A Hét 1958/1 (3. évfolyam, 1-26. szám)

1958-01-19 / 3. szám

>5 Mikor a menyasszony hajat fésülik 77 A garammenti falvakban: Kisgyarmaton, Kéménden, Bényben és másutt néhány évtizeddel ezelőtt szép lakodalmakat ültek. A lakodalmi szertartás ragyogó szimbóluma volt a parasztlélek erejének, forróságának, játszi kedvességének, eget döngető féktelenségének. Mert lángbaborult itt a szépség, kigyújtott minden arcot, megragyogtatott minden szemet, és mámorba sodort öreget, fiatalt. A kurtaszoknyás lakodalom ősi formája már nem él a garammenti falvakban. A népviselet azonban még feltalálható, a dalokat, táncokat sem felejtették el teljesen. Az egyik faluban, Kisgyarmaton egy fiatalember, Henczi Béla szorgalmas munkával, aprólékos türelemmel összeszedegette a lakodalmak széthulló kincseit. A kisgyarmati fiatalokat öszefogta, és a kurtaszoknyás lakodalmat újjáélesztette énekben és mozdulatban, ritmusban és viseletben. A nép kincsét megmenti a népnek, hogy fennmaradjon és gyönyörködtessen. Milyen is hát a kisgyarmati kurtaszoknyás lakodalom? Az egyik földhöz lapuló zsúpfedeles házból pattogó dal csapódik az utcára. Vajon mi történik odabent? Nézzünk csak kissé körül a házban. A szoba majdnem dísztelen, csak a falon függ néhány kép. A bútort kihordták. Helyén színes háziszőttessel borított asztalok, székek. A földes szoba négy fala mentén néhány karoslóca van. Éppen terítenek a gazdasszonyok. Tányérokat, poharakat raknak az asztalra. Kacarásznak, beszélgetnek. Majd kiperdülnek a konyhába, hozzák a mézes tálat, kulcsos kalácsot. A gazdasszonyok öltözete pompás. Derekukon ring a sötét alapszínű kurtaszoknya. A szoknyán lángszínú festő, alatta szamárszoknya. A szoknyát díszes pruszlik tartja profándlival. A fehércselédek vállán fekete tüttüsös sűrű kasmírkendő. Nyakukban dekagyöngy ragyog. Karjukat puffos ingujj takarja, fejükön nyecből készült pindli, hajuk aranyos kontyba van csavarva, alatta tenyérnyi széles, rózsaszínű pindlikötő lecsüngővel. Kinnről behallatszik az esküvőről viszszatért násznép zsivaja. Egyszerre csak kitárul az ajtó és kezében egy-egy üveggel belép a két deli vőfély. Az első vőfély a szoba közepére lép és elmondja köszöntőjét. Az ajtóból nagy kurjongatás hallatszik, s a násznép kíséretében belép a mátkapár. Az egyik gazdasszony az új párhoz ugrik, és mézeskaláccsal keni meg a menyasszony majd a vőlegény ajkát. Ezek harapnak a kalácsból, hogy édes legyen életük, mint a méz. Kacagás viharzik, csap a padlásra. A gazdasszonyok kezükben tányérokkal, evőeszközökkel sürögnek-forognak. — Tessék asztalhoz ülni, kezdődik a vacsora! Vacsora után a násznép, a borosüvegekkel roskadásig megrakott asztalok mellett mulatozik. Tüzelnek a tekintetek, mint a zsarát, nyiladozik a mosoly, mint a lankák tavaszi virága. Már nagyon sokan kapatosak, és nevetve, prüsszögve hadonásznak a boros fiaskókkal. A csapláros kékfestő kötényben az asztalok között köröz, hévvel kínálgatja a borát. Itt-ott átölelik egymást a mulatozók, és magasra lendítik a gyöngyöző bort. Az asszonyfélék, gyerekek rétest, pampuskát, túrőslepényt esze, getnek, és ott leghátul, a meghomályosodott sarokban három kislány mézeskását nyalogat. Közben állandóan nyílik az ajtó, hordják a bort üvegekben, demizsonokban. A legények nótára gyújtanak, és velük zengedezik az egész násznép. Az idő már lassan éjfélre fordul. „Réten, réten, sej, a kisgyarmati réten ..." Mikor a dal elhalkul, a fiatalok a szoba közepére perdülnek. — Játsszunk valamit. Játszódjunk fordulj bóhát! — Játszódjunk! Játszódjunk! A csapos a szoba közepére sündörög egy székkel, a többiek körülveszik. — Fordulj bóha! — Nem fordulok, csak ha a nyoszolyólány megcsókol. A nyoszolyólány csókot cuppant a csapos arcára, az feláll s a nyoszólyólánynak adja át a helyét. A második vőfély a lány vállára csap. — Fordulj bóha. — Nem fordulok, csak ha a násznagy megcsókol. Most a násznagynak kell megcsókolni a nyoszolyólányt. — Fordulj bóha! — Nem fordulok, — csak ha a menyaszszony megcsókol. A menyasszony homlokon csókolja násznagyurát, s ő kerül a helyébe. — Fordulj bóha! — Nem fordulok, csak ha a vőlegény megcsókol. S amint az új pár megcsókolja egymást, a lányok körbefogják őket, karikázó táncot lejtenek körülöttük. A legények karéjozót táncolnak. „Lányok, lányok, sej, a kisgyarmati lányok ..." A lányok hajlonganak, mint a rezeda, A legények rezdülnek, mint a sudár nyárfák. A körök hirtelen felbomlanak, a lányok, legények egybeszaladnak és tapsikolós táncba kezdenek. A tánc gyors csárdásban végződik. Mikor beléverejtékeztek — helyreröppennek. De most a mulatozók kezdenek dalba. „Ezernyolcszáznegyvennyolcban születtem ..." A dal csárdássá szilajul. A két vőfély a szoba közepére dobban és járja a verbunkost. Forognak, viharoznak, csapkodják a csizmaszárat, mint a tűzrőlpattant ördögök. Egyszerre lihegve megtorpannak. Kint dörömbölnek az ajtón. A nás2nép felüti a fejét. — Gyünnek a kállátósok! Felzsivajognak az emberek. — Ihaj, gyünnek, gyünnek. Künn énekszó csendül. „Érik a piros cseresznye ..." Mikor véget ér a nóta az asszonynép elkezdi. „Szép vendégkoszorú, a nyoszolyó asszony — becses ajándékát elkészíti otthon, és ide küldötte, hogy asztalra tegyék, hogy az békességgel szépen elköltessék. Fogadják szívesen becses ajándékát, költsék el békével minden kis morzsáját. De, hogy nekünk is jusson majd belőle, hogy minket is érjen a ritka szerencse." • A kállátósok a kalácstáncot járva billegnek be az ajtón. A vőfély vezeti őket. Négy cifraruhás asszony hatalmas fonott kalácsot cipel a vállán, a kalácsba tűzve zászlócskák lengedeznek és mézeskalács figurák lógnak alá. A kállátósok a menyasszonyos házból jönnek, és összeölelkeznek, összecsókolóznak a násznéppel. Előhúzzák a menyasszony menyecskeruháját és járni, cifrázni kezdik a kalácstáncot. Tánc közben magasra tartják, mutogatják az aranyos kontyot, pindlit és cifra szoknyát. Nagy a jókedv, és egyszerre csak a násznagy emelkedik szólásra: „Köszönjük a munkát, a sok fáradságot, hogy sütötték és hozták ezt a nagy kalácsot. Az út is hosszú vót, a kalács is nehéz vöt, öblögessük meg hát borral a torkunkat." Kicsordul a féktelen jókedv, koccannak a borospoharak, csattannak a barátság csókjai. A kállátós asszonyokat borral kínálja a násznagy, amit vígan hörpintenek ki. Azután a szoba közepére egy fejővödörre ültetik a menyasszonyt, hogy nagytögyű tehenei legyenek. A lányok meg közrefogják, és a násznagyné lassú méltósággal lebontja a menyasszony koszorúját. Felcsendül a lányok dala: „Mikor a menyasszony haját fésülik, akkor a vőlegényt az ágy alá döfik. Haj pártám, pártám, gyöngyös koszorúm, szögre akasztalak, ó kegyes pártfogóm." Mikor véget ér a dal, előlép a vőfély, és elbúcsúztatja a menyasszonyt lányságától, barátnőitől, koszorújától. A násznép meghatódva szemléli a jelenetet. Álljék meg a citerák pengése, szűnjék meg a cimbalom zengése: Míg lészen szólásomnak vége, figyeljen hát ide kinek-kinek szíve. Kedves leánypajtásaim, hozzátok fordulok, ha reátok nézek, úgy elszomorodok. Én már közületek más útra indulok, ezért egy kissé szívemben búsulok. Nem lesz többé köztetek maradásom, mert férjem házánál lészen a szállásom. Amint férjem húzza, úgy lesz táncolásom. Jaj, de hamar elmúlt vidám leányságom. Nyári forró szellő fújja a hajamat, lobogtatja ékes pántlikámat, gyöngyös szép koszorúm, szép aranyos pártám, hogy váljak meg tőled, drága szűz koronám. De íme, mit látok az ajtó sarkában: vőlegényünk igen hányja szemét a cifra dunyhára, úgy látszik nagyon kívánna bújni már alája. Rajta hát legények, ugorjunk a táncba, ihatnánk egy nagyot a szép áldomásra. Nálam van egy szűznek a pártája, kinek nincs szüksége többé már reája, Akinek úgy tetszik, váltsa ki, nem bánom, de hát nem engedem én sem potom áron. Leteszem hát szépen ide az asztalra, te meg banda, húzd rá a „kontyoló dalra". A banda rázendít és száll, repül a búcsúztató dal: „Hej, padlás, padlás, te kis új padlás, nem leszek én többé koszorús leány, ha leszek, hát leszek, menyecske leszek, az új ember mellé könnyen lefekszek." Egymást követik a szomorú s víg dalok. Megcsipkedik ám a vőlegényt is: „Mély a Garamnak a széle, sej, de még mélyebb a közepe, sej, de még mélyebb a közepe. Barna legény mérecsgeti, által akar rajta menni, U