túlságosan lírai, szubjekt tív. í Van még a könyvben jó néhány hosszabh• rövidebb tanulmány, amelyek a magyar, - illetve világirodalmi hagyományból me-i rítik anyagukat. Ezekkel itt nem foglal- kozunk. Nem mintha nem érdekelne min- ket, mit ír Turczel Aranyról, Magyariról, - Csokonairól, Vörösmartyról, Tömörkényről, - Csepreghyröl vagy Cervantesról, Swiftröl j Whitmanról (Élő hagyomány-ciklus) t avagy az „élő kapcsolatokról" (Kukucín, j Jesensky, Hviezdoslav). Amit itt róluk > mond, az — a megírás céljával összhang-i ban — érdekes és egyéni, lényegre tö- rekvő, és egyben azt is dokumentálja i amit fentebb már megemlítettünk: Tur-I. czel széles irodalmi műveltségét, látókö- rét. Ám a könyv rendeltetését elsősorban - abban látjuk, hogy a mához szól, a mái j és a hazait segíti - a többi csak bizto. síték arra, hogy jól is segíti ezt a mát ; A könyv ilyen szerkezeti felépítése jc ) (Élő irodalom - Élő kapcsolatok - Éle - hagyomány). S ha itt-ott aránytalansári gokat étzünk a szlovákiai magyar iroda- lom rovására, mindjárt megjegyezzük - reméljük, hogy Turczel maga adja meg - majd a választ sok-sok ilyen szenvedélye: с írással Várjuk! KONCSOL LÁSZI.C ÍRÁSOK MÉRLEGEN Turczel Lajos könyve