A Hét 1958/1 (3. évfolyam, 1-26. szám)
1958-06-08 / 23. szám
Cuttyó gyerek hajtja a libafalkát. Vesszejét játékosan suhogtatja. Kékfestőben jön egy asszony. — Hova, te? — Csak ide, a Hortobágyra. — Anyád otthon van? — Ültetni ment. Autó porzik végig az utcán. A libafalka a szélre vág. A gyerek visszaterelgeti őket. Mennyi liba. Tíz, húsz, harminc. Elakadok a számolásban, mert a kanyarban szemem elöl Hinnék. Lassan sétálok a gyerek után. A falu alatt széles rét nyújtózik. Eehérlik a libafalkától. Gumicsizmás öregember baktat el mellettem. — Bácsikám! Ez mind a szövetkezeté? — A fene! — Akkor kié? — A tagoké. — Eladóra? — Lehet. De legtöbbnyire maguk fogyasztják. — Hm, hm. Maga is szereti? — Szereti a nyű. — Haj, pedig de jó a libamáj! Meg a püspökfalat. Megnézeget tetőtől talpig. — Ugye, maga városi? — Az. — Akkor hát nem tudhatja mi a jó. Habartbableves száraz kolbásszal. Megpöccinti a kalapját és odébb ballag. Utána bámulok. Ki lehet ez? Egyszerű parasztembernek látszik. Szikár, olajbarna arcú asszony sündörög hozzám a szövetkezeti irodában. — Aztán hozzám jöjjenek ebédelni! — Hogyan?! — Mert én főzök az olyan magukfajtának. Búm* is széf* m Met Magyarázatképpen még hozzáteszi: — Itt nem mehet vendéglőbe, mert nem fóznk. Hacsak nem fogi/aszt konzervet? — Aztán mi lesz az ebéd? Barna szemében huncut fények cikáznak. — Mi '.enne? Rántottleves meg kukoricakása. — Akkor inkább jöjjön a konzerv. Kuncogva nevet. — No, azért csak nézzen el. Három napig feléje sem szagoltam. A kocsmába jártam étkezni. A menü? Keksz, sajt, májpástétom. Negyednapra már nem bírtam. Felkerestem Juliska nénit. (Közben megtudtam a nevét.) Micsoda? Ebéd: tyúk, sonka, kalács. Vacsora: tyúksült. Másnap: tyúkpörkölt. Harmadnap: töltött tyúk. — De sok tyúkja van, Juliska néni. — Van bizony. De ez tyúkfarmbéli. Mert én tulajdonképpen a szövetkezet szakácsnéja vagyok. — Értem. Szóval nekünk a szövetkezettel kell elszámolnunk. (Akkor már a kolléqák is megérkeztek.) — Ügy, úgy. — Juliska néni, miért nem eszik? — Tyúkot? Nem nagyon szr etem. Tudja, majd mindennapom. Itt értettem meg azt az öregembert, aki csak intett, mikor a libahúst említettem. De még mást is megtanultam. Hogy Bú-son jól élnek. De mm is csoda. Erős a szövetkezet. * * * — Volt már pincézgetni? — kérdezi az egyik új ismerősöm. — Tudja, itt minden szövetkezeti tagnak van borospincéje. Ide járogatnák, különösen vasárnap. Iddogálnak, beszélgetnek, elszórakoznak... Tudja mit, ma estére jöjjön az én pincémbe. Mire a csillagok felkapaszkodtak, kiballagtunk a pincékhez. Egész kis falu ez a domboldalba ágyazva. Gyertyát gyújtottunk, iddogáltunk. Kóstoltam fehéret, ízleltem vöröset. Éjfél felé nótázni kezdtünk. Búcson nem vetik meg a bort. De a jó barátot sem. * % * A fiatalember a szövetkezet könyvelője. Két éve nősült. Édesapja a szövetkezet kanásza. Az egyik este meghívott vacsorára. Szép, új házban laknak. A fiatalaszszony olyan kedvesen fogadott, mintha rég nem látott ismerős érkezett volna. Megmutatta kisfiát, Árpikát, aki vidáman gügyögött bölcsőjében. Vörösbor mellett folyik a szó. — Elégedett a Szövetkezettel? — kérdem a fiatalembert. Mosolyog. Zsebéből kis cédulát húz elő. — Tudja mi ez? — Hi megmondja. — Egy autóvásárlási jegy. Kezembe veszem a cédulát. — Sedan? — Igen. — Aztán hová mennek legelőször? — A Balatonra. Hangjában öröm csendül. Jókedve viszszazenq bennem. Érzem, tudom: boldogok. Mit írhatnék még? Búcson is szép az élet. Dénes György séqük, hogy felmérjék, felismerjék a társadalom teremtette új helyzetet és hozzáigazítsák elrontott életüket. A személyek tudatát ugyan társadalmi erők határozzák mag. s ezt Lovicsek Béla szembeszökő szándékosság nélkül tudja érzékeltetni, ám cselekvésük — a megbékélés, egymásra találás — lényegében paszszivitás. Következetlenségei ellenére a jellemalkotás találó. Karikás Márton plasztikusan, szépen megmintázott a'.ak. István bizonv vérszegény. Se hős, se jellem. Julkát logika szerint meg nem érdemelné, s hogy niéqis megkapja, valahogy érthetetlennek látszik. Lovicsek itt talán a balladaköltő valóságismeretével rendelkezve természetesnek tartja ezt a megoldást, valójában hiányzik kölcsönös, mély vonzalmuk hiteles ábrázolása. Kétes Karikás Márton és Laci életkora. Ez a rádióadás és a kézirat különbözőségeiből derül ki. A Julkát és Istvánt szerelemre lobbantó nyár az első felvonásban 1933-ra esik, a harmadikban 1936-ra. Ez a nárom év különbség a jellemek következetes elgondolásánál nem lehet valami semmibe vett körülmény. Tóth bácsi derűs humorral megáldott, valószerű alak. Feladata az, hogy Julka erkölcsi nagyságát aláhúzza és kétségtelenné tegye. Laci, Kelemen Zsuzsi, Garai Karcsi mind elfogadható figurák, csak Rózának nincs funkciója. Rosszul sikerült intrikus. Lovicsek Béla nyelve kifejező, parasztok szájába való beszéd. Olykor meggyőzően jellemez vele. Párbeszédei helyenként vontatották. A színmű legkomolyabb fogyatékossága, mint már említettem, az a körülmény, hogy a tulajdonképpeni konfliktus az előzményekben esett meg és nem a szemünk előtt megy végbe. A drámai magot képező eseményeket nem szabad közvetve érzékeltetni. Bizonyos, hogy Lovicsek Béla tud jellemeket alkotni, színpadi hősök cselekményeit lélektanilag megindokolni, ha megtanul-a a drámai cselekmény következetes felépítését is, alakjai teljes életet nyernek. Ez a követelmény elengedhetetlen, hiszen a jellemek c_ak akció közben érvényesülhetnek. A Lángoló nyár volt Lovicsek Béla első kísérlete. Fogyatékosságai ellenére alig pezsdülő drámairodalmunk űj nemzedékének úttörőjét kell tekinteni benne. Hogy egy rádiójáték személyeinek alakítói mennyire oldották mea feladataikat, csak arról ítélhetem meg, mit mennyire hitetnek el az egyetlen rendelkezésükre álló kifejező eszközzel, hangjukkal, az eleven beszéddel A pyelv, a hang ne hazudtolja meg magát az alakított jellemet; gazdag lehetőségeivel, árnyalataival, tagoltáságával nemcsak pótolnia kell a vizuális hatást, de minden részletében meggyőző élményt kell nyújtania. Karikás Márton alakját Martin Gregor, a Nemzeti Színház művésze teljes plaszticitásában személyesíti meg. A beszéd jellemző tagolásával, rekedtes paraszti ízével szinte láthatóvá varázsolja. Az első jelenet borízű monológjától kezdve a teljes megbékülésig, az utolsó mondatig félreérthetetlenül érzékelteti a drámai folyamat minden mozzanatát. Vass Rózsi Karikáuné szerepében nem érvényesül kellően. A tűrő mártir asszonyok típusából való anyát — parasztasszonyt. — valahogy kisvárosi, kispolgári jelenséggé változtatja. Talán a szerep nyújt erre lehetőséget. A két házastárs közötti magázást, mely vidékenként hagyományos, és nem jelent egyebet mint a tisztelet konvencionális kifejezését, kispolgári tartózkodását túlozza. István figurája problematikus. Mint említettük, se nem hős, se nem jellem, inkább áldozat. Korén Branislav a maga valószerüségében személyesíti meg. Tökéletesen érzékelteti a megsértett fiút és a szerncsétlenné züllesztett embert. Királv Dezső Tóth bácsija huncutkás, aranyos kedélyű ember. Figurájában mosolyra derítő, megnyugtató élményt és művészi teljesítményt nyújt. István hazatérése után Julka egész lényén eluralkodik az érett, magános aszszonv élettárs utáni vágyakozása. Botka Zsuzsa közvetítésében ez az alapvető vonás elsikkad. A beszéd megfontolt tagolásával, hangjának fakó színezésével a lelkében kiégett asszonyt játssza meg. Laci, Julka fia, Konrád József alakításában nem meggyőző figura. A színész nem azonosul az alakított jellemmel, megmarad Konrád Józsefnek. Ferenci Anna Zsuzsii* elragadó. Hangjának üdesége, természetessége szinte érzékelhető közelségbe hozz: a szerelmes kislány alakját. Bugár Béla Garai. járási instruktor szerepében betölti funkcióját, Szenei Judit Rózája szinte észrevétlen marad — talán a szerző hibájából.A játék Nagy Jenő rendezésében megqyőző élményt nyújt. Összhatáséban olyan benyomás tesz, mintha egy hosszú epikai dráma utolsó képeit, a konfliktus feloldását élvezné a-» ember. A rádió kiküszöbölve a vizuális hatás lehetőségét, a mű hibáit csaknem erénnyé avatja. A lagyar adás keretében Simkó Margit és Dávid Teréz munkái után most harmadízben kerül sorra színpaddal kísérletező írek müve. A rádiónak ez a tevékenysége megbecsülhetetlen segítséget jelent kibontakozó drámairodalmunk számára. BÁBI TIBOR 9