A Hét 1958/1 (3. évfolyam, 1-26. szám)

1958-06-08 / 23. szám

Falunk egyszerre lett tele piros lobogással meg fénnyel, s kilenc férfi kilenc neje esett szent teherbe egy éjjel. S ma megint esküvő talán. Minden akácfa arra készül. Menyasszony a Föld, a haján drágakőként a tiszta ég ül. Násznépként, helyeslő emberek tolongnak im a csengő fényben. — Hát így! — Gyerekként hempereg az örömet tanulva szívem. Mert enyém e csinos világ békéje, élniakarása. — Legyen versem is egy vivát, pohár sörként habzó nyarára. 1955 Hazai „aggyistenektalálkozások Gyorsvonaton Volt földünk aggyistene Egy jó óra még — és otthön vagyok. Gömör ezer aggyistennel fogad. Nem úgy, mint Pozsony, az rám se fütyül, vigyen bele bár arany gyorsvonat. 1. aggyisten — Várj csak, gyerek, még te is hazagyössz, a sorunkat úgy megirigyeled! Így tudtam meg hamar, még Feleden, hogy már nálunk is van szövetkezet. 2. aggyisten Hóra hó hull. Szériaboglya lapul, juhok vallatják húzott oldalát. Lábuk közt egy csomó keseredett veréb vendégeli gazzal magát. Négy paraszt jön. Szövetkezetiek. Hangos aggyistennel köszön be mind. A juhokat szedik összefele, összpontosítják — Béla bá' szerint. 3. aggyisten Oj tábla hirdeti, hogy a falu, amit innen látsz, az Péterfala. Ugyanis a régibe már |lyukat hajigélt a falu gyerrrőekhada. En is rajta tanulfiam valaha célba dobni. Állok most hajadonfőtt, köszöntve messzi gyermekkorom. Ha volna, most levenném kalapom. Kenderszer aggyistene Reggel óta a Kenderszert járom, felszerelve síléccel, botokkal. Itthon próbálgatom tudományom, mist a Fátfifl lejtóiról hoztam. Nevetnek a hóba mártott bokrok: — Itt is összetörheted az orrod, nem kelt azért a Füfifába menned! Aggyisten! — köszönt rám a Vízálló. .. . Aggyisten, hé! — kiált egy vén nyárfa y 3 Megismer: aládöltem a nyáron dögjáradéan, az ebédet várva. Dobtam (a kapámat a fejébe. Ügy éreztem, már csak félig élek. Suhanok most át meg At a tájon mint egy derűs, hazajáró lélek. Paptagja aggy istene Sílécem keresztben, én a hóban. Jön Bálint, de \már messziről nevet: — Mi a, hé! Azon esnyi is lehet? — Mérgemben csak röhögtem, nem szóltam. 8. aggyisten Józsi bácsi: Nézd öcsém, itt semmi se változott, maradt a régi hierarkip. Némelyik úgy jött közénk fényesen, glóriáson, mint egy istenfia, kinek minket kell megváltania. Én: A szövetkezet még nem Kánaán, nem az Ieredmény, csák az álkdlom „jövőnk meglógásához", jónyitó I kulcs, mint rég a mennyhez volt a vagyon. Mocsolyavölgyi aggyisten Február eleje, reggel. — A hó három félig kész sertésólra hull. Némaságával is Hangos a táj. Zúg, mint ha nagybőgőn pattan a húr. Oj nyelvet zeng, most tanult szavakét — közös istállót meg villanyt — kiélt. Hirdeti, hogy összeállóban a magántulajdon-szétmarta viléig. 1958 ÍOőzse'r /Qrpád oersei Csendes nézelődés Június! — Hej, megint nagyon •közel képűit Földünk a Naphoz. Űj nyár eszmél. — Találgatom, békét-\e, vagy majd borzalmat hoz. Itt egy újonc rózsafa áll s ámul a rádőlt virághalmon. — Tavasz nélkül jött most a nyár, mint a szakáll a gyermekarcon. Ruhája új: a zöld határ, őrdpga csak a régi fruska. Deli piros legény a nyár: elcsábítja újra meg újra. (Borzalmat? — Megrágom a szót, s csodálom, hogy nincs sava, borsa. Ügy érzem, a harc, ami volt, békénk kenyeréhez volt morzsa.) Egy rpyíítt gáton könyökölök, s a lustán nyújtózkodó tájon — mint egy rakoncátlan kölyök — csatangol derűs pillantásom. Bűnbánó tavasz Serénykedik a város. Locsos fénnyel színültig telt utcák tekergenék kivágott karikásként. Egy bolydult nyáj vonul rám: házak, autók, emberek. Tavasz: lépnek házak meakulpázva, vörös lobogókkai pirul a tér, s talpig zöldbe öltözve fogadoznak a fák, hogy nem, már nem lesz soha tél. Tavasz, vonuló tavaszom, én hiszlek, s hiszlek bűnbánó, lázbékés világ, mert kitanulva törvényrigolyáid, a mi dolgunk lesz már vigyázni rád. 195 7 Hídon Álltam tegnap fenn a Duria-hídon, nyakig őselerhben: ég s föld között, s néztem a rengeteg vasat bízón, miből az ember hidat kötözött. S cinkosom lett minden járókelő, aki akkor éppen ott volt velem; összeterelt bennünket a tudat: hogy lám, nekünk szolgál minden elem. A jófüvű mezőre kivert csorda tülekedő, víg vonulása ez. Állok bódultan: Hát újra tavasz van, pedig már kezdtem megszokni a lesz-t.