A Hét 1958/1 (3. évfolyam, 1-26. szám)

1958-01-26 / 4. szám

Mikor lesz szövetkezet 'Barton ? Megkapőan szép a bartí népviselet — állapítottam meg, amikor egyik vasárnap a községbe vetődtem. A barti asszonyok és lányok haranghoz hasonló lila. zöld, kék. fehér, kávébarna „bokoruguó" szoknyában járnak s hozzá hófehér harisnyát és magasszárú fekete csizmát viselnek. Ügy moncfják, nem is olyan régen, még a piros csizmához ragaszkodtak. Napjainkban, azonban változott az Ízlésük. Hogyan készítik a harmonikaszierü szoknyákat? Egy fiatal menyecske, Kovács Katalin válaszol kérdésemre.— Egy ilyen szoknyához öt méter kelme szükséges. Rendszerint selyemből varrjuk. Azt megvesszük az üzletben és saját magunk varrjuk meg, mégpedig a következőképpen: a kelmét rryolcszélbe szabjuk,, aztán öt-hat soron felvarrjuk, beráncoljuk és takumlizziik. A szoknyához orusziikat viselünk, ezen van a „pa.vandli"r

amely a szoknyát tartja. A mellénvt, vagy ahogy azt ők nevezik,, a prusziikot is saját maguk varrják. A tükörfényes csizmát a. párkányi csizmadiák készítik. Ízléses népviseletük talán oiyan régi, mint maga a falu. Anyák lányaikra hagyták és híven őrizték a hannónifcaszerű. szoknya készítésének titkát. A község történetét hiába kutatom. Csak a töröfc hódoltság utáni időből van egykét feljegyzés. Ez is csak néhány szóbői áll: „Hatvanhat katolikus és tizenhat református lakott ebben az időben a községben. Templomukat cőzséből építették." Egy másik feljegyzés már többszáz telket mutat ki a községben, ami arra enged következtetni, s erre vall az itteni népiselet is. hogy a törökjárás után morva telepesek jöttek a faluba. Különös fajta a barti nép. Ragaszkodik az ösi fe; valóban szép népviselethez. A lakodalmat is a régi szokások szerint tartják. Ügy mondják, hogy eljegyzéskor a vőlegény magasszárú csizmával ajándékozza meg mennyasszonyát. A csizmán apró ezüst csengők vannak, s ha a mennyasszony végighalad az utcán, bizony magára vonja a kíváncsi szemeket. A bartialknak is, mint minden embernek, vannak erényeik és rossz szokásaiak. A jók közé sorolhattuk csendes természetüket. Az utcán, de még a kocsmában sem hallani hangos szót. Itt is, ott is ötenhatan beszélgetnek, csendesen, emberien. S hogy a másik oldalról is bemutassuk őket, szólunk rossz szokásaikról. Elsősorban is, az újtól, a haladótól idegenkednek. Innen ered, hogy ma, amikor á szomszédos falvakban már mindenütt nagytáblás földeken gazdálkodnak: az „enyém" szót a „miénkkel" cserélték fel, addiq Barton még mindig úgy gazdálkodnak, mint ahogy azt ősapáik tették: nadrágszíj szélességű földeken, kicsi haszonnal, kevés eredménynyel. A szövetkezeti gondolat azonban itt is behatol az emberi szívekbe, gondolkodóba ejti és ál'lásífoglalásra készteti őket. Árendás Ferenc, Csókás János, Árendás János és még jó néhány dolgozó paraszt szájából hallottam a kővetkezőket: — Nem vagyunk mi ellene a szövetkezetnek, csak még várunk. Valalhogy úgy vagyunk, hogy egyikünk sem akar az első lenni, aki odakanyarítaná nevét a belépési listára. Az elmúlt napokban népnevelők jöttek a községbe. Elbeszélgetnek a barti föl'dmüvessekkel, számokkal bizonyítják, hogy mennyivel több jövedelmük, mennyivel jobb életük lenne, ha összefognának és egy nagy családba, a szövetkezetbe tömörülnének. 22 Barti házaspár Krátky István Ami a rossz szokásaikhoz tartozik még, az könnyelmű magatartásuk gyermekeik iskoláztatásával kapcsolatban. Sok szülő csupán négy-öt évig engedi meg gyermekeinek az iskolábajárást. — Egyszerűen lebecsülik az iskolát, amely tudást, magasabb műveltséget nyújt a növekvő nemzedéknek. Egy bevehetetlen erődhöz hasonlít a. bartiak zárkózottsága. A kor szelleme azonban mégis egyre szivárog a községbe s egyre jobban ostromolja a bevehetetlennek tetsző erődöt. — A nöbizottságban mind többen kitűnnek aktív munkájukkal, kezdeményezésükre orvosi rendelőt, postát létesítettek. A Csemadok is megalakulóban van, hogy elősegítse a község dolgozóinak kulturális fejlődését. Nincs messze az idő, amikor a bartiak is új módon rendezik be életüket, további erényekkel gazdagítják mindazt, ami jónak fe szépnek bizonyult már eddig: is életükben. • • • Kicsi szoba-konyhás házikó áll a barti faluvégien. A házikó új deszkapalánkkal van körülkerítve. A szobába zöldre festett hármas ablakon jön be a világosság. Kint dermesztő a hideg, itt bent azonban jóleső meleg fogad. A gazda ott ül a duruzsoló kályha mellett, felesége a konyhában tesz-vesz. Krátky Istvánék otthonában vagyok. Már nem fiatalok. A hatvan felé közelednek. Életük nehéz, viszontagságos volt. 1919 tavasza a magyar proletár hadseregben találta Krátky Istvánt. Fiatal, csupa élettel teli legény volt akkor, de már tudta, hol1

a helye. Harci élményeivel kezdi a beszélgetést, majd arról mesél, hogy az ezt követő évek mennyi szenvedést, nyomort zúdítottak rájuk. Szabadulni akartak a nyomorból. 1929-ben a gazdasági válság kezdetén, télvíz idején vették kezükbe a vándorbotot és •messze idegiembe, Észak-Franciaországba mentek munkát keresni. — Húsz korona volt a zsebünkben, mikor Léváról útnak indítottak bennünket. Prágán, majd Németországon keresztül érkeztünk a francia fővárosba, ahonnan a La Manche csatorna partján fekvő egyik kis városkába irányítottak. Fogadtatásunk jó volt: elláttak étellel, itallal a franciák. Egy nagy vagongyárban kaptunk munkát. Két éviq jól is ment minden, de aztán, ahogy Franciaországra is ránehezedett a gazdasáqi válság, a mi helyzetünk is rosszra fordult. Gyerünk haza ... majd csak lesz valahogy... majd csak jobbra fordul otthon minden — biztatott a feleségem. Hallgattam szavára, meq aiztán már a francia dolgozók is követelték az idegenek eltávozását, igy hát három év után hazajöttünk. — Idehaza megint csak nyomor fogadott. Néhány éven át tízkoronás „zsebracsenkáért" dolgoztam. 1935-ben aztán útkaparónak fogadtak fel. De ez sem tartott sokáig. Jött a Horthy fasiszta megszállás, s a rendszer urai nemcsak hogy elbocsátottak a munkából, de ráadásul méq börtönbe is zártak. Kommunistának, lázaidónak bélyegeztek. Egy hőnapiq ültem Párkányban a börtönben. Mikor! kiszabadultam, megint csak a vándorbot jutott osztályrészemül, összeszedtük kis holminkat, felraktuk egy lovasszekérre és Budapestre mentünk. Csepelen a Weisz Manfréd gyárban kaptam munkát. Krátkyéknak három gyermekük volt. Kettő közülük ma is él. Minden gyermek más országban látta meg a napvilágot. A felzsabadulás is Csepelen köszöntött rájuk. Az ezt követő évek életükben új szakaszt nyitottak. Visszajöttek a barti faluvégre. Azóta náluk is villany ég, rádió szól a szobában, egyre több öltöny kerül a szekrénybe, a tízkoronás „zsebracsenkára" már csak mint régi rosszra emlékeznek vissza, és ami a legfontosabb, öreg napjaikra végre nyugodt, békés évek köszöntöttek rájuk. FARKAS KÁLMÁN