A Hét 1958/2 (3. évfolyam, 27-52. szám)

1958-10-05 / 40. szám

dolkodik. Meg kell keresned őket. Velük együtt kell harcot kezdened a csizmás felebarátaid ellen. Müller hallgatott. Szótlanul végigszltta cigarettáját, míg a parázs körmére égett. Zöldes apró macskaszeme elszürkült, homályos lett. — Igazad van, kamerád - pillantott Mártonra. — Volt egy ember . .. Furcsa, őt is Müllerpek hívták. Nem a rokonom, nálunk sok a Müller. Ács volt, már idősecske, túl az ötvenen ... Tudod, mit tettek vele? Egy éjszaka megrohanták a házát. Elhurcolták a Reichbe. Itt nem merték megölni. Odaát kényelmesebb. — Honnan tudod, hogy megölték? Az egyik pribék eldicsekedett vele. Azért küldték hozzám az iskolába, hogy kifecsegje. Amolyan intés volt. Ne ugráljak, mert engem is baleset érhet. A tanító, nyugtalansága megnehezítette Márton szívét. Mit feleljen erre a bizalmas és meghitt vallomásra? Mivel vigasztalja társát, aki nem akar mást. mint ember maradni az embertelenségben. Müller minden gondolata eszelősen a háború körül forgott. Mintha izzó parázsra kényszerülne a lépte, úgy rettegtette a holnap, a bizonytalan jövő. — Talán igaz, hogy fegyverrel kéne a nácikat jobb belátásra birni... De én hogyan menjek a háborúba?... Ki parancsolhat rám, hogy öljek, németeket öljek? Hiszen odaát is olyanok vannak, mint én ... Hidd el, ezerszer könnyebb volna szálfákat kitépnem a földből, mint mutatóujjammal meghúzni a fegyver ravaszát. . A lépcső felől léptek hallatszottak. Elmúlt az őrtállás ideje. Jött a leváltás. Hajnalig, az ébresztőig egymás mellett feküdtek az egyik iskolaterem sarkában. Mártont csakhamar elnyomta az álom, de Müller ébren forgolódtt, és sovány, szikkadt teste alatt zörgött, töredezett a friss szalma. 2. Másnap este sötétedés után felsorakozott az udvaron a század, és hosszú várakozás után elhangzott az indulás vezényszava. (Hajnalig tartó fárasztó menetelés következett. Márton élen haladt, az első sorokban. Friss igazgalommal keringett ereiben a vér. örült izmai ruganyosságának, hogy ugyanúgy bírja a hátizsák terhét, mint a fiatalok. A puskát nem hordták a jobbválon függve, mint az ő katonáskodása idején, hanem a nyakon átvetve. Könynyebb volt így marsolni, a lélegzés nem esett nehezére, s két keze szabadon maradt. Kicsit előre görnyedve lépdelt, hogy a vállát túlságosan ne húzza a telizsúfolt hátizsák. Nem tudta pontosan, merre járnak. Csak a kövezett út és a villamosvágányok mutatták, hogy még nem hagytál el a főváros külső kerületeit. Csaknem három óra hosszat néma, elsötétített házsorok között meneteltek; olykor egy másik csapat közeleledése hallatszott, s halk vezényszavakra összeolvadtak a homályban. Valamerre északnyugatnak, egy cél felé igyekeztek. Éjfél felé elmaradoztak az utolsó házak és parancs jött, hogy lepihenhetnek. Kevés szó esett; a nagy erőfeszítés elnémított minden beszédes kedvet. Márton is elnyúlt fáradtan az országút árkában. Alig pihent néhány percig, forrótapintású kezet érzett magán. - Te vagy, kamerád? — hallotta Müller hangját. Mártonnak jól esett, hogy a tanító megkereste. A sötétben felbomlottak a sorok, szétszakadoztak és Összekeverődtek az egyes szakaszok. Senki sem szólt rá Müllerre, hogy elhagyta helyét, és ott maradt a menet elején, amikor újabb parancs a pihenő végét jelezte. Kint az országúton nem volt olyan terhes a menetelés, mint a városi kövezeten. Hajnal felé megeredt az eső, de nem bánták. A1

friss nedvesség jólesőn fürdette izzadt, gőzölgő arcukat. Dombok tövében hajladozott az út. .szürke betonszalagja sudármagas, karcsú fák között. Az ébredező hajnal opálos derengése elbűvölte az útszéli erdőt, hol közel hozta, hol valószínűtlenül messzi tolta, mint egy hatalmas színpad kuliszszáit. — Reggel megkérem a szakaszparancsnokodat, ossznak be a szakaszomba — mondta az újabb pihenőn Márton. - Jő lesz - bólintott Müller. - Már este gondoltam rá, de nem mertem németül mgszólltani. Gondolod, hogy megengedik ? Az ilyesmi nem szabályszerű. — Majd megmagyarázom, hogy én is egyedül vagyok.. . Messzebbről jöttem, mint te ... Reggel megálltak egy nagyobb cseh falu piacán, a templom előtt. Parancs jött, hogy estig pihenhetnek. Az iskola és a kocsmák szalmával telehintett szobái már várták a beszállásolást. (Folytatjuk) Gergely Vera rajza