A Hét 1958/1 (3. évfolyam, 1-26. szám)

1958-06-29 / 26. szám

Aliser Navofi üzbég" költő szobra Taskenti diáklányok Vxxrsi Jyvtre Tizenötezer kilométer a Szovjetunióban TASKENT, A ZÖLD LOMBOK VÁROSA Ha netán életre kelne Jónás, az ódon legendáknak a cethal gyomrában kényte­lenül utazgató, fura argonautája, minden bizonnyal irigykedve nézné az acélmadár­ban, nyugágyszerú karosszékekben ké­nyelmesen szunyókáló utasokat és a kö­zöttük forgolódó szőkehajú, szép letus­kát (stewiardesst). Útitársaim közül néhányan „speciális" amerikai porokat vesznek be, rosszullét ellen. Én nem érzek semmi különöset. A TU 104 nyugodtabban repül, mint bár­melyik Iljusin. Csak a vlharkabátom gal­lérját húzom fázósan szorosabbra, mert egyelőre hűvös van. Közben hallgatom a motor zúgását és számítgatok: percen­ként háromszáz méterrel emelkedünk és tizenötezer méternyi gyorsasággal szá­guldunk a felhők között. A hajnal arany pírja rálopta színeit orcánkra, és az új nap simogató melege elaltat. Lágy érintésre ébredek. A csinos ietus­ka reggelit tesz elém egy asztalkának is mondható tálcán. A gép belseje fényár­ban úszik. Alattunk felhők, felhők, fel­hők. Valahol tízezer méteres mélységben falvak, városok, termőföldek és a sztyepp, erdők, rétek, a Volga és az Ural csücske maradoznak el. Majd vakító kék színével jelentkezik az Aral-tó. A plasztikus tér­képen csupán a hegyek gerincét átszelő ösvények jelzik az ember jelenlétét. Ké­sőbb zöld legelők és öntözőcsatornák be­szélnek a természet legyőzésérő! Fel­tűnnek a Szir-Darja piszkos hullámai és rövidesen a taskenti oázis. Méltóságteljesen ereszkedik le gépünk a betonkifutóra, kíváncsian nézek ki az ablakon. Az Orient máris bemutatkozott. A repülőtér modern kifutójának szélén, apró szamár hátán ölestermetű, fehértur­bános és fehérszakállas mohamedán po­roszkál. Ázsia földjére lépek - megér­keztem Taskentbe. ÁZSIA FORRÖ EGE ALATT A bőség városának hitte Taskentet Misa Dodonov, Nyeverov szovjet író tizenkét éves regényhőse. Ide özönlöttek gabo­náért a polgárháború után és a nagy szárazság éveiben a Volga vidék kiéhe­zett parasztjainak tömegei. A taskenti oázis valőban termékeny. Bőségét üzbégek, tadzsikok, türkmének, kirglizek, kazahok és oroszok közös mun­kája teremtette meg. Öntözőcsatornák építéséve! a homokot feltartóztató erdő­sávok ültetésével szorították vissza lé­pésről lépésre a sivatag homokját, ter­mékenyítették mieg a kopár rögöt. Taskent a zöld lombok városa. A lom­bok itt azonban nem jelentenek fény­űzést. Csak a lombsátor árnyékában visel­hető el a rettenetes hőség, amely kilenc hónapon át uralkodik Üzbegisztán tájain. Taskentben évente kétszázötven napon át forrón süt a nap! Az árnyék itt szükség­let, akár a víz vagy a levegő. Csillogó aszfalt úton fut társasgépkocsink a re­pülőtérről. Felettünk a vakítóan kék égbolt és a sűrű lombok zöldjei. Virágzó akácfák illata leng körül. Ez Taskent. Villamosok és autóbuszok, Pobedák és motorkerékpárok közt ügető csacsik köz­lekednek a széles, árnyékos utcákon, melyeknek mindkét oldalát elegáns üz­letek és áruházak szegélyezik. Ideiglenes otthonunk, a Taskent szálló a város szívében van. Mégis olyan nyuga­tom honol a környékén, mintha messze lenne a város érverésétöl, pedig mindösz-Részletek az óvárosból Abu Bukr Kaffal Sasi mauzóleuma

Next

/
Oldalképek
Tartalom