A Hét 1958/1 (3. évfolyam, 1-26. szám)

1958-03-30 / 13. szám

$fiß\ ТбТН TIBOR: rf/is' f éj* Az április langyos tavaszi ragyogással köszöntött a dunamenti nagyvárosra. Bálint a villamosmegállón gyülekező embercsoportba vegyült, de még küldött . egy-két futó pillantást felesége, Zsuzsi után, aki szemébe hulló szőke hajfürtjeit igazgatva sietős léptekkel tunt el. a távolbaveszö járda tarka forgatagában. Talán a napsugaras idő okozta, talán más, de Bálint gondolatban még sokáig időzött Zsuzsinál Olyan jóleső érzés volt tudnia, hogy az évszakok ugyan váltakoznak, kisebb-nagyobb gondok vagy örömök teszik változatossá életüket, változik a város ezerarcú képe, csak egy valami tart változatlanul: boldog, megértő, mély szerelmük. Két eszten.'.eje voltak már házastársak, s a múló idő, az egymást követő hónapok egyre csak arről tanúskodtak: ők ketten meqtalálták egymásban azt, amire vágytak, ami teljessé, széppé, boldoggá tette az életüket. S az új, a boldog tudat, hogy nemsokára büszke apa lesz, csak teljesebbé, szilárdabbá tette azt az őszinte és mély érzelmet, amely Bálintot fiatal feleségéhez kapcsolta. A villamosban, amely csilingelve, zakatolva vágtatott a síneken, Bálint most szinte nem is látta a körülötte álló nevetgélő. beszélgető embereket, csak egy édes arc jelent meg képzeletében, Zsuzsié, amint pironkodva, bájos fiatalasszonyos szemérmességgel suttogja el a nagy titkot: már útban van a kis jövevény. Bálint talán önkéntelenül, de mosolyra húzta a száját, és hunyorogva nézett szembe a nappal, amely nem fukarkodott a melegítő. szemet kápráztató sugarakkal. Hivatalába kitűnő hangulatban érkezett meg. Ezen a reggelen észre sem vette a zsúfolt villamos kényelmetlenségét, a tolakodó, hangoskodó embereket. Kitárta irodája ablakát, s bár csupán a nagyváros levegője áradt be, Bálint mégis a tavaszi rétek ibolyaillatát érezte benne Jókedvűen látott munkához. Egy kedves arc s az apajelölt bontakozó öntudata még serényebb munkára sarkallták. Az idő gyorsan múlott. Bálint csak akkor tekintett fel munkájából, amikor Jőzsf bácsi, az öreg, harcsabajuszos altiszt hangos „jő napot kívánok"-kal megállt az asztalánál, és gondosan Bálint asztaléra rakta a napi postát, leveleket, újságokat. Szórakozottan belelapozott az egyik újságba, majd átfutotta az érkezett leveleket. Az egyik borítékon nem a vállalatának címét, hanem a saját nevét találta. Szépen rajzolt, kaligrafikus írással írta valaki a borítékra: Szeberényi Bálint úrnak. Megfordította a borítékot, a feladó nevét kereste. De a boriték másik oldalára nem volt írva semmi. Egv ideig még nézegette a borítékot. aztán hirtelen mozdulattal feltépte. Gondosan összehajtott levél hullott ki belőle. A levélben ez állt: Tisztelt Uram! Bármennyire is fáj arra gondolnom, hogy soraimmal szomorúságot okozok Önnek, mégis kötelességemnek tartom becses figyelmét felhívni arra. hogy bájos, ifjú neje megcsalja Önt. Ha esetleg állításomban kételkedne, fáradjon el m^ este 6 órakor a Metropol kávéház elé, ahol tudomásom szerint becses feleségének ebben az időben találkája lesz egy úrral, aki őt állítólag imádja. Fel a fejjel! Üdvözli: Egy ismeretlen jóakarója. Az utolsó sorokat Bálint már csak valami valószínűtlenül homályos ködön át látta. Keze, amelyben a névtelen levelet tartotta, meg-megremegett. Éles fájdalom hasított a fejébe. Ügy érezte, hirtelen minden vére az agyára tódult, s koponyáját súlyos döngésü gözkalapácsok fülsiketítő csengése repeszti ezer apró szilánkra. Már nem látta a tavaszi nap kevélyen pompázó su ia-ait. nem látta az íróasztalán heverő leveleket iratokat, az asztal sarkán levő pohárban illatozó sötétlila ibolyacsokrot, nem látta a megható, öreges ügyefogyottsággal motozó Józsi bácsit. Nem látott semmit, csak a homályos, szürke ködön át egy aranyló hajfürtöktő! övezett angyalarcot, melynek igéző mosolya szívbe markoló torz fintorrá változott, olyan gúnyos fintorrá, amely cinikus, sátáni gúnykacajt szokott kísérni, _ Lehetetlen — suttogta t.itován, de mindjárt kétségbeesetten volt kénytelen megállapítani, hogy e halkan kiejtett szóból hiányzik a meggyőződés szilárdságának legcsekélyebb árnyalata is. Mintha a kísértés démonai szabadultak volna rá, hogy kínzó gyötrelmekkel sebezzék meg szívét, melyben a Zsuzsi iránt érzett határtalan szerelem kiolthatatlan lángja égett, úgy törtek elő vergődő érzelmei legmélyéről a kinzó, könyörtelen, gyanúsító és vádoló kérdések: Lehetetlen? Miért lehetetlen? Miért lehetetlen az, hogy egy szép és fiatal asszony megtetszik egy férfinak? De hát ez az asszony nem olyan, mint bármely más asszony! Ez Zsuzsi, az én Zsuzsim, aki csak engem szeret! De biztos-e, hogy csak engem szeret? Szeberényi Bálint a töprengés, a lélekmarcangoló gyötrődés óráknak tűnő percei után iparkodott elhessegetni magától a felesége hűségében való kételkedésnek még a gondolatát is. De a gyanakodás nyugtalanító ördöge Bálint hűséges társául szegődött. Bármit csinált, bármire gondolt, mindig ugyanarra a kiindulópontra kellett visszatérnie: a névtelen levélhez, annak hihetetlen, de mégis gyanútkeltö közléséhez. Az üzemi étkezdében, ahová munkatársaival ebédelni ment, a szokott kép fogadta. De most nem tudott örülni a csinos terítéknek, az ízletes ebédnek. Elgondolkodva gyömöszölte magába az ételt. Félóra múlva, amikor már újra hivatali szobájában ült, nem tudta volna megmondani, mi is volt ma tulajdonképpen az ebéd. Dolgozni akart, ez azonban nem sikerült neki. Á nyitott ablakhoz ment. Mereven nézett maga elé. Megpróbált nem gondolni semmire sem Amikor rájött, hogy ez lehetetlen, gondolatait a Zsuzsival eltöltött két boldog esztendőre irányította. Sok-sok boldog óra, meghitt együttlét, szerelmes éjszakák, apró örömök és gondok éledtek újjá emlékezetében. Egyetlen komoly veszekedésre, szóváltásra sem tudott visszaemlékezni. Nem is tehette, hiszen náluk ilyesmi soha elő nem fordult. Ez a visszaemlékezés kijózanította Bálintot. Badarság az egész. Valaki gonosz és ravasz tréfát űz velem — zárta le magában órák óta tartó töprengését. Megnyugodva tért vissza íróasztalához. A névtelen levél után nyúlt, hogy széjjeltépje. De aztán gondolt egyet és a zsebébe csúsztatta. Milyen jót nevetnek majd rajta este együtt Zsuzsival. Bálint öt órakor távozott a munkahelyéről. A nap még mindig tündöklően csillogtatta aranytányérját. A napfényes utcákon most a szokottnál is több embert lehetett látni. Mindenki élvezte ezt a szép tavaszi napot. Akinek nem volt sürgős az útja, az csak gyalogosan közlekedett, hogy „szemtől-szembe" kacérkodjon a nappal, A villamosok csaknem üresen csörömpöltek végig az utakon. Bálint is úgy döntött, hogy gyalog megy haza. Néhány perccel félhat után csengetett be másodikemeleti lakásába. De az ajtó nem nyílt ki. Zsuzsi kedves kis arcocskája nem jelent meg a kitárt ajtó mögött. Bálint idegesen nyomkodta a kis csengőgombot. Benn a lakásban riadót berregett a csengő. Bálint képzeletében riadót fújt újra a névtelen levél: Hát mégis igaz lenne? Kirohant az utcára. Érezte, hogy a szíve a torkában dobog, s a lábai remegnek. A közeli villamosmegállón felugrott egy kettesre. Néhány perc múlva a kórház előtt szállt ki. A kórházzal szemben álló emeletes saroképületben volt a Metropol kávéház. Bálint megállt a kórház kapujánál. A nap a szemébe sütött. Néhány másodpercig vakon nézett maga elé. Behúnyta a szemét. Amikor újra kinyitotta, azt hitte, hogy még mindig a szeme káprázik. A kórházzal szemben, az úttest másik oldalán jóalakú, csinos szőke nő sétálgatott a járdán. Bálint azonnal megismerte. Zsuzsi volt, a felesége ... A sétálgató fiatalasszony most megfordult, megpillantotta Bálintot. S ekkor váratlan dolog történt. Kitörö zokogással borult az időközben odaérkezett Bálint mellére, s az ő ajkáról röppent el panaszosan, zokogásba fúlón az a kérdés, amely Bálint lelke mélyéről tört elö vergődve: Hát mégis igaz? Őh istenem! Zsuzsit rázta a zokogás. Aztán hirtelen abbahagyta a sírást, és halkan, alig hallhatóan kérdezte: — És ki az a nő? Tényleg imád téged? Jobban szeret, mint én ? Bálint még szóhoz sem jutott, amikor felesége a kis, divatos nylon táskájából egy levelet vett elő. Bálint a neki küldött névtelen levelet ismerte fel benne. '— Hát ez hogy került hozzád? És miféle nőt emlegetsz? És miért sírsz? — zúdította a kérdések özönét még mindig szipogó feleségére. — Olvasd el ezt a levelet — szepegte az asszonyka — ez majd mindent megmagyaráz. — Én ezt a levelet olvastam, de hozzád hogyan került — ismételte Bálint csökönyösen. — Hol olvastad? Csak nem te írtad? — villant fel reménykedőn Zsuzsi szeme. — De igen, én firkálok talán magamnak névtelen leveleket a feleségem hűtlenségéről — sziszegte Bálint bosszúsan. Zsuzsi kerekre nyílt szemmel nézett az urára: — A feleséged hűtlenségéről? De hiszen ebben a levélben éppen arról van szó, hogy te csalsz meg engem-Bálint csak most vette észre, hogy a Zsuzsi táskájából előkerült levél a feleségének van címezve. Elvette a levelet Zsuzsitól. Az írás és a levél tartalma azonos volt a hozzá intézett levéllel. A változatosság kedvéért azonban Zsuzsi levelében arról Irt az ismeretlen „jóakaró", hogy férjének találkája van egy hölggyel, aki őt állítólag imádja. Most már tisztázódott az egész história. Amikor Bálint elővette a maga levelét, Zsuzsi egy pillanatig értelmetlenül nézte, azután mindketten felszabadult kacagásban törtek ki. A lassan alászálló nap utolsó sugarai néhány perc múlva egy vidáman beszélgető, nevetgélő fiatal házaspár feje fölé fonták a megbékélés szikrázó glóriáját. Zsuzsi és Bálint éppen vacsoráztak, amikor felberregett a telefon. Bálint vette fel a kagylót. A drót másik végén Lili jelentkezett, Zsuzsi . tizennyolc esztendős unokahúga. — Te vagy az Bálint? — kérdezte kuncogva. Megérkeztetek már a Metropol előtti találkáról? — Hát te honnan tudsz róla? — álmélkodott el a kérdezett. — Egyszerűen úgy, hogy a leveleket én bátorkodtam írni — válaszolt incselkedve Lili. Remélem, nem haragszol, hiszen csak tréfa volt, áprilisi tréfa. Ha nem tévedek ugyanis, ma április elseje van. Nem marad folt az ötféle ragyogó, üde színárnyalatban kapható LALAGHÉ-STANDARD csókálló ajakrúzs után ... Щшшазфк / A L A S Z U N К : ELI DA-KLEN ОТ ..^Мж 'minőségi kozmetika L j\ 5 fajta bőrápoló krém, - íg^'ö'..sampon, kölnivíz és parfüm к s1 Щ -^k. I * Ji J Severoteské tukové zivody, n. p., Usti n. L. ** A csehszlovákiai magyar dolgozók kulturális hetilapja. Szerkeszti a szerkesztőbizottság. Felelős: Eqri Viktor főszerkesztő. Megjelenik minden vasárnap. Kiadja a Csehszlovákiai Magyar Dolgozók Kultúregyesülete, Bratislava. Mierové nám. 3—4. telefon 220-59. Szerkesztőség: Bratislava, Jesenského 7. Telefon '61-04. Postafiók C-181. Terjeszti a Postai Hírlapszolgálat. Megrendelhető minden postahivatalnál és kézbesítőnél. Nyomia a Pravda nyomdavállalat. Bratislava, Jesenského 12. Egyes szám ára 1.50 Kcs, előfizetési dlj fél évre 39.-— Kés «vjész évre 78 — Kis. A-711118