A Hét 1958/2 (3. évfolyam, 27-52. szám)

1958-08-17 / 33. szám

haszonra tenne szert, melyről még a legkapzsibb részvényesek sem mernek álmodozni. De itt, sajnos, a közönséges pénz a fizetőeszköz; és ezért, kedves asszonyom, nem cselekszik helyesen, ha nem győzi le magában a kísértést és a tilalom ellenére a felpróbált harisnyában igyekszik fizetés nélkül távozni. Ott fent ül azonban William Irwing, aki részvéttel figyeli küzdelmét a bűnnel, és ha e harcban alul marad — őszintén sajnálja önt. Még mielőtt elhagyná az áruházat, önhöz lép egy előzékeny úr és figyelmezteti, hogy elfelejtette kifizetni a harisnyát. Hiába, asszonyom, tudom, ön értelmes nő és elismeri a dolgok effajta rendjét. A földi és az égi törvények egyaránt a céget védik, ezért az ön tiltakozásai teljesen meddők. Legyen nyugodt, asszonyom, cégünk igen tapintatos, mivel jól tudja, hogy a kísértés, melynek vásárlóit kiteszi, nem éppen csekély. Nyugodjék meg, és a jövőben keressen fel ismét — szívesen állunk rendelkezésére. így üldögéltem én ott a betegek számára oly szükséges nyugalommal, védve ezzel nemcsak a saját egészségem, hanem az emberi erényeket is. A veszteség tetemesen csökkent, sőt, úgyszólván a minimumra korlátozódott. Végre eljött a nap, mely inkább maradhatott volna. A női fehérneműk között egy talán a kelleténél is csinosabb leány válogatott. Levetette ruháját és egypár holmit felpróbált — micsoda termet! Majd hirtelen felfelé, felém pillantott, mintha csak tudná hogy ott ülök én, William Irwing. Mit mondjak önöknek - a megtestesült báj. Beteg, meggyötört szívem, mely nem akart hallgatni gazdája szavára, most egy1 szerre igen engedékeny lett e szőkehajú leánnyal szemben. Nem tudom, lélegeztem-e egyáltalán ákkor — bizonyára igen. Magán hagyva egy bizonyos darab fehérneműt — melyet most itt nem akarok megnevezni —, felöltözött, majd egyenesen a- kijárat felé tartott. A pénztár előtt bájosan elmosolyodott — fizetni azonban nyilván elfelejtett. Megdermedtem, szokásom szerint nyúlok a telefonkagylóért, aztán mégis visszatettem — de ezt már szokásom ellenére. Mielőtt elhagytam volna az áruházat, megálltam a pénztár elótt és mondom: „Fizetek egy darabot, láttam amint elvitték, azonban pillanatnyi roszszullét miatt nem tudtam jelenteni." Még ugyanazon a héten ismét jött. Mi tagadás, már vártam rá. Ugyanazzal a magabiztossággal közeledett — és egyenesen a szőrmeárú-osztály felé tartott. Valami fekete prém volt a karjára vetve, nem láttam pontosan, mi lehetett. Ismét egy mosoly fölfelé, pár fordulat a tükör előtt, könnyed, bájos mozdulatok, szőke hajának tündöklése. Utána eltávozott a legdrágább kékrókával, a magával hozott bundát ott hagyta. Amint később megállapítottam szintén rókaprém volt, azonban jóval olcsóbb. Csupán valami apróságot fizetett. A gyors felvonóval nyomban utána eredtem és megvártam a kijáratnál. Amikor megjelent, útját álltam. — Ha nem tévedek, Irwing úrhoz van szerencsém - mondta és rámvillantotta fehér fogsorát. Képtelen voltam egyetlen szót is kiejteni, hát csak meghajoltam. — Ma este nyolc órakor — és közölte velem pontos lakcímét. A megnevezett utca valahol a Fifth Avenue-től keletre lehetett. Ez a gazdagok negyede — gondoltam magamban. Ismét rám mosolygott és eltűnt. Az ezüstrőkáról nem esett szó. Pontosan nyolc órakor egy ízlésesen berendezett hallban ültem és az asztalon levő magazinokban lapozgattam. Egészen bizonyosan jó helyre jöttem, mivel a szemben levő karosszék támláján megpillantottam a nekem oly ismerős ezüstrókát. Egy gyönyörű, 1 gömbalakú váza tompa, opálos fénye vetődött szemembe! Kezem ugyan remegett, szivem, az én megbízhatatlan szivem a feszült csendben ütemesen dobolt. Kinyílott az ajtó. Főnököm, Samuel Smith lépett be rajta. Fölálltam és minden erőmmel igyekeztem nyugalmat erőltetni magamra. . — Kedves Irwing — törte meg a csendet Smith —, kissé megkéstem, ám remélem, addig sem unatkozott nálunk. Kezébe vette az ezüstrőkát és szőrmentén simogatni kezdte. A finom szálak engedelmesen lesimultak aránylag kicsiny kezének súlya alatt, majd hirtelen, miként apró acélrugők, ismét kiegyenesedtek. Mindezt egészen világosan láttam. — Remélem sejti, kedves Irwing, miért hívta meg önt a feleségem — folytatta Smith könnyed iróniával. — Közölnöm kell önnel, hogy megbukott a megbízhatósági vizsgán. Könnyedén megemelte az ezüstrókát, melynek szálai a hajlás helyén ellenségesen meredtek felém. — Ha netán valaha főnök lenne, ne felejtse el időnként hasonlóképpen próbára tenni alkalmazottait. A jó üzlétmenet érdekében - fejezte be Samuel Smith; nekem azonban már nem volt módomban megállapítani, hogy a gúny melyik fokán hangzottak el ezek az oktatő szavak. Éppen akkor szakadt vége nyugalmamnak. A szenvedélyes harag — mely számomra tiltva volt - tüzes lángja hirtelen kitört belőlem. Egyszeribe fellázadtam az egész annak, akin egyszer úgy elurakodik, mint rajtam. Először nem is igen éreztem fájdalmat, de aztán hirtelen terjedni kezdett, a karomba, majd a kezembe mart, átfutott a hasamon és a lábamban kötött ki. Szemem lehunytam, és arccal a földre zuhantam. Már nem volt többé Samuel Smith. Valami azonban még eszembe jutott... Lehettem úgy tizenhat éves. Több bizonyára nem. Felcseréltem két küldeményt... a hölgy a nadrágot kapta, és az a Negyvenkilencedik utcában lakó úr pedig a szoknyát. Milyen jót mulattunk rajta! Erre még visszaemlékeztem, és azután valahogy ez is elmúlt, és én meghaltam. Fordította PÉTER LÄSZLÖ világ ellen, sőt, saját szivem ellen is. Kitéptem annak a hülye virginiai Smith-nek a kezéből az ezüstrókát és teljes erőmből szaggatni kezdtem. A mozdulatlanul pislákoló üvegvázát úgy meglódítottam, hogy ezernyi szilánkra zúzódva hullott szét a szobában. Samuel Smith eltűnt. Arcának körvonalai felcsillantak a vitrin üvegén, pontosan halántékon találtam, de nem .. . mégis elmenekült, majd ismét megpillantottam a tükör villogó lapján, lesújtottam rá, az üveg megrepedt, mintha ezüst késsel hasították volna végig; az ütés nyomán vértelen patakok futottak rajta szerte-szét, de ni, a márványfalon megint ott a gyűlölt arc ... Miféle hatalom tart kezében és önt erőt belém ez utolsó küzdelemben? Tudom, már sejtik a végét, és igazuk van. Borzalmas úr az emberi szív, és jaj 19