A Hét 1958/1 (3. évfolyam, 1-26. szám)

1958-01-19 / 3. szám

JVjóHörtértf j Borzalmas lelkiállapotba kerültem, mikor megtudtam, hogy leendő feleségem anyja tulajdonképpen az anyósom lesz. Izé, muszáj, hogy ó legyen az anyósom? — feszengtem naívul menyasszonyom előtt. Annyi rosszat hallottam az anyósokról, nem lehetne ezt az anyósdolgot valahogy kikapcsolni ? — Ne nősülj meg — csókolt meg Marikám — és ezzel eldöntötte a vitát. — Hol kapok én egyhamar ilyen szamócaízü ajkakat? Mindegy, minden kiderül a házasságban, tértem napirendre a dolog felett s hamarosan szabályos nős ember voltam. Feleségem mamájával laktunk együtt. Képzelhető milyen öröm volt ez számomra, hiszen több barátom figyelmeztetett, hogy az anyósok életfeladatuknak tekintik a házasságok szétdúlását. Mindenesetre az első héten még igen rendes volt az anyósom, de azért kíváncsi voltam, mikor kezdi el dúlni a házasságunkat? — Miért nem eszöl, lelkem? — érdeklődött egyik vasárnap feleségem anyja, amikor pukkadásig megtömött bécsiszelettél meg palancsintával. — Olyan sovány vo- mint egy giliszta. nek meg kell történnie és anyósom emlegetni fogja a szüleimet, de igen csúnya szavakkal. Csak azt próbálja megtenni! — lovaltam magam mérges dühbe és indulatosan méregettem feleségemet. Szép kis anyóst hozott a házhoz! Vészes lelkiállapotban voltam, mikor megszólalt az anyós: — Te Jóska, egyszer máiigazán átjöhetne anyád. Ogy — Ugyan — támadtam vissza és éreztem, ebből nagy zenebona lesz. — Miért nem eszik a mama többet? Éppen csak belekóstolt a levesbe. — Készen álltam a veszekedésre. Mindenki megjósolta, enmegszerettem ót a múltkoriban. Miféle cselfogás ez? — Ismerőseim kioktattak, hogy a két anyós csakis undorodhat egymástól — csak nem valami merényletet készít anyám ellen ? Elszörnyedtem ennyi gonoszságtól és megvetően néztem anyósomat, amint zoknijaimat stopvolgatta. Vajon miféle tőrvetés rejlik ebben is? Érvelőre azonban nem történt semmi és délután amikor elmentem sétálni, anyósom sálat terített a nyakamra, hogy meg ne fázzak. Vagy hoav ép ven a nyakam tűzbe jöjjön a sál melegétől, aztán sört igyak és meghütsem magam? Ki tudja. Sok rémes történet jár a máalu*ra való anyósokról szájról szájra. Leafeljebb elköltözünk tőle — töprenatem és eay hordóban lakunk, ha majd véakér>-> kibírhatatlan lesz. Így teltek-múltak a napok, amikor eay bizonyos ügy miatt öszszekoccantam a feleségemmel. • Ő azt mondta, hoay barnászöldre festessük a szobát, én azt mondtam, hogy zöldesbarnára. Borotvaélen táncolt a helyzet, amikor bejött az anyós. Na, megjött az asszony segítsége, motyogtam magam elé gúnyosan, biztosan neki ad igazat. Tévedtem Nekem adott igazat! Ez teljesen kétségbe döntött. ' Már féléve együtt éltünk vele, és még csak egy gyümölcsöstányért sem vágott a fejemhez. Sehogyse értettem, de az csak ném stimmel, hogy az anyósomat már szinte megszerettem, izé... majdnem, s olyan második mama, vagy miféle. Nahát ez hallatlan, mikor kezd már éket verni közénk? Egyik délután bejött hozzám a hivatalba az anyámmal, néztem őket, hogy már veszekedés után vannak -e és nincs-e kisírva anyám szeme. Hogy kacarásztak! Anyám savanyú cukorral kínálgatta anyósomat. Anyósom mézescsókkal anyámat. Persze, hallottam olyat, hogy némely anyós mérgezésre vetemedett és idegesen néztem anyámat, bírja-e az arzénes puszedlikat. Végül kart karba öltve távoztak, eayik a homlokom jobbfelén csókolt meg, másik a balfelén. Napirendre tértem a dolog felett. Ügy látszik, kint tépdesik majd egymás haját. Amikor megszületett a kislányom, mármint a feleségemé ... — vagyis a közös szerzemény — anyósom reszketeg lábain körbetáncolt és karjaimba tette a kisdedet. — Egészen olyan mint te vagy, szép lesz, mint az apukája. Elpirultam. Milyen kedves ez a ... ez az anyós-mama ... izé... azaz, honv megjárja, de az biztos, hogy mégiscsak anyós. A napokban aztán találkoztam azzal az ismerősömmel, aki legjobban rémisztgetett az anyósommal. Na, pokol az élete, mi? —. kérdezte gyönyörködve. Hiába, az anyós csak úgy jó, ha már az ég nyugosztalja. Nem is válaszoltam neki, rémülten rohantam haza. Ma reggel anyósom a szívére panaszkodott. Oh, jaj, anyósmama, itt ne hagyj bennünket. Otthon éppen az ingemet vasalta. Nem engedtem, hogy agyondolgozza magát — kiáltottam harciasan és kivettem a vasalót kezéből. Aztán megcsókoltam, mire ő meglepetten nézve rám tiltakozásom ellenére tovább vasalt. — A szíve — kérdeztem riadtan —, hogy van a szíve? Mosolyogva lengette meg a vasalót és csupa jót mondott a szívéről. Én csak jókat gondoltam róla és megnyugodtam. Hanem micsoda tündéri anyós. Igazán szerencse, hogy pont az ő lányát vettem feleségül. Nagy S. József POLGÁR ISTVÁN: A költő dolga A bányászok a mélybe szállnak, hogy felhozzák a jó szenet, amivel óriás kohókat s télen kályhákat fűtenek. Nekem is bányásznak kell lennem, nagy mélységbe kell leszállnom — vállalni poklot is a versért, Legyen jó szén, amit megírok, mert fel kell hoznom minden áron. segíts, szem, szív és képzelet: legyen jó szén — élő kohókat, hevítsen ember-szíveket. Polgár István: Leszállt a dér (Magvető) 17