A Hét 1958/2 (3. évfolyam, 27-52. szám)

1958-08-17 / 33. szám

Bars! Imre: OGYESSZAI EMLÉKEK (Tizenötezer kilométer a Szovjetunióban VIII.) (Búcsú a tengertől) A háborgó hullámok reggelre megpihentek. A tovasuhanó rózsaszínű hajnal színeivel együtt eltűnt azonban a tenger ragyogó sötétkékje is. Szennyes, fekete vizáradat csapkodta hajónk acéllemezes testét, és fáradhatatlanul ostromolta a kikötő hullámtörőjét. Óceánjáró gőzösök, apró, személyszállító motoros bárkák, halászcsónakok és páncélos cirkálók horgonyoztak a védett öbölben. A parton, jobbra és balra is, amerre csak a szem ellát, hatalmas iparváros terül el, Ogyessza, a hatszáz gyár városa. A huszadik század elején már a Fekete-tenger legnagyobb kikötőjének ismerik el, bár százötvenegynéhány esztendővel ezelőtt Szuvorov katonái hadi kikötőnek építették. Forgalmával, gazdaságával és élénkségével a világ legnagyobb kikötőivel is felvehette a versenyt. Angol és arab kereskedők, néger és francia csempészek, török és német kémek Zűrzavarában, kupecek, hajóbérlők és másfajta csalók tülekedésének közepette jött itt létre a dél-orosz munkásosztály; született meg az orosz marxista mozgalom, és Ogyessza lett a Nagy Októberi Szocialista Forradalom egyik gyújtópontja. Előttünk nem messzire a révkapitényságtól, hatalmas daruk tömték a teherhajók gyomrát. Ez volt az utolsó kép, amit kabinunk ablakából láttam. Partot értünk, nagy a nyüzsgés-mozgás. Az utasok büröndökkel, aktatáskákkal és batyukkal megrakodva tolonganak a kijárat felé. Mi is kiszállunk. Még egy búcsúpillantás a Lenszovjetre, amely három napig volt meghitt és kedves otthonunk, és máris nagy, fekete limuzinok röpítenek szállodánk felé. Reggeli nyolc óra. A hőmérő harmincöt Celsius fokot mutat. - Mi lesz itt délután? — sóhajtok egyet félhangosan; majd kisebb szóváltás után megkapjuk a szálloda legszebb szobáját. Ez a szobának nevezett helyiség kisebbfajta táncteremnek is beillene. A sötét parkettet fedő óriásszőnyeg pedig valóságos remekmű. Szállónk előtt csinos park, mögötte a kikötő panorámája. A Prímorszkij bglvár múlt századbeli palotái, mintha ösztönösen sorakoznának fel a Due de Richelieu szobra körül. Ez a francia emigráns a jakobinusok jogos haragja elől futott Ázsia tőszomszédságába. A cár tárt karokkal fogadta, és megtette a herceget a novorosszijszki gubernia fökormányzójának. A római tógába bújtatott, bronzba révedt francia főúr immár több mint fél évszázadon át néz farkasszemet egy másik emlékművel, amely eredetileg egy egyszerű lépcső volt és útrövidítőnek szolgált a Prímorszkij bulvárról a kikötőbe igyekvő hajósoknak és kereskedőknek. A történelem ezerkilencszázötben avatta emlékművé. E lépcsőkön rendezte meg a cári ohranka és a kozákok egyik gondolkodni nem tudó osztaga a híres ogyesszai vérfürdőt. Proletárokat gyilkoltak itt halomra, akik a Knyaz Polyemkin cirkáló fellázadt tengerészeit jöttek köszönteni. Egy, fiatalkoromban látott, feledhetetlen film jelenetei, az Eizenstein varázspálcájára akkoriban felelevenedett múlt eseményei peregnek le lelki szemeim előtt. Az embertelen cári tiszt urak, a lelkiismeretlen hajóorvos, a férges ételek, az elégedetlen matrózok. A kivégző osztag megtagadja az engedelmességet, a legénység fellázad és Knyaz Potyomkin Tavrickij föárbocára felröpül az első orosz proletárforradalom vérvörös lobogója. A mólón a tisztek által bestiálisán meggyilkolt Vakulincsoknak felravatalozott teteme, a dlszőrség, kozákroham, a hadihajók ágyúi és gránátjainak süvöltése, valamint a derék uraságok nagy riadalma . . . Azóta Potyomkin lépcsőknek nevezi a nép és Kiló e proletárvérrel öntözött százkilencvenkét lépcsőfokot. A park végében jobb kézre Puskin mellszobrára bukkanok. Jóval kisebb, mint a kormányzóé, viszont élő hagyomány, melynek árnyékában a herceg úr bronz szobra semmitmondó szürkességnek tűnik. A város polgárai virággal díszítik a nagy )töltő szobrát, szökőkútjának hűs vizével a parkban játszó gyerekek oltják szomjukat, és borzas feje pedig galambok pihenője. Puskin az ogyesszaiak szeretett költője. Ha élne—a földgolyóbis bármely részében is —, a város díszpolgárává választanák. Hisz itt, Ogyesszában írta meg Puskin az Anyegin első felvonását, itt született meg a Bakcsiszaráji szökőkút kézirata is. A Gyeribazovszká utcai kormányzói hivatal zord helyiségeiben, a gyűlölködő Voroncov herceg intrikái közepette rótta verseit a. kincstári árkusokra. Egy alkalommal a herceg, hogy kellemetlenkedjen, egy sáskajárással sújtott vidékre küldte el Puskint. A költő a Vége az útnak, lekerül a lobogó az árbocról hivatalos jelentés helyett rímes raportban számolt be, melynek tartalma nagyjából ez volt: „Röpültek a sáskarajok, röpültek és zabáltak. Mindent felfaltak, és azután messzi szálltak . .." Voroncov végül is kimarta Puskint Ogyesszából. A városnak sok híres-neves lakója volt a múltban és van ma is. Az ogyesszai akácok és hársfák alatt andalgott valaha Gogol is, valamint A. Mickievícz,'a híres lengyel poéta. Itt élt és alkotott Izak Babel, Ilf és Petrov, Ogyessza polgárai naponta mély tisztelettel köszöntik a falaik közt élő Valentin Katajevet, a kiváló szovjet írót. E várpsban működött Pirogov, a nagy orosz sebész és a kertek zöld lombjai közt megbúvó gyógyintézetében adja vissza látásukat a világtalanoknak Filatov, a proletár humanizmusnak e nagy varázslója. A Puskin-szobor közvetlen közelségében fura emlékmű hívja fel magára a járókelők figyelmét. Virágágyak között, fatalpazaton 5sdi ágyú torka tátong a kikötő felé. A krími háború idejében, pontosan ezernyolcszázötvenkettő április tizedikén, a város hős védői elsüllyesztették az egyesült angol-francia hajóhad egyik csatahajóját, a Tigris nevű angol fregattot. Egyik ágyúját pedig a Prímorszkij bulvár végén állították fel. Egy regény hősei életre kelnek Vendéglátóink városnézésre visznek. Ez itt a híres ogyesszai opera, ott a Puskin utca, amott meg a Gogol utca fái integetnek; előttünk pedig a Gyeribazovszkája van, majd a Proletárszkij bulváron robog motorizált karavánunk. Jobbra, balra régi ismerősökként köszöntöm az utcákat, a Bolsoj fontánt, az Árkádiát, a régi milliomosok fényűző negyedét, ahol ma a dolgozó nép szanatóriumai és üdülői vannak. Megkér-Még egy pillantás a Krimi félszigetre