A Hét 1958/1 (3. évfolyam, 1-26. szám)

1958-05-18 / 20. szám

foeMmtuk - Sufis! (Hogyan kísérleteztek a németek a V2-vel) Borzalmas hír járta be a közelmúltban a világsajtót: az amerikai légierők hadgyakorlatán az egyik bombázó atombombát pott.vantott le Dél-Karolina egyik városkájára. Az, hogy a hadgyakorlatoknál a polgári lakosság életét is veszélyeztetik, nem új dolog a történelemben. Az amerikaiak elődje a náci hadsereg volt ezerr a téren — és ez nem is véletlen. Az amerikai vezérkar, úgy látszik a' német szakemberekkei együtt a német módszereket is átvette. Hisz tizennégy évvel ezelőtt — 1944 májusában — hasonló dolog történt Szepsiben. A német hadsereg Peenemündébcn rendezte be kísérleti rakétaállomását. Vezetője, a híres (inkább hírhedt) rakéta-szakember, Wernher von Braun volt. 1944 elején nagy gondot okozott számukra a kísérleti területek hiánya. Ekkor a V2 javított formáján dolgoztak. Ez a rakéta az eredetitől abban különbözött, hogy vezérlése a kilövőállomásról, rövid rádióhullámokkal történt. A kísérlethez több száz kilométeres, katonailag biztosított területre volt szükségük, s akkoriban ennek már nagyonis híján voltak. Megpróbálták rakétáikat Svédország felé küldeni, de ez a terület hamarosan bizonytalanná vált a németek számára: félő volt, hogy a rakéta maradványai az angolok kezébe kerülnek. Ha a rakétákat nyugat felé lövik ki, akkor a tengerbe esnek. A keleti front akkor már nagyon közel volt, s így ez az irány sem felelt meg. Egyetlen lehetőség maradt a németek számára: délkelet felé, Erdélybe küldeni ezeket a „szeretetcsomagokat". Olyan kicsiségre, mint a közbeeső országok lakosságának a veszélyeztetése, a német hadvezetőség igazán nem tekintett. Ennyit jelentett tehát a német vezérkar számára az ún. szövetség a fasiszta szlovák állammal és Magyarországgal! 1944 májusában Szepsi környékén egy hatalmas robbanás rázta meg a levegőt. A robbanás színhelyére elsőnek egy kassai mérnök érkezett, aki motorkerékpárján éppen hazafelé igyekezett. A szepsi lakosok közül — a detonáció szerencsére a városkán kívül történt — érkezéséig még senki sem mert kimenni. A tölcsér kb. 20 méter átmérőjű és 9 — 10 méter mélységű volt. (Meg kell jegyeznünk, hogy ebben az esetben „csak" a rakéta hajtóanyaga robbant, mivel robbanótöltettel nem volt ellátva. Ennek alapján el tudjuk képzelni az V2 pusztító hatását. (A tölcsér fenekén a rádiókészülék darabjain, vezetékeken és szigetelő lemezeken kívül más nem volt. A kb. 12 méteres rakéta többi részét a robbanás hatalmas körzetben szórta szét, mivel ezek a hajtóanyag mögött voltak elhelyezve. A kassai mérnök után hamarosan megérkezett a szepsi csendőrőrs két tagja, s ezek azonnal telefonáltak Kassára, parancsnokságukra. Kassáról Majoros István csendőralezredes szállt ki. Nem sokat tudtak megállapítani, hisz a magyar hatóságoknak nem volt tudomása a kísérletekről. Nagy lehetett az alezredes felháborodása, amikor a helyszínre érkező németek egyszerűen elzavarták. Ők aztán alapos munkát végeztek: miután mindenkit eltávolítottak, a rakéta maradványait összeszedték az egész környékről, a tölcsért feltöltötték, majdhogy a fűszálakat nem ültették vissza. Majoros alezredesnek mégis sikerült elhoznie egy dokumentumot: egy 7,5 centimétere fémdarabot, s rajta FABRIKAT NO . . A poenemündei rakétaállomás sorsa nagyon jellemző az amerikaiak „békés terveire." Közvetlenül a német hadsereg összeroppanása előtt egy páncélos egységgel mélyen behatoltak a német vonalak mögé, csakhogy még a Vörös Hadsereg előtt érjék el Peenemündét. Ez sikerült is nekik. Gyorsan felpakolták a telep irattárát, felszerelését, kész vagy félig kész rakétáit és visszavitték vonalaik mögé. A telep személyzetét is magukkal vitték, de nem mint hadifoglyokat, hanem mint újonnan szerzett amerikai zsoldosokat. Wernher von Braun is amerikai „tulajdonba" ment át. Az ő vezetésével végezték az amerikaiak minden rakéta-kísérletüket egészen az elmúlt esztendőig, amikor von Braun újból hazamehetett Németországba. Most újból ott végzi „áldásos" kísérleteit. A nevek, módszerek ugyanazok. Nagyonis érthető a nyugati országok dolgozóinak felháborodása. A mi otthonaink felett a von Braunok már sohasem fognak rakétáikkal és bombázóikkal kísérletezni! De ez persze nem rajtuk, hanem rajtunk múlik! Kováts Miklós A handlovai szén születése A kis szoba ablakából szép kilátás nyílik. Felénk integetnek a környező hegyek, a fekete aranyat takaró ormok. Amott a Vetky Kríc, Mily Kríc emeli bozontos üstökét, távolabb a Fehenberg nyújtózik. A Szlovák-érchegység részei. Pröcka Martin, a handlovai bányatelep krónikása elmélázt a nézi a szivéhez nőtt ormokat, s lassan, megfontolva ejti a szavakat. — A handlovai szén születéséhez sok Az ifjúság NEMCSAK A FIATALOK KIVÁLTSÁGA Olyan Latolok vagyunk - amilyen üde a mosolyunk A POEANA SPECIAL fogkrém fiato/ít fertőtleníti a fogakat és a szájúreget felfrissíti a leheletet szenvedés tapad. Pedig nem is olyan régen látta meg a napvilágot. Alig száz esztendeje. Az első feljegyzések 1845-ből valók, az első geológiai térkép 1862-ben készült a handlovai szénmezőkröt. A környék a Páljfy grófok birtoka volt, és kezdetben csak a főúri családok fűtöttek a fekete arannyal. Kereskedelmi célokra csak jóval később, 1870-ben használták 'z. a handlovai szenet. Kezdetben szekéren szállították egészen Érsekújvárig, és 14 krajcárért mértek egy bécsi centet, ami 85 kilogrammnak felel meg. Képzeljük el, mennyit kereshetett egy akkori bányász, s milyen lehetett a szociális helyzete, ha szállítással együtt 14 krajcárért mértek több mint háromnegyedmázsányi Szakszerűen megjavítjuk elromlott rádiókészülékét, gramofonját KOVOSPRACUJÜCI PODN1K (Fémmegmunkáló vállalat) Bratislava, Ul. 29. Augusta c. 3. szenet. Igaz, hogy kezdetben csak felszíni fejtést folytattak a schőnbliecki részén. 1907-ben befejezték az érsekújvár-bajmóci vasútvonalat, ezután már csak a közeli Bajmócig szállították szekéren a szenet. Ebben az időben a Pálffyak a szér. kitermelési jogát eladták a Rimamurány—Salgótarjáni Részvénytársaságnak, amely három év alatt kiépítette a föaknát. Tehát intenzíven csak 1909-től bányásztak Handlován. Két év múlvc megépült (. handlovai vasútvonal és 1911-ben, ünnepség keretében indították útnak az első vagon szenet. A világháború kitörése után megindult itt a rablógazdálkodás, a háború éhes torka egyre több szenet követelt a gyilkoló fegyverek gyártásához. A bányászok szociális helyzeti- elképesztően rossz volt, éhbérért kellett dolyozniuk. 1918-ban végre megelégelték sorsukat. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom gyöze'mén felbátorodva hatalmas sztrájkot szerveztek, és tüntettek a háború ellen. A tömeg élére a bányászasszonyok álltak. Itt lőtték szíven Mária Vladovát, a háromgyermekes családanyát, itt borult a koromlepte rögre, hogy vérével szentelje meg e szenvedések földjét. Csendőrszurony ölte meg Mária Krsákovát, Anton Oswaldot, Ondrej Majerníket is, akik a nép igazáért harcoltak utolsó leheletükig. Az első, burzsoá köztársaság és az úgynevezett „szlovák állam" sem javított a bányászok sorsán. 1924-ben újra nagy sztrájkot szerveztek a handlovai dolgozók, ugyancsak ezt tették 1940-ben. A felszabadulás tavasza csak 1945-ben köszöntött be, amikor új élet kezdődött a a hegyekkoszorúzta bányászvároskában is. Szebb élet kezdődött, emberibb sors. Erről beszélnek a korszerű lakások, erről beszél a bányászgyermek szemében ragyogó öröm, ez száll, repül c fiatalasszonyok dalában, ez csendül a szerelmes párok kacagásában. Értelmet kapott az élet, s a bányászok izmában ott feszül a jövő, a gazdagon gyümölcsöző béke. d—S. 10