A Hét 1958/1 (3. évfolyam, 1-26. szám)

1958-03-23 / 12. szám

Az ezredéves vietnámi népköltészet egyik gyöngyszemét nyújtjuk át az olvasóknak, melyben a vietnami asszony örök békevágya szólal meg. A fordítás Kiss Károly munkája. Által a sivár határvidéken, S hosszú kardodnak fénye vüágol, Füves pusztákon az őszi szélben, Hágókon által holdfényes éjben, Nyílvessző süvít lovad fejénél, Elleneidre rátörsz vitézid, Soha nem nyugszol, vígan csatázol Ott, hol a harcos hírneve készül. Amit vállaltál úgyis bevégzed, Odavagy, messze. Rád gondolhatok. Elmentél már a vüág végére, Minden hiába. Egyedül vagyok. Amikor tavaly levelet írtam, Kéltelek szépen, hogy siess vissza, Azután újra hívtalak: jöjj már. Levelek hívtak, s nem jöttél vissza! N vár fa levelek hullnak a füre, Köröttem újra kizöldül minden, Zölddé lesz minden és egyre zöldebb! Hívlak tétova lépéseimben, Zsibongó gondok szállnak agyamra, Tavaly megkaptam tőled az írást, Azt kérted, várjak rád türelemmel, idén is írtál, mondván, hogy nincs más, Végre elindulsz, de sehol nem vagy, Zsupán levél vagy. Az ablakrácson Beragyog hozzám a lenyugvó nap, Beragyog mindig napnyugováskor, Ragyogó fénye engemet csúfol, Nem egyszer, tízszer magad ígérted, S íme, szavadat kilencszer szegted. \tt ülök, s nagyon aggódom érted. Nézz csak a nyugodt lótusz levélre, Azóta éppen háromszor nyílott, Tudom a lótusz keserűen nyit, Hitvesed, immár, hiába hívott. Nehéz lehet a Bíbor Homályban, Sárga Virág hegy magosát járod, Bíbor Homályban a katonákkal 4 külső véget te is vigyázod. Társaidnak is vannak szülőik, Szülóanyjának mindenik kedves, Sárga Virághegy magosán járnak, Várhatja otthon mindet a hitves. 5 hiába várnak. Fiuk csak nem jön, Öreg szülőik értük epednek, Emlegetik még a végső búcsút. Zondot szereztél feleségedneki Házad népében öregek vannak, Homlokuk fehér, dér megütötte, Kicsinj/ a gyermek, s amikor éhes, Nem vehetem el emlőmet tőle. Szomorú szülő áll az ajtóban, Nagyon hiányozol kis gyermekednek, Hogy a kemény rizst megrágd helyette. FCt nevelje a kicsit helyetted? Szülődnek fia, gyermeked apja, Ebben a házban én vagyok minden. Vigasz a vénnek, gyermek dajkáló, Egyedül vagyok, nincs ki segítsen, Meddig szenvedjem kínját szívemnek? Egy éven át csak terád gondoltam, 5 mikor elmúlt az egy esztendő, Szebben ragyogtál gondolatomban. Már ez az év is távozni készül, Rettenetes vagy, de elmaradtál, ödavan két év, három év elmúlt, Negyedik éve, hogy a fejem fáj. 5 jajdcümam megnőtt százszorosára, 5 százszorosának százszorosára. Hagy ha itt tennél, elmondhatnám most Szomorúságát szegény szívemnek! Han-palotából kaptam egy hajtüt, Zsák elküldhetném hú kedvesemnek. Hajdani kedves nászi-ajándék: Látod, mennyire szeretlek, várlak. Azután itt van kedves С sin-tükröm, Kire bízzam, hogy vigye utánad? Elküldöm néked, talán megérted: Sorvadok lassan, szeretlek, várlak. Ezüst gyűrűmet nagyon kedveltem, Elküldeném én azt is utánad! Távoli földön majd ha elérnek, Jusson eszedbe: szeretlek, váriák! I A kalonabitves siralmai Délkelet felé fordul az utad, Vajon a harcok merre sodornak? Mert a' katonák ősidók óta Elmennek, aztán sorra elhullnak. Élitek, elmúlnak, mint a növények, Kegyelem rajtuk, parancsra élnek, Téged is csak a kegyelem óvhat, S hadiszerencse pezérli lépted. Végül? Csi Lien magos szikláin Régi sírokra hull a hold fénye, Fe-i vizeknél szomorú szél zúg, Holtaknak való a szél zenéje. Elveszett leikék. Katonák voltak, Sápadtan nézik a fényes holdat. Vajon ki festhet Üy szörnyű képet? A legyilkoltak lelkei *zólnak. Mikor átkeltek dombon és vízen, Titeket gyászol a halott lélek, Régvolt hdrcmezók várnak reátok, Mást Sie lelsz itt, csak keserűséget. Ilyen vidéken terem a bánat. Mióta innét elhívtak téged, Senki sem jött még vissza a hadból: Pan Csaó haja ezüst-fehér lett. Erősen várlak,' veled van Szívem, Amikor vágtatsz gyors paripádon