A Hét 1958/2 (3. évfolyam, 27-52. szám)

1958-09-07 / 36. szám

Ismerjük már a forró nyári napok szeszélyeit, mégis váratlanul és felkészületlenül érte a Pozsonyeperjesre tartó autóbusz utasait az a heves zivatar, amely a Kis-Kárpátok felől érkezett és végigtarolta a Csallóköz tenyéregyenes vidékét. Furcsa vihar volt, dörgés nem hallatszott, villám nem vakított, ám a szél ereje és az eső verése olyan nagy volt, hogy az országút menti fák belényöszörögtek, a gyengébb növényzet — a kukorica és a bokros kerti vetemények pedig megvert kutyaként lapultak a lucskos rögökre. Amikor Eperjesen kiszálltunk, az eső már elállt, csak a szél nyargalt még szilajul. — Néne, hol lakik Sáfár Katalin tanítőnő — szólítok meg egy időses asszonyt, aki korát meghazudtolva kerékpáron érkezett az autóbuszhoz. Várt valakit, aki nem jött meg. — Jöjjön csak velem, megmutatom — válaszolja készségesen, és a kerékpárt maga mellett tolva elindul velem a tisztára mosdatott falu főutcáján. — A Katőkát jól ismerem, ő intézi a szövetkezet bankátutalásait is, ő fizeti ki a felvásárlás ellenértékét. „ Ezt nem is tudtam Vlghné Sáfár Katalinról. Mint tevékeny Csemadok-tagot keresem, és lám, mi mindenre vállalkozik a pedagógiai munka mellett. Duna-sor 215. Ez az öreg Séfárék háza. Az udvaron szederfa bólogat, alatta gágogó libahad csipegeti a lehullott, érett gyümölcsöt. Az elkerített részen tyúkok perlekednek, az udvar mélyéről pedig vidám röfögés hallatszik. Jómódról árulkodik Sáfárék házatája. Az öreg a szövetkezetben dolgozik, a harmadik típusú szövetkezet pedig jől fizet. Az idén 10,50 korona egy munkaegység készpénzben, a másik felét pedig az év végén számolják el egy összegben. A természetbeni juttatás sem megvetendő. Jól megél a két család: öreg Sáfárék, meg a fiatalok. A vő, lakatos, Privigyén dolgozik. Megtermett, szőke ember, éppen a konyhában tisztálkodik. Igen jókedve lehet, mert közben vidáman fütyörész. Csakhamar a jókedvének okát is megtudjuk. A szobában, a virágos kertre néző ablak mellett ott varrogat a felesége, Sáfár Katő, aki szépen nekigömbölyödve a kora őszre első gyermekkel ajándékozza meg a férjét és első unokával az öreg Sáfárt, meg serény jólelkű feleségét. gádmunkával építjük és nem sok szakértelemmel. Beszélik, hogy talán gondjaiba veszi az Építkezési -kombinát és végre tető alá hozza. — Csak végre felépülne a kultúrház — így sóhajt Wollner Tibor kultúrfelelős is, akinek a tenyere viszket, annyira szeretne már valamit produkálni, a kisszámú, de lelkes csoporttal. — A zenés, dalos darabok felé húz a szivem — mondja csillogó szemmel. Már nem fiatal ember, ám ahogy kedves terveiről beszél, szinte szemlátomást ifjul. Remélhető-Ha felépül a kultúrház... — Nem sok ennyi munka ebben a forrő nyáridőben? — kérdezem a rózsásarcú fiatalasszonyt. Am ez a kérdés szinte fölöslegesnek tűnik. Sáfár Kató győzi a munkát. A szobában két kis lányka hancúroz — rokongyerekek -azokra is marad ideje. Az iskolában • csak szeptembertől lesz dolga, a helyi népművelési otthon munkáján most átmenetileg szünetel (mert azt is vezeti) a Csemadok munkája pedig ugyancsak szerény, hiszen a kultúrház még csak épül... Elmegyünk megnézni a nagy reményekre jogosító kultúrház alapjait. A betonváz már készen van és türelmesen várja a ráhúzandó falakat. Világosan kirajzolódik a tágasnak ígérkező színházterem, a klubhelyiség, a könyvtár és egyéb szobák jövendő képe. -' Csak minél előbb elkészülne - sóhajtja Sáfár Kató. Lenne hol próbálni és szervezeti életet élni. Dehát brileg teljesül a szivevágya és a színházhelyiség egyszer valóban szép sikereknek, jó kultúrmunkának ad majd méltó keretet. Mivel foglalkozik mostanában a helyi csoport? Az őszi és téli hónapokban rövid műsorszámokból összeállított esztrádokkal szórakoztatta a falu dolgozóit. A nyári aratási munkálatok idején viszont gyakorlati segítséget nyújtottak, brigádmunkát végeztek az EFSZ javára. Az EFSZ, Csóka István elnök vezetésével lelkes támogatója a Csetnadoknak és minden helyi tömegszervezetnek. Virágzik is mindegyik: a CSISZ, a Hadsereggél Együttműködők Szövetsége és a Vöröskereszt — így nem csoda, ha a fiatalokból kevés jut egyiknek-másiknak. A Csemadokban is aránylag kevés a húsz éven aluli fiatal, örvendetes azonban az a tény, hogy a faluban viszont — sok a fiatal. Nem futnak a városba, nem menekülnek a szövetkezeti munkától, hanem örömmel és elégedetten vesznek részt a falu életében. Pozsonyeperjes eléggé kiterjedten épült, de mindössze ezerötszáz lelket számláló falu. A lakosság átlagos jómódban él, az utcákon jóltáplált gyerekek futkosnak, az üzletek tele vannak vásárlókkal. Nemrég hozták rendbe a Jednota üzlethelyiségeit. A régi helyiség, amely azelőtt kultúrszoba volt, most lelakatolva várakozik, de úgylátszik nem kerül vissza a kultúrmunkások kezébe, hanem újra kereskedelmi célokat szolgál majd — vaskereskedés lesz. így a kultúrház felépüléséig a népművelési dolgozók és a Csemadok tagjai is ideiglenesen az iskolában kapnak menedéket. — De azért a kultúrház felavatására méltó műsorral készülünk — jelenti ki Wollner Tibor. Ezt el is hisszük és majd meg ls nézzük! — Határozottan fejlődnek az emberek - mondja Víghné, Sáfár Kató aki pedig jől ismer itt mindenkit, hiszen ő is a falu szülötte. - Az EFSZ-ben eleinte nem ment olyan jől a munka, mint manapság. Az emberek valahogy inkább a magukénak érzik a szövetkezet, törődnek a dolgokkal, nem félnek a kritikától sem. Ez azután meglátszik a munkaegységek értékén, a tagok keresetén és életszínvonalán is. Negyvenhatan tanultak a szövetkezet kétéves téli tanfolyamán, ennek is meglátták a hasznát. Most pedig a járási szövetkezeti munka-iskolákra mehetnek a tudásra szomjas földművesek, hogy nemcsak az új, tágas lakóházakkal, a rádiókkal, a távolbalátókészülékekkel és mosógépekkel, nemcsak a csinosan öltöztetett és iskolázott gyerekekkel, hanem a saját műveltségük és szakképzettségük emelésével is megbecsülést szerezzenek önmaguk, a város és az egész ország népe előtt. Gály Olga. A pozsonyeperjesi Csemadok-színjátszók egy csoportja Két £iatal a

helyicsoportból: Tóth Piroska és Wollner Éva