A Hét 1958/2 (3. évfolyam, 27-52. szám)

1958-09-07 / 36. szám

böl, nagy mancsa megragadta a készülé­ket és az asztalra helyezte. Közben a komisszár apró, átható róka­szemével Anna Mária arcát fürkészte. Gúnyoros, durva hangja harsant, de ó nem fogta fel szavainak értelmét. Áju­lás környékezte, mintha valami szörny nyálkás nyelve érintette volna, és halálos, rothadtszagú lehelete csapta volna meg. Megszédült, szeme elsötétült, térde meg­roggyant. Az óriás fogta föl az utolsó pillanatban. — Elugorhatok a toalettre? - csak úgy foga közt szűrte a hangot, mivel érezte, hogy felfordul a gyomra. A komisszár elbődült: — De nyitva hagyja az ajtót! Verstan­den? Fölszürcsölt egy pohár vizet - a gyomra megnyugodott. A komisszár sza­vai csak most érintették tudatát. — Talán, mint asszonynak jogom van ... — dadogta és elsápadt, mint a kréta. — Te ... és asszony ? — ordította a komisszár, most már minden kímélet nélkül. — Jól hallom, hogy asszony -ha, ha! A férje a fronton életét kockáz­tatja a Vezérért, a hazáért, ö meg itt Londont hallgat, Moszkvát meg .. . Egy német katona hitvesé, egy fiú anyja, aki a hitlerjugend tagja! Nem vagy asszony, nem vagy német asszony, mától kezdve nem vagy Krűgerné — schluss! Közönsé­ges hazaáruló bestia vagy! Szedd magad! — Miért? Hová? Kicsoda maga? -kiáltotta és hirtelen tiltakozás ébredt benne, s föllángolt emberi büszkesége, mert embersége ellen támadtak. Mindketten hangosan, hosszan fölrö­högtek: a komisszár oldalát fogta, s rö­vid, hörgő, melléből szakadó hangokat hallatott, Rudi pedig gorilla mancsával hasát csapkodta, s mintha nyerített vagy röfögött volna. — Ez aztán jó tréfa, nem tudja, kik vagyunk . .. fogjatok meg! A komisszár hirtelen abbahagyta a nevetést, mire Rudi is elhallgatott. Aztán megjátszott udvariassággal odaállt Anna Mária elé: (Folytatjuk) meg a küszöbön. Egy Idősebb, vállas. Ap­ró, átható szeme volt és kövér, bulldog képe. Fején, homlokába rántott apró va­dászkalap (az isten szerelmére — ez az a komisszár, akit tegnap az utcán lá­tott!); a másik szinte óriás volt, atléta, alacsony homlokú, szemöldöke összenőtt, bikanyakán hatalmas, bozontos fej. - Éppen ideje, hogy kikecmergett! — hörögte gúnyosan az óriás. A két hívatlan vendég berontott az előszobába, és az őriás bevágta az ajtót a megzavaradott Anna Mária orra előtt. - Talán jogom van rendbehozni ma­gam ? . . . Mit parancsolnak az urak . . . — dadogta zavarában, egyikről a másikra pillantva. - Maga Krűgerné, Anna Mária? — kérdezte a komisszár hűvösen és reked­ten, s apró szemét gombolatlan blúzának kivágására függesztette. Oldalán ott állt az őriás, gúnyoros, merev tekintete vé­gigmérte Anna Máriát, mint az eb, ha ura parancsát várja, hogy rávesse magát zsákmányára. - 'Igen, Krűgerné vagyok. - Akkor csomagolja össze holmiját, velünk jön, de gyorsan: los, los! Addig majd körülnézünk. Rudi, zárd be az ajtót, nehogy elrepüljön a jómadár. Rudi csörömpölve kétszer megfordította a kulcsot a zárban, aztán felmarkolta hatalmas, ökölvívóhoz illő mancsába, majd zsebébe süllyesztette. A komisszár közben kinyitotta a Willy szobájába nyíló ajtót. Megpillantotta a szörnyű rendetlenséget, mely tegnap annyira felháborította Anna Máriát, csak­hogy most még nagyobb volt, mert Willy után ott maradt az ágyazatién dívány, a földön pedig ott hevert a papucs és az újság. Egy pillantást vetett az asz­talra, a poharakra s az abroszon szétszórt cigarettavégekre; s aztán szemtelenül, orcátlanul egyenesen arcába tekintett. - A nagyságos asszony szórakozott — míg férje a fronton harcol, ha, ha! Csak el kell küldeni a fiút, és aztán rajta. , - De uram! — kiáltotta vérig sértve. Am abban a pillanatban szinte önmagába roskadt: szörnyű gondolat ötlött eszébe, az a tudat, hogy már nem szabad ember, hogy nem ura a saját otthonának, és ez a két ember itt tetszése szerint bánhat vele, mert valami mindenható, kegyetlen erőt képviselnek. - Rudi, nézz be a fürdőszobába és a szobákba is, nem rejteget-e valakit! Hallotta, hogy benyit a fürdőszobába, majd a konyhába keemereg, benyit a ka­marába, majd a hálószobába, a vécébe is. ismét, a hálószobába, benéz a szekrénybe és az Sgyak alá,.. Végül mind a kettő a konyhában tele­pedett meg. — Na schauen, sie, Herr Komissar, di­rekt London! A rövidhullámon — kiáltott •az óriás, és rácsapott a vevőkészülékre. — Mein Gott - elfelejtettem vissza­csavarni Berlinre. Végem, minden elve­szett. Ettól a pillanattól kezdve úgy érezte, hogy a föld kicsúszott lába alól, menthetetlenül a mélységbe zuhan. Füle csengett, fejében valami sötét zúgás har­sogta túl gondolatait. Mechanikusan, gyorsan befejezte öltöz­ködését. Csak úgy találomra, minden meggondolás nélkül táskájába rakta a legszükségesebb dolgokat, a szappant és törülközőt, a fogkrémet és a pénztárcát, s benne azt a néhány márkát, ami még a bevásárlás után megmaradt. Közben a két hívatlan vendég a vevő­készüléket vizsgálta — Den Rundfunk­apparat mitnehmen! — parancsolta a komisszár, és az óriás nem várt több utasítást; kiszaggatta a vezetéket a fal-

Next

/
Oldalképek
Tartalom