A Hét 1958/1 (3. évfolyam, 1-26. szám)

1958-03-16 / 11. szám

mintegy előkészítői Szinyei Merse Pál hatalmas plein-airjének. mely teljes gazdagságában bontakozik ki a Galéria termeiben. Itt látható a híres Majálisa, melyet a mester számos tanulmánya kísér, felejthetetlen Hintája, Lilaruhás Hölgye, s főleg azok a sárosi tájképei, melyekből csodálatos erővel szől a szülőföld költészete. ' E korszakot, mely az újkori magyar festészet, alapjait megvetette s amelyben számos magyar müvésztehetség bontott szárnyat, Munkácsy Mihály és sorsüldözött, barátja, a nagy tehetségű Paál László művei zárják le. Képeik egymás mellett vannak elhelyezve, közös termekben elkeverve, úgyhogy egymásra gyakorolt kölcsönös hatásaikat nagyszerűen lehet tanulmányozni. Mégis megoldatlan kérdés marad, ki volt nagyobb, Paál-e vagy Munkácsy, s ki volt közülük az erősebb egyéniség ? Kétségtelen azonban, hogy Munkácsy figurális kompozíciói drámaiságukkal és elevenségükkel gyakran elnyomják Paál László tájélményeinek harmonikus nyugalmát, mely összefogva s távolabb Munkácsy harsányabb hangjától, jobban kicsenghetne. A Sztrájkkal, ezzel a sokat Vitatott kompozícióval, mellyel Munkácsy parádés szalónképei után visszatért kora dolgozóinak világához, befejeződik a Galéria állandó kiállításának eddig megrendezett első szakasza. Bár a következő, mely a századforduló festészetének, tehát a modern magyar festőművészet kezdetének anyagát fogja felölelni, talán izgalmasabb s művészi szempontbői érdekesebb lesz. A XIX. század magyar festészeti hagyatékának értékelése a Galéria kiállításán keresztül elvitathatatlan jelentőséggel bír, mert szemléltetően bizonyltja, milyen szerepet játszik a múlt század művészete az új magyar művészet kialakulásában, s hol vannak fejlődésének alapépítményei. A még üresen álló s berendezésre váró körülbelül ötven kiállitóteremben e korszakot követni fogják a magyar festészet fejlődésének további fejezetei: a nagybányai művészkör, a század második, harmadik és negyedik évtizedének festészete, végül a felszabadulás utáni, élő magyar festészet legkiválóbb alkotásai. így válik a Nemzeti Galéria egy éven belül az egész újkori magyar festőművészet tökéletes tárházává. Ugyanakkor teljes értékű áttekintést fog adni az újkori magyar szobrászatról is, melynek százötven esztendős fejlődését bemutatni eddig nem volt mód. A szobrokat az épület folyosóin, a lépcsőcsarnokot körülfutó széles galériákon helyezik majd el. De sor kerül a magyar' képzőművészet egyik legeredetibb és leggazdagabb, ugyanakkor legkevésbé ismert ágára, az érmészetre is, valamint a közel húszezer lapból álló grafikai gyűjteményre. S ha számbavesszük, hogy például a régi magyar táblaképek és faszobrok se szerepeltek még összegyűjtve "a nyilvánosság előtt s hogy a Nemzeti Galéria ezeket is ki akarja állítani, világossá válik felmérhetetlenül nagy és fontos küldetése, melyet a magyar dolgozók művészi nevelése, a művészeti kultúra terjesztése s a magyar képzőművészet egyetemes újjáértékelése érdekében betölt. T. B. Munkácsy Mihály (1844-1900): Siralomházban, olajfestmény 1870 (1878-ból való sajátkezű replika). Paál László (1846—1879): Erdei út, olajfestmény 1876 körül.