A Hét 1958/1 (3. évfolyam, 1-26. szám)

1958-06-01 / 22. szám

Sz. Geraszimov: A partizán anya B. Joganszon: Egy régi uráli üzemben (Részlet) a kiállítás termeibe. A szocialista realizmust elsősorban természetesen a szovjet festők képviselik: Sz. Geraszimov, Laktyionov, és a három Kukriniksz fivér reprezentatív vásznai. Az a körülbelül 350 kép és szobor, amelyet a brüsszeli világkiállítás nemzetközi művészeti pavilonjában a részvevő nemzetek felvonultattak, valóban keresztmetszete, ha nem is maradéktalan seregszemléje a XX. század első fele művészetének. Kifejezője, sok esetben meglepően hü és a lényegre rámutató kifejezője a kornak, amelyben született: a századforduló katasztrófákat sejtető pesszimizmusának, a két világháború közötti idő megbillent lelki egyesúlyú, zavaros, formalizmusba kapkodó emberének, a második világháború kataklizmáinak, de kifejezője a jobb, boldogabb szocialista társadalomba vetett bizalomnak és életörömnek is. így látva a fejlődés vonalát, a kortárs felemelő érzéssel hagyja el korunk művészetének ezt a brüsszeli kiállítását. Szőke Lőrinc F. Kline: Fehér formák Sz. Csujkov: Kirgiz leány irányt, amely a brüsszeli világkiállítás közponfl tárlatán megnyilvánul. A századvégi Impreszszionizmusből az expresszionizmuson, a kubizmuson, a futuristákon és a szürrealistákon keresztül egészen a szocialista realizmus nyugati és keleti képviselőiig megtalálunk minden irányzatot, sőt olyan képeket i9, amelyek alkotóik nézete szerint semmilyen iskolához nem tartoznak. Ezek a festők, a „festészet ellenesek" nevet vették fel. Megtalálunk minden rtagy nevet a XIX. század festészetének közvetlen előfutárjaitől, Gauguintől, van Goghtól kezdve Plcassón, Kokoschkán. Matisseon keresztül egészen Klinelg. Ha a szocializmus adottságaiból nézve nem is érthetünk egyet ezekkel az irányzatokkal, kétségtelen, hogy a kapitalizmus talaján kifejlődve sok esetben igen magas művészi értékeket képviselnek, amit bizonyít az az egyszerű tény is, hogy nem egy Picasso és modern festő képe a leningrádi Ermitage-ból, a moszkvai Puskin Múzeumból került kölcsönképpen Ha igaz az a marxista tanítás, hogy a művészet mint felépítmény a mindenkori társadalmi rend függvénye — s a brüsszeli világkiállítás művészi exponétjai legjobban bizonyítják e tétel igazságát — akkor megérthetjük azt a sok különböző művészeti két és félszer annyi halottjába került, mint Németországnak. Elnézem a kép előtt megilletődötten álló kereskedőket, belga tiszteket, valamilyen magasabb fokú iskola tanárait és diákjait. A hatás kétségtelen. Belgiumot a német imperializmus fél évszázad alatt kétszer rohanta le. A városban a középületeken, úgy mint nálunk, ott vannak a márványtáblák, a két háború ellenállási mozgalmai áldozatainak nevével. A Mannekin Pis szobrától nem messze, a város szivében áll a szobra a höslelkű belga lánynak, Julienne Petit-nek, aki mint a második világháború ellenállási mozgalmának részese, négy hónapon át szenvedte el a legborzalmasabb kínzásokat, de nem árulta el társai nevét. Brüsszel egy másik kerületében találjuk Caven angol vöröskeresztes ápolónőnek a szobrát, akit viszont az első háború folyamán lőttek agyon a németek „kémkedés" miatt. És Brüszszeltől alig harminc kilométerre van Lidice, Oradour, a varsói gettó első világháborúbeli elődje, Louvain városa, ahol a németek az első világháborúban — állítólagos szabotázs megtorlásaként — több száz belga polgárt, köztük asszonyokat és gyerekeket lőttek agyon, sőt, felgyújtották az ottani egyetem világhírű, könyvtárát is. A belga nép tudja ezt, emlékszik minderre, akármennyire is igyekszik a mai uralkodó liberális-szociáldemokrata koalíció és „ellenzéke", a katolikus néppárt minden eszközzel feledtetni az elmúlt ötven év belga és európái történelmének ezt a tanulságát. Aszovjet és az amerikai mamutcsarnokok között húzódik meg szerényen, de nagyszerű helyen a színes alumíniumból készült magyar pavilon, amely a maga egészében is sikeresen törekszik arisztokratikus hatásokra. Külön része van a festészetnek és a szobrászatnak: Csontváry szimbolikus festménye, Derkovits expresszionista fejei és csoportképel, Egry hatásos vászna. A kiállítás legtöbb vitára késztető művészeti tárlata a hataímas, köralakú, különben külsőleg igen sikerült és belülről monumentálisan ható amerikái pavilonnak van. Míg a kiállított indián művészeti tárgyak, Amerika pionír-korszakából származó, jórészt ismeretlen tievü festők müvei közérdeklődést keltenek, addig a legújabb amerikai festészet vagy húsz képe normális embernek végleg nem mond semmit. Teljesen érthetetlen vonalak és színfoltok, amelyekhez képest a kubizmus és a dadaizmus rébuszai elemi iskolás olvasókönyvek illusztrációi. Csak a teljesség kedvéért jegyezzük meg, hogy az amerikaiak és bámulóik ezt az irányzatot „absztrakt művészet" jelzővel illetik. Sajnálatos, hogy látogatásunk idején a francia és olasz csarnokok még -nem voltak készen, fgy nem láthattuk nemzeti miliőben a nyugateurópai festészet két vezető nemzetének müveit. Kárpótlásképpen annál több francia festményt foglal magába a szépmüvészeteő nemzetközi csarnoka, közvetlenül a kiállítás főbejáratánál.