A Hét 1958/1 (3. évfolyam, 1-26. szám)
1958-06-08 / 23. szám
Klement Gottwald dédicei szobra Szorgos, pezsgő' munka folyik a (határban és az üzemekben. Dolgoző'inlk jobb munkájukkal, szocialista: versennyel készülnek Csehszlovákiai Kommunista Pátitjának XI. kongresszusára, s közben gyakran gondolnak szeretett Gottwald elvtársunkra, aki bizony már öt éve, hogy befejiezte munkás életét. De azóta is velünk vtain. Figyeli életünket, tanít, mert műveiben örökre él. Népének egyszerű fiából — népének elismert vezére lett. Festői kis hanák faluban, Dedicén, született, nagyon nyomorúságos körülmények között. Szülőházát 195Э. ijúnlus 19-én, éppen három évvel ezelőtt adták át a nyilvánosságnak. Üzenni, falusi, irodai dolgozók, fiatalok, pinlrok, katonák zarándokolnak oda az év minder) szakában, hogy tainuljanak, erőt meritsenak forradalmi eredményekben glazdag életéből. Valóságos életrajzi múzeum ez a 102-es számú, ajprő házikó, 'ajhol 1896. november 23-án született alsó munkáselnökünk. A párttönténeti Intézet dolgozóinak közreműködésével eredeti állapotába helyezték • ezt a kis házat és szobácskát, mely nemcsak azt mutatja be, hol született Klement Gottwald, halnem képet ad arról is, hogyan éltek nem is olyan régen a mezőgazdaisági munkások. Zsíros föld vette körüL akkor is a falut, csakhogy gyümölcsét nem mindenki élvezhette. A szegényparasztok, zsellérek, naípszámosok fillérekért robotoltak látástólvakulásig a gazdag pjarasztoknak. Szegény zsellérasszony vdlt Klement Gottwald édesanyja óís. Ezt e! nyomorúságos életet látta maga előtt a, fürkészve figyelő kisfiú otthon Vyskovban és Hostice-Herolticén, ahová iskolába járt. Itt merített erőt a későbbi harchoz, melyben győzelemre vezette pártját és népét. Hasznos és célszerű, há minél többen látják ezt a környezetet, ahonnan Gottwald elvtárs elindult. Aprócska szoba: agyagos padló, alacsony, gerendás mennyezet, vályogból tapasztott falak. Ki ne foidult volna meg ilyenben a kétkezi dolgozók közül? Mégis nehéz feladat volt a helyreállítás, rriert al dselédtartó gazda közben néhányszor átépíttette Szentnek vélt magántulajdonát. Szegényes bútor, fai gatt bölcső, amit a rokonok és a kortársak adományoztak a múzeumnak. A házikó többi helyisége értékes dokumentumokat, Gottwald elvtárs és családja tudajdonát képező korabeli használati tárgyakat tartalmaz. Mindez bőséges tanulmányanyag Go twald elvtárs és kora életének megismeréséhez. Csupán egy szegényes kis ház, de megörökíti a munkások és parasztok jobb életéért harcoló kohihiunísta vezető ínséges gyerekkorát. Mikor 14 állam pártitörténészeivel ott jártam, megfogadtam: gondtalan életű fiataljainknak ajánlani fogoin, látogassák meg minél többen Gottwald elvtárs szülőházát. őszinte jő tanács ez. Ne feledkezzünk meg soha arról, hogy innen, ebből a szegény proletár környezetből indult el Gottwald elvtárs, Itt ismerte meg a szegénységet, a nyomort, hogy aztán egész életén át ez ellen és Csahszlovákia proletariátusának felemeléséért küzdjön. SZILY IMRE Gottwald elvtárs szülőháza Ahonnan első munkáselnökünk elindult Ebben a szobában született Gottwald elvtárs