A Hét 1958/1 (3. évfolyam, 1-26. szám)
1958-02-09 / 6. szám
A rózsajovag (Otga Hanáková) átadja Faninal leányának, Sophienek (Anna Hornungová) az eljegyzést jelképező ezüst rózsát Werdenberg hercegnő (Marie Steinerová) és Octavian (Olga Ha náková) a dalmű első felvonásában A fiatal szerelmesek: Sophie (A. Hornungová) és Octavian (Olga Hanáková) Ochs báró (Ivan Hadraba) a parasztlánynak átöltözött Octaviánnak udvarol (Ol'ga Hanáková) Richard Strauss operája a Nemzeti Szinházban Nemzeti Szirtházunk operaegyütteséról nem egy bírólö kénytelen volt megállapítani, hogy fejlődésében megakadt, söt előadásainak színvonala az utolsó időkben erősen csökkent. Az idei bemutatók sajnos nem hoztak javulást, Richard Strauss Rózsalovag című zenés komédiájának siketres bemutatója azonban arra vall, hogy operaházunk vezetősége tisztán látja a nehézségeket és főleg az énekes-utánpótlás kérdésének megoldásával próbál a helyzeten javítani. Richard Straussnak Hugo von Hoffmasthal pompás szövegkönyvére írott operája igen hálás feladatokat ró karmesterre, rendezőre, díszlet- és jelmeztervezőre, de főleg az énekesiekre. Ez utóbbiaktól az énekhang mellett sok komédiázó kedvet, emberábrázoló kézséget is követel, s elmondhatjuk, hogy operistáirik ezeknek az igényeknek nagyjában megfeleltek. Az első felvonás kezdeti elfogódottsága után különösen a női hármastól: <a brnót Mariié Steiner ovátójl (Wqrdenberg hercegnő), Olga Hanákovától (Octavian) és Anna Hornungovától (Sophie) kaptunk mind énekben, mind játékban élismerésre méltó teljesítményt. Ochs von Lerchenau báró a világ zeneirodalmának egyik leghálásabb basszusszerepe. Ián Hadraba operaházunk jeles fiatal basszistája hangban meglepően jól bírta ezt az igényes szerepet és remélhető, hogy idővel ideális Ochs báróvá válik. A zenekar Tibor F r e s o vezetésével ezúttal jól megállta helyét, kihozta a remekül hangszerelt dalmű bécsies derűjét, pezsgő könnyedségét és eredetiségét különösen a harmadik felvonásban. Eu dm il a Purkynová jelmezei igen szépek, azonban nem mindig vannak összhangban a rokokó stílussal. Ugyanez áll lozef Sálek tetszetős színpadképeire is. Az utolsó felvonás fogadós-szobája túlságosan komplikált és nyomottsága zavar, nem biztosít természetes mozgást a szereplőknek, különösen az abroncsszoknyában megjelenő hercegnőnek. Összegezve isimondhatjuk, hogy Straussnak behízelgő melódiákkal teli, friss és szellemes dalmüve határozott nyeresége operaszínpadunkmüc, és megérdemelt sikere azt a reményt kelti, hogy operánk kezd kijutni a válságból. E. V.
