A Hét 1958/2 (3. évfolyam, 27-52. szám)

1958-10-05 / 40. szám

Pihenő öregek W a kávéház előtt r ^k Őrtorony Szkain- derbég várában azonban — miután előzőleg találkozott Hunyadival — vitézeivel együtt elhagyja i tábort, a honi hegyek felé fordul és a törökökre támad. Közel négy évtizedes könyörtelen harc indul. Szkanderbég nem éri meg a végét: tíz esztendővel azután, hogy Hunyadi Jánossal a zimonui táborban végez a keleti mirigy, albániai szövetségese Lesh városában, az ókori Alessióban malária-rolMmnak esik áldozatul. Szkanderbég székvárosa, a szabadságharc központja ezekben az évtizedekben Kruja. Az oszmán hatalom egymás után zúdítja rá ostromló hadait, két szultán is vereséggel kénytelen elvonulni a vár bástyái alól: II. Murád és Kőristantinápoly meghódítója, II. Mohammed. A sziklák tövében óriási ostromló had nyüZfög, százezres sereget fwtamítanak meg a krujcá védők. Szkanderbég halála után az erőd még tíz esztendeig dacol az ellenséggel, s csak az éhség kényszeríti rá a várőrséget, hogy kaput nyisson a török előtt. A hódoltság korában Kruja visszazökken az ismeretlenségbe, a homályba. Nevétől megfosztják: hivatalosan Akhisszarnak, Fehér Városnak hívják. A vár egy ideig még fontos erődnek számít, a XV//. században azonban földrengés rontja bástyáit, 1832-ben pedig a leigázott albán nép lázongásától rettegő hatalom leromboltatja falait. Önkéntelenül is hazai várainkra gondolok: pusztulásukat legtöbb esetben ugyancsak a szabadságharcok után, a néptől rettegő osztrák császári hatóságoknak köszönhetik. A kiterjedt várhegy közepén azonban, idővel és pusztító természeti, emberi erőkkel dacolva figyelmeztető ujjként emelkedik magasba a Szkanderbég építette őrtorony. Ahogy elnézem, a trencséni vár tornyára emlékeztet: csak a szép Fatime regéje hiányzik, hogy szerelmi idillt teremtsen a fegyverek dúlta zord falak közé. Irdatlan kötömegével a krujcd hegy mered fölénk. Sari SaHteknak, Sándor-hegynek is hívják, és augusztus közepén, Sándor napján a dómszerü tetőn gyül össze a nép közelröl-távolról, hogy ünnepeljen, emlékezzék. Táncolnak, dalolnak, tüzet ugranak — ősi pogány népszokás fennmaradt nyoma, amely különösképpen Sándor, nevéhez, napjához kapcsolódik. Amikor ennek okát firtatom, biztosat mondani senki nem tud, csak annyit sikerül megtudnom, hogy az itteni nép Nagy Sándort, a makedón világhódítót a maga fajtájának, albánnak tartja, talán innen ered a Sándor nap kultusza. A közeli Lésh városa, az ókori Alessio úgymond, ugyancsak tőle nyerte nevét... Álmos, poros kisváros ma Kruja. Egyetlen utcáját ugyan bulvárnak tiszteli, de a büszke név nem sok csillogást adott neki. A hegy tövében, zöldellő olajfák és fügefák között húzódik meg a bektasi-szekta tékéje, rendháza. A sok évszázados török hódoltság egyik öröksége az iszlám, s itt Kruja vidékén a mohamedanizmus egyik szektája, a bektasi vetette meg a lábát. A városkában éft környékén lépten-nyomon találunk „szent helyeket", javarészt a török hadsereg vezéreinek sírjai ezek, de a rabságban lepergett idő „dzsihád"-okká, a hit védelmezőivé szelídítette az egykori hódítókat, és a hitükre tért lakosság szentekként tiszteli őket. A krujai bulvár hosszán egymás mellett sorakoznak a kávémérések, kávéházak. Ne gondoljunk persze a mi nagy tükörablakos, márványasztalos helyiségeinkre. Az egész kávéház alig kamrányi, sarkában f ászéntűzön zubogva forr a víz a rézedényben, kis asztalnál töltögetik fmdzsákba a méregerős törökös kávét, égetett cukorral édesítve. A vendégek inkább odakinn üldögélnek, a ház tövében kuporogva, meghiányjákvetik a viláq sorát, amely lám, mekkorát fordult néhány esztendő alatt, s furcsálló tekintettel merednek az autóbuszokkal érkező idegenekre, akik hangos Szavukkal, sietős lépteikkel megbontják a csipkerózsika-álmát alvó sasfészek lomha nyugalmát. Értetlenül nézik a krujai öregeik, hisz nem hajtja őket senki, mégsem nyughatnak. Nem telepednék le a htís árnyékban, pedig már delelőre hágott a nyilazó nap, és elvégre — holnap is nap lesz, ráérnének akkor is nyüzsgölödni, ha már semmiképpen nem nyughatnak. tóth tibor Szkanderbég sasfészke: Kruja • Fehér Városnak, Akhisszarnak nevezték el az oszmán hódítók Kruját, amikor több mint harmincöt esztendős harcok, egyre megismétlődő ostromok után elfoglalták. A tengerparti síkság felől jövet, amikor először ötlik szemünkbe a kopár, karsztos mHázkőhegy oldalában meghúzódó város, valóban a fehérség az első benyomás, amit a vándorra tesz. A hegyoldal halvány szürkeségéből szinte vüágítva ütköznek ki a házak fehér falai, s egy előugró hegysarkantyún magasba nyúló őrtornyával a krujai vár. A várkapu meUett márványtábla őrzi a hős emlékét, akinek révén ez az albán kisváros helyet kapott Európa történetében. Gjergj Kastriota — Kasztrióta György, akit később népe d|s! a hódító elleriség Szkander-Mohamed szultán mecsetje bégnek ls|mert csak, itt született, és később, amikor az oszmánellenes albán szabadságharc élére állt, Kruját tette meg az ellenállási mozgalom központjává, a rabszolgdparsba soha be nem törő sasfiak fészkévé. Hunyadi János kortársa, szövetségese és ahogy itt mondják, szegról-végre rokona is volt Kasztrióta György. Az első oszmán lerol.amás, 1420 táján ragadták el kisgyerekként családjától a törökök, túszként elhurcolták, hogy a próféta és a szultán odaadó hívének neveljék. 1443-ban, amikor Hunyadi megindítja bolgár hadjáratát és az oszmánokat kiűzi a Balkán-félsziget nagyobb részéből, Kasztrióta •György már több ezer főnyi albán csavatot vezérel a török seregben. A döntő összecsapás előtt