A Hét 1958/1 (3. évfolyam, 1-26. szám)

1958-04-13 / 15. szám

Hedda Zinner német írónő lUpMd, Hedda! — Az életemről éts a rrunkámró szeretnék Önököknek beszélni -mondja Hedda Zinner asszony, német írőnő és okos, mozgékony arcát mosolyba vonva hozzáteszi —, az utóbbi természetesen fontosabb, de a kettő egymástól elválaszthatatlan. Sok ember számára valóban a munka jelenti az életet, és Hedda Zinner ezek közé tartozik. Fáradhatatlan és örökifjú a problémákkal való állandó birkózásában, valamint abban a törekvésében, hogy az emberek elé tárja a dolgokat a maguk kendőzetlen igazságában. A ma már — nyugodtan állíthatjuk — világhírű Írőnő Kelet-Berlinben lakik. Szülővárosa ugyan Bécs, hazájának azonban Németországot vallja, hiszen oda köti ifjúsága és egész művészi tevékenysége. A kis bécsi lányka, akinek édesanyja szavalőművésznő volt — színészi pályáról álmodozott. Szülei azonban ellenezték terveit, és tekintettel nagy állatbarát voltára — mezőgazdasági iskolába adták. — Wallys bárónőt, az iskola alapítóját általában mint jótékony hölgyet ismerték — meséli a lebilincselő előadó. — Nos, én _ a saját bőrömön tapasztaltam, miben nyilvánult meg ez a jótékonyság. A bárónő saját birtokain több ilyen „Iskolát" létesített, ám a tanulókat, tizenkét-tizennégy esztendős gyerekeket, nem részesítették elméleti oktatásban, hanem a legdurvább és legnehezebb mezőgazdasági munkára fogták. így tehát a gyakorlatban mi gyerekek tartottuk fenn az okosan számító bárónő gazdaságát. Az ellátásuk gyenge volt. Teljes tápértékű tejet vagy vajat nem is láttak. Sokat seznvedtek a gyengeségtől és a nem gyermeknek valő munkától. A kis Hedda is elkeseredett. Szökésen törte a fejét. Közben egyre a színi pályáról álmodozott. És a kislány, miközben a disznókat őrizte — egyik kezében egy csupor kávét, másik kezében egy karéj kenyeret tartva Goethe Iphigéniájának szerepét biflázta. Szerencsére hat hét múlva Heddát meglátogatta az édesanyja, és látva az embertelen körülményeket — lányát hazavitte. — Ez a néhány hét maradandó nyomokat hagyott a lelkemben — mondja az írőnő. — Wallys bárónő „iskolájában" találkoztam először a kizsákmányolással. Egyet azonban elértem Szlniiskolába kerültem, és három évfolyamot két év alatt elvégeztem. Hedda asszony ma is csupa tűz, csupa energia. Nem is lehetett másként, minthogy a lépcsőket kettesével vette — előre, magasabbra jutni, ki a napfényre, az éltető hivatás balzsamos levegőjére. Tizenhét éves korában már szerződéses színésznő volt. Hamarosan közismert és népszerű lett. És mégis... — Sokan kinevettek elégedetlenségemért — mondja magasra húzva, érzékeny szemöldökét. — Nekem azonban már csömöröm volt a vígjáték-hősnők és olyan szerepek eljátszásától, amelyeknek pont az ellenkezőjét láttam magam körül az életben. — A színház egy népes és forgalmas bányavárosban volt. Itt ismerkedtem meg Ludwig Renn Íróval. Barátságától sokan óva intettek, mivel Renn kommunista volt. Engem azonban határtalanul izgattak a problémák, amelyekkel Háború című könyvében találkoztam. Kérdéseimre kimerítő válaszokat kaptam magától az írótól. Érdeklődésem komoly barátságunk alapja lett. Egy napon Ludwig Renn azzal a különös kérdéssel lepte meg a fiatal színésznőt, nem akarna-e védnökséget vállalni egy politikai fogoly fölött. Hedda azt hitte, ez csak abból áll, hogy csomagokat és néha-néha levelet küld egy szenvedő embernek. Ám nem így volt. A fogoly minden csomagra és levélre válaszolt. Pártfogóját politikai természetű kérdésekkel ostromolta, amelyekre az nem tudott válaszolni. Mit tett hát Hedda? Nekilátott tanulni. Kollégái kinevették, mert minden, szabadidejében, előadások és próbák szünetében brosúrákat bújt. Kötelezettségét komolyan vette — tudni akart, hogy megfelelhessen. így a fogollyal folytatott levelezése valóságos politikai értekezésekké vált. Közben Hedda férjhezment. Férje, Fritz Errenbach maga is irodalmár, akkor dramaturg volt. Együtt kerültek Hamburgba, majd Berlinbe, ahol azonban Hedda szerződés nélkül maradt, mivel a színház, útjának célja, éppen felbomlott. Hedda filmstatiszta lett! Megismerte a könyörtelen tülekedés és az egymás hátán felkapaszkodó szerencsétlen emberek világát. — A felismerések és az igazságtalanságok hulláma túlcsapott az elviselhetőség partjain. Ügy éreztem, ki kell mondanom azt, amit látok és érzek. írni kezdtem. Nem tudtam, hol és mikor látnak soraim napvilágot, de írtam. Az eredménnyel elégedetlenül, munkámat többször is átdolgoztam, azután — elküldtem a Rothe Fahne szerkesztőségébe. Az írást elfogadták, személyes kapcsolatot teremtettek velem, és így lettem a Rothe Fahne riportere. Hedda Zinner azonban színésznő is volt ugyanakkor. Nemcsak a kommunista lapnak szállította az érdekes leleplező riportokat, hanem gyakran fel is lépett a berlini dolgozók előtt. Megfelelő anyag híján maga írt verseket és dalszövegeket. A berlini munkások szerették és szívesen hallgatták a lánqo'^ lelkesedésű asszonyt, magukénak érezték, és volt nap, amikor háromszor is fellépett, motorkerékpáron robogva egyik gyűlésről a másikra. Amilyen mértékben növekedett a politikai • életben a minden eszközzel uralomra törekvő fasiszták terrorja, olyan mértékben forrt a munkásokban is az erőszak elleni harag. Gyűlések gyű-1 léseket értek, és Hedda mindenütt ott volt. Még a Reichstag provokatív felgyújtásának napján is, amikor a munkásság izgalma tetőpontjára hágott — akkor is • fellépett a fiatal színésznő szeretett barátai előtt. És a munkások úgy köszöntötték őt, mint egyet maguk közül, felemelt ököllel — Rótfront, Hedda! Azután jöttek a hitleri őrület évei. Hedda Zinner férjével, mint sokan mások illegalitásba vonuit, majd Prágába és onnan Moszkvába emigrált. Ami közben volt, arról könyvei, drámái és a moszkvai rádiónak írt hangjátékai tanúskodtak. 1945 kicsi fiukkal együtt -ismét hazájukban találja az Brrenbach-Ziinner házaspárt. Sokat tapasztalt, harcos embereik mindketten, és azóta megjelent írásaik meggyőző hangú szószólói az annyira szükséges békének, a német haza egyesítésének, az emberi igazságoknak. Hedda Zinner drámái közül nálunk is több színpadon játszották a Játék az életről címűt és filmen láthattuk a prágai Nemzeti Színházban is előadott „Ördögi kör"-t. Munkáinak nagy részét több nyelvre lefordították, még japán és bengáli nyelvre is. Hedda Zinner már nem fiatal asszony. Am nem látjuk, nem érzékeljük az életkort ilyen embereknél, mint ő. Fiatal lányok szíve hevesebben ver, ha hallják élete történetét vagy olvassák a könyveit, ök is olyanok szeretnének lenni, mint Hedda igazságot kereső hősei. Hedda töretlen hittel osztogatja akaraterejének, lelkességét és harcos bátorságát. Mindenkinek jut belőle, mert ezek az erények örökifjak és egyre megújulnak. Hedda Zinner tudja, hogy szükség van rá, a harc ma is folyik! A béke arcvonalának katonái szerte a világon köszönik mindazt, amit az írónő eddig adott és még adni fog nekünk. És ezért mi is köszöntjük öt.. Rőtfront, Hedda! GÄLY OLGA