A Hét 1958/2 (3. évfolyam, 27-52. szám)

1958-10-05 / 40. szám

Asszonyoknak Őszi ruhagondok Aruhák szabásában talán sohasem tobzódott ennyire a vonalak változatossága, mint az idén. A zsákruhát 61 a hordó -szoknyáig, az alsószoknyás ruhától a plisszírozottig mindent viselnek. Csak az a feladat, hogy mindenki kiválassza az egyéniségéhez legjobban illő ruhát. Persze azért tekintetbe kell vennünk, hogy az idén a bő szabású ruha, kabát, blúz divatos. A derékvonal kissé hosszabbított, ezzel szemben a ruha hossza lényegesen rövidebb az eddigieknél. A kiskosztümök kabátjai is rövidültek tíz centiméterrel; derékvonal alatt végződnek. Nagyon divatos és célszerű a háromrészes kompié: ez lehet ujj nélküli vagy egész rövid ujjú, kis kosztümkabát és egy hétnyólcados kábát. Gyakran a ruhát csak kis kabáttcd vagy boleróval egészítjük ki. Általában elmondhatjuk, hogy a szövet meg a nehezebb anyagokból készült ruhák, kabátok egyenes szabásúak. Könynyebb anyagokból készülnek a bővebb szabású modellek. A ballonkabátok sok változáson mentek át. Pasztellszínű selyemanyagokból készülnek, rakott bő háttal, öv nélkül, vagy olyan övvel, amelyet az oldalvarrásnál be lehet húzni. Az ujjak ritkán bevarrottak, inkáb ejtettek. Hasznos a begombolható szövetbélés, amely lehetővé teszi, hogy a kabátot hűvösebb időben is viseljük. Öltözékünk elmaradhatatlan kellékei a kcdap, kesztyű és cipő. Nálunk is sokan viselik már a tűsarkú cipőt. Szép és elegáns viselet, de munkahelyünkön használjuk csak a színes, kényelmes papucscipőket, ezek is éppen olyan elegánsak, mint a tűsarkú cipők. Ha lehet, viseljünk cipőnk színével összhangban levő táskát. Kedvesek a babos, mintás vagy egyszínű kis sálak, amelyek mindenkinek jól illenek. Jól öltözött nő ma kalapot visel. Láttunk selyemből, szalmából készült kis és nagy kalapokat, felhajtott karimával vagy homlokba húzott kis tokot. Díszítésük tüll, fátyol, virág vagy szalag. Hogy ezeket a kalapcsodákat megvédjük a szeszélyes őszi időjárástól, vigyünk magunkkal hosszúnyelü esernyőt. Azt talán mondanunk sem kell, hogy a kalapviselet feltétlenül megköveteli a kesztyű viselését is. Az 1958. évi lipcsei őszi vásérocn került bemutatásira a Német Demokratikus Köztársaságban gyártott Libelle nevű háztartási robot, mely különböző kiegészítő alkatrészek felhasználásával húst darál, kever, pas&zlroz, tésztát gyúr, reszel és zöldségeit vagdal 7]L minap kezembe akadt • a Színházi Elet néhány régi száma. Kíváncsian kezdtem lapozgatni, vajon mi történt a világon két évvel azelőtt, hogy én egy Bihar megyei kis árendás tanyán megszülettem? Lapozgattam, lapozgattam, és ahogy fogytak kezem alatt az oldalak, úgy keritett hatalmába egy soha nem tapasztalt rossz érzés, amelyet talán leginkább az undorhoz, vagy kiábrándultsághoz hasonlíthatnék. Nem szólok Itt olcsó, giccses színdarabok égig magasztalásfiról, idétlen operettek „bombasikeréról", a művésznők és művészek legintimebb magánügyeinek Ízléstelen szellőztetéséről. Nem-, ezek nem érdemelnék meg, hogy tollat fogjak. Az egyik szám viccoldalán azonban a tréfás rajzokat nézegetve egyszerre szemembe ötlött egy „vicc", amelytől libabőrös lett egész testem, és legszívesebben földhöz vágtam volna a kötetet. A kép fölött cím: „Közvetítőnél", amely Boldog bekevi idg 2 természetesen a cselédszerző megnevezése akar lennL, A rajz egy terjedelmes hölgyet és egy vidékles öltözetű nőt ábrázol, a kép alatt pedig a következő „kacagtató" szöveg: — Szereti a gyerekeket? — Imádom, kézit csókolom! - Magának is van gyereke? - Volt kérem, de megöltem! Tessék, lehet nevetni, remélem elég humoros a vicc! Nem tudom, volt-e 1925-ben egyetlen becsületes ember, aki ezen elmosolyodott volna, azt hiszem azonban, ma mindenki borzadással olvassa e kegyetlen sorokat. „Volt kérem, de megöltem"! En nem szívesen használnám még a rántani valö csirke esetében sem, ám az akkori szerkesztő uraknak megfelelt még egy ártatlan kis gyermekkel kapcsolatban is, sőt tréfásnak tartották - különben nem Jelentették Volna meg a humoroldalon. A vicc azonban, azt hiszem, már akkor ls vlszszafelé sült el. A gondolkodó olvasóknak rá kellett jönniök, milyen embertelen körülmények kényszeríthetnek egy anyát arra, hogy saját gyermekét megölje. Ugye, még leírni ls borzasztó ezt, szülőotthonokban szülő, szeretettel, gondoskodással körülvett mai édesanyák? De volt még valami a lapban, ami ugyancsak rávilágított az 1925-ös „boldog békeévre" és az akkori pesti ember életére. Egy kétoldalas képes riport leírja, milyen rafináltak és ügyesek voltak a pesti s/.egényemberek, milyen ötletesen tudtak megélni Volt aki labdát szedett a teniszpályákon, volt aki cigarettavégeket gyűjtött, szemétben keresgélt, vagy vizet árult a piactereken, és voltak kérem — szó szerint idézem —: ... suhancok, akik a sétálók cipőit törlik le, hogy aztán szemtelenül nyújtsák kezüket a baksisért. De bevett, rendes kéreseti ágnak számit a gyufát adó gyerekek céhe. Ezek a korzón, a szinházak előtt tanyáznak. A gyanútlan közönség cigarettával a szájában, szünetben a színházak elé, az utcára tódul és máris vetélkedve kínálják tűzzel a gyerekek, akik ebből élnek. Vannak élő reklámtáblák is ... Uraim és hölgyeim, ne vándoroljanak ki, meg .lehet élni Pesten is!" Azt hiszem ezekhez a sorokhoz nem kell magyarázat. Tudom, hogy sok édesanya és édesapa, miután elolvasta e sorokat, szeretettel stmlt végig gondtalan, jő cipőben és jó ruhában játszadozó gyermeke fején, és szemében talán megcsillan egy könnycsepp, a mezítlábas, „szemtelen" gyerekekre valö visszaemlékezés könnye. VlGH RÖZÍA 23