A Hét 1958/1 (3. évfolyam, 1-26. szám)
1958-02-23 / 8. szám
Február 23-án ünnepli a szovjet hads >reg fennállásának 40. évfordulóját. Négy évtizeddel ezelőtt fektették le az alapját annak a hadseregnek, amelyet ma úgy ismernek a világ dolgozói, mint felszabadító hadsereget, mint a béke és a szocializmus hadseregét. A szovjet hadsereg szervezője, vezetője és nevelője a Szovjetunió Kommunista Pártja. Ebben rejlik a szovjet hadsereg fő etőforrása. A szovjet hadsereg ereje még abból is adódik, hogy — a szovjet nép neveltje - a szocializmus vívmányait védelmezi, a marxizmus-leninizmus eszméi alanján nevelődik, a szocialista haza iránti odaadás, a népek barátságának és a proletár internacionalizmusnak a szellemiben. A szovjet hadsereg gyökeresen különbözik a kapitalista államok hadseregeitől. A burzsoá hadseregek a népek elnyomásának, rabságba döntésének eszközei, a kapitalisták, a földbirtokosok hatalmának támaszai A nép nem szereti és nem támogatja az ilyen hadsereget. Ebben gyökerezik a burzsoá haderők gyöngesége. A szovjet hadsereg a felszabadult munkások és parasztok hadserepe, a proletariátus diktatúrájának támasza, a dolgozók felszabadításának hadserege. Az egész szovjet nép szereti és támogatja. Ebben rejlik az ereje. A burzsoá hadseregek a nemzeti és gyarmati elnyomás hadseregei, más népek leigázásának eszközei. A kapitalista hadseregeket a más országok munkásai és parasztjai iránti gyűlölet szellemében nevelik Ebben lelhető fel a burzsoá hadseregek gyengeségének az oka. A szovjet hadsereg az elnyomott népek felszabadításának a hadserege. A népek tiszteletére és megbecsülésére nevelik. Éppen azért van ' szovjet hadseregnek annyi őszinte, igaz barátja a világ minden táján. Ezért erős a szovjet hadsereg. A proletár internacionalizmus szelleme a szovjet hadsereg sajátossága volt születésének első napjától kezdve. Már a szovjet kormánynak a szovjet hadsereg megszervezéséről intézkedő dekrétumában — amelyet 1918. január 28-án Lenin irt alá — olvashatjuk, hogy az új hadsereg a szovjethatalom támasza lesz és Európa jövendő szocialista forradalmainak támogatását fogja szolgálni. V. 1 Lenin a külföldi katonai intervenció 'és a Szovjetunióban dúló polgárháború éveiben többször rámutatott, hogy a szovjet hadsereg nemcsak az orosz, hanem az egész * nemzetközi forradalom sorsáért harcol. Lenin örökül hagyta a szovjet katonáknak, hogy sohase "felédkezzenek nteg a dolgozók nemzetközi szolidaritásáról. 1920. május 5-én a lengyel frontra induló vöröskatonákhoz intézett beszédében Lenin azt mondta: „Jegyezzék meg elvtársak, hogy a lengye) paraszt jkkal és munk ásókkal nekünk nincs semmi bajunk, mi a lengyel függetlenséget és a lengyel népi köztársaságot már elismertük és e! is fogjuk ismerni.. . A lengyelek i-"ánt tanúsított vise'kedésükkel bizonyítsák be, hogy Önök a munkásparaszt köztársaság katonái és nem elnyomóként, hanem felszabadítóként mennek hozzájuk." (összes Művei 31. kötet, 106. oldal.) Aszovjet harcosok a szovjet hadseregnek egész története folyamán hiv°n teljesítették nagy vezérük hagyatékát. A világ minden dolgozóját azóta is testvérüknek tekintik. A szovjet hadsereg az 1918 — 1920-as években szétverte az amerikai—angol —francia és japán intervenciót, valamint a belső ellenforradalom egyesült erőit, megvédte a világ első szocialista munkás-paraszt államát, ezzel megkönnyítette az es.ész világ dolgozóinak a felszabadulásért, emberi életért vívott harcát. A szovjetköztársaság példát mutatott más országok népeinek — töretlenül járja a szocializmus felé vezető utat. A polgárháború éveiben a fiatal szovjet hadsereg katonái és a nemzetközi zászlóaljak harcosai — kínaiak, csehek lengyelek, jugoszlávok, magyarok, bolgárok. románok — vállvetve küzdöttek. Közismert, hogy mintegy 100 000 magyar vett részt az októberi forradalomban és a forradalom vívmányainak fegyveres védelmében. Ez a proletár internacionalizmusról szóló lenini eszméknek ékes tanúbizonysága volt. A szovjet hadsereq fennállásának már első éveiben teljesítette internacionalista kötelességét, közvetlen segítséget nvújtott más országok népeinek az idegen elnyomás alól való felszabadulásukban. fgy például 1921-ben a szovjet hadsereg Mongólia forradalmi kormányának kérésére a mongol dolaozó nép segítségére sietett, és az ország határain túlra vetette vissza a japán hódítókat, és a fehérgárdista bandákat. A szovjet hadsereg internacionalista jellege, felszabadító küldetése különös erővel nyilvánult meg a Nagy Honvédő Háború éveiben. 1941-től 1945-ig. Ebben a háborúban a szovjet hadsereg nemcsak hazája szabadságát és függetlenségét védte meg, hanem minden népnek a szabadságát is, s megmentette az emberiséget a fasizmus sötét erőinek rabságától. Ennek az' internacionalista kötelességnek a tudata megsokszorozta a szovjet katonák ereiét, hőstettekre lelkesítette őket cz elvetemült ellenséggel vívott harcban. AAoszkva alatt, Leningrád•IVI. ban, Sztálingrád alatt, Kurszk mellett, Ukrajnában, Bjelorussziában, a Baltikumban és Moldvában vívott nagy csatákban a szovjet hadsereg fényes győzelmeket aratott, kiűzte a fasiszta hódítókat a szovjet földről. Majd tovább üldözte az ellenséget, a testvéri népek földjére lépett és felszabadította őket a fasiszta iga alól. A szovjet hadsereggel együtt bátran harcoltak a német fasiszta hódítók ellen Lengyelország, Jugoszlávia. Csehszlovákia, Magyarország, Albánia és más országok népei. Igen nagy mértékben járult hozzá a japán imperializmus szétzúzásához nagy kínai nép és annak népi felszabadító hadserege. A szovjet nép és hadserege vállán hordozta a hitleri Németország elleni háború fő súlyát — és nemcsak megvédte hazája szabadságé és függetlenségét, hanem Európa és Ázsia népeit is meamentette а fasiszta rabság veszedelmétől. A fasiszta Németorszáo és az imperialista Japán szétzúzása után Európában és Ázsiában egész sor ország letépte a kapitalizmus láncát és a szocializmus útiára lépett. A szocializmus kilépett egyetlen ország kereteiből — világrendszerré vált. amelv több mint 950 millió embert egyesít. A proletár internacionalizmus szellemében nevelt szovjet hadsereg becsülettel, sikeresen teljesítette nemes, felszabadító küldetését és ezzel az egész haladó emberiség forró szeretetét és háláját érdemelte ki. Kivételes szerepet játszott a szovjet hadsereg a magyar nép sorsának alakulásában is Kétszer nyújtott segítséget a reakció és a fasizmus elleni harcban Első ízben a második világháború időszakában, amikor 1945 április 4-én befejezte Magyarország felszabadítását. Másodszor 1956 őszén, amikor a maoyar forradalmi munkásparaszt kormány kérésére segítette Magyarország dolgozóit az ellenforradalmi fasiszta lázadás leverésében. daritásnak ragyogó kifejezése volt. A szovjet hadsereg segítséget nyújtott ? magyar népnek és ezáltal még jobban megerősítette a Szocialista tábor megingathatatlan egységét. Ennek az egységnek az alapját képezi katonai téren, mint ismeretes, a Varsói Egyezmény, amely meghatározza a szocialista országok kötelezettségeit a közös "édelamben, fegyveres imperialista támadás esetén. Az egyezménynek megfelelően a szovjet csapatok ideiglenes tartózkodásáról szóló külön szerződések alapján a szovjet hadseren közvetlenül biztosítja a békét az NDK, Lengyelország, Magyarország és Románia területén. A Magyarországon tartózkodó szovjet csapatok nemcsak hazájuk szabadságát, függetlenségét és állami érdekeit védelmezik, hanem a Magyar Népköztársaság és az egész szocialista tábor biztonságát is. A szovjet csapatok állomásozása a testvéri államok területén a legcsekélyebb mértékben sem érinti ezen államok szuverenitását és függetlenségét. A szov: t hadsereg negyven éve áll őrt a szocializmus vívmányai, a munkások és parasz'ok érdekei fölött, és ezent'"4 is becsülettel fogja teljesíteni internacionalista kötelességét. Jelenleg, amikor az imperialista aqresszorok atomháborús terveket szőnek a Szovietunió, a szocialista országok ellen, a szovjet katonák abban látják fö feladatukat, hogy minden téren fokozzák éberséoüket harckészséqüket és lankadatlanul állianak ört a szocializmust és komwnizmust építő népek alkotó munkájának várté ián. A szovjet hadsereq katonái nem felejtik el a nagy Lenin hagyatékát „A hadsereg megerősítésétől füaa a köztársaság szilárdsága az imperialisták ellen vívott harcban és függ a szocial'zmus győzelme Oroszországban és az >qész világon." I. Romanov alezredes 10 1956 október-novemberében a magyar hazafiak és a szovjet katonák együtt küzdöttek, védték a magyar proletariátus diktatúráját. Á harcokban közösen ontott vér megszentelte a szovjet és magyar nép barátságát. A szovjet katonai egységek részvétele ' az ellenforradalmi felkelés leverésében, a szovjet hadsereg nemzetközi küldetésének, a proletár szoli-A SZOVJET HADSEREG -A PROLETÁR INTERNACIONALIZMUS HADSEREGE