A Hét 1958/1 (3. évfolyam, 1-26. szám)

1958-03-02 / 9. szám

Hogy a fiatál bankhivatalnokot költőnek szólították kollégái, abban nem volt semmi gúny, inkább jóakaratú hátbavágásnak szánták. Ha nem is tudták volna róla, hogy minden szabad idejében a pegazus lován üget, akkor is ráragadt volna a költő név. Tudniillik a felszólító levelek hivatalos támadó hangja az ö fogalmazásában olyan bocsánatkéréssé szelídült, hogy az osztályvezető minden alkalommal aláírás nélkül visszaadta, ezzel a megjegyzéssel: — Nézze elvtárs, ez bank és nem parnasszus. Mi komoly pénzzel dolgozunk és nem lanttal, ezt a hivatalos órák alatt akassza szögre. Ilyenkor a költő kicsit elpirult és bűnbánattal ült vissza az íróasztalához. Örök rejtély maradt előtte, hogy viszont a szerkesztőségekből miért kap ilyen válaszokat: — ... vannak gondolatai, de írásaiból hiányzik a líraisáy. Olvasson sokat és küszöbölje ki öerseiból a száraz hivatalos hangot. Idővel talán és a többi... A költő — nevezzük röviden mi is így — ettől eltekintve jó fiú volt. Nem ivott, az irodában nem cigarettázott és csak harmincnyolc foktól felfelé jelentett beteget. És nem játszott sportkát. Ez pedig a bankban olyan kivételnek számított, mint legalábbis egy hatos telitalálat. Mert a bankban sportka láz dúlt nemre és korra való tekintet nélkül. Csak a kitöltés minémüségében voltak különbségek. Volt olyan önző individualista, aki egyedül töltötte ki egy. kél, sót megszámlálhatatlan lapját, volt, aki csinosabb kolléganőivel fuzionált — természetesen csak a kitöltés idejére —, volt, aki a kollektiv tippelést helyezte előnybe és sportka-konszernt alakított. Mint mondottam, a költő nem játszott. N\em használt sem szép szó, sem ugratás. Nevetve mesélte, hogy életében egyszer nyert tombolán, akkor is egy élő pontyot. Hazamenet háromszor kiugrott a kezéből, olyan virgonc egy hal volt. Otthon betette egy vizesküblibe, abban a pillanatban a hal hátára feküdt, megfulladt a vízben. Ö tehát nem vett részt e nemes viadalban. Ilyenkor leült íróasztalához és átszellemült arccal folytatta soha véget nem érő szerelmes verseinek írását. Ő, hálátlan, tiszteletlen kortársak'. Háta mögé állva, titokban összeszámolták az egyes sorokban található helyesírási hibákat és beírták a sportka-lap egyik kockájába. Meg kell jegyeznem, hogy a krónika szerint ezek a számok rendszerint beváltak. Egy reggel költőnk befordult törzstrafikjába cigarettát venni. A trafik tündére — ki szőke volt rtiint a valódi bolgár extra — azonnal elébe tette a szokott tizes Bystricát. — Korona hatvan — szólt — meg húsz az nyolcvan, nincs több apróm, itt van egy sportka. töltse ki, talán szerencséje lesz. A lárfy csinos volt és fiatal, s olyan megvesztegető mosollyal nyújtotta felé a blankettát, hogy a költő szívében — lírai költő vala — valami muzsika suhant át, a lapot becsúsztatta hubertusza zsebébe, és zavarában, szokása ellenére, köszönés nélkül távozott. Már rég elfelejtkezett róla, mikor egy szép napon a tízóraira vásárolt kenőmájast kitéve íróasztalára, zsebéből kiesett az összegyűrt sportkalap, az iroda kellős közepére. — Gazember! — szisszent fel az egyik kartárs. — Azt tudtam, hogy tehetségtelen vagy, de hogy aljas is, arról csak most szereztem tudomást. Idenézzetek, — fordult a többiekhez, kezében a zsíros corpus delictivel, — titokban játszik, és amüyen hülye, biztos már döaire nyerte magát. . E pillanatban az osztályvezető ment át a szobán. Csak hirtelen megjelenése mentette meg a lírai alanyt a lincseléstól. — Higgyétek el •. . — dadogta, de tovább nem jutott. — Elhisszük — dörögték kórusban — elhisszük, hogy utolsó alak vagy, elhisszük, hogy titokban röhögsz verejtékes tippelésünkön, elhisszük, hogy villát építtetsz magadnak és hogy csak azért nem vettél még Spartákot, mert vársz az új típusra . . . Mindent elhiszünk neked! De viszont te is elhiheted, hogy innen addig ki nem mégy élve, míg ezt a maszatos tikettet itt előttünk ki nem töltöd... A helyzet valóban veszélyesnek látszott, a kollégák szeme vérben forgott. Az egyik tagbaszakadt óriás félreismerhetetlen mozdulattal dugta öklét a a költő orra élé. — írd — mondta lágyan. — Mit irjak? Nem is tudom kitölteni... — Hah, tartsatok vissza, mert agyonlapítom — hördüli fel az óriás és a költő agya lázasan működni kezdett. Huszonhat éves vagyok — és beírta a huszonhatot.. . tizenöt koronával tartozom Berta néninek ... öt éves koromban vörhenyem volt ... harminc nemes Budára tart... három nagy át -kot szövünk bele... egy gondolat bánt engemet... és beírta az egyest. Hiába no, költő volt. Nem is hagyták tovább, hogy magát eméssze, kikapták kezéből a szeáencselapot. — Ide a három koronával — döcögte a. titán és rohant vele a postára. A csoda olyan egyszerű, mint a pofon. A költö megnyerte a főnyereményt. A kollégák egyperces felállással tisztelegtek előtte. Aznap este a főnyeremény egy töredéke az egyik zenés mulató föpc.ncérének sokrekeszü börtáskájába vándorolt. És másnap a költő megismer • te a töke szörnyű hatalmát. Mint a tűzvész, nem, mint a szatellit száguldott végig ismerősei körében a hír, nyolcvan, sőt százezer koronáról regéltek. Üdvözlő táviratok tömege érkezett, köztük több vidéki rokon közeli látogatását helyezte kilátásba. Az általános offenzíva megkezdődött. A költő élete pokollá változott, A nyeremény kifizetése napján bevánszorgott törzstrafikjába. — Száz Bystricát kérek — szólt olyan hangon, mint aki a siralomházban száz szál gyertyát kér utoljára az asztalra. — Mi az — nevetett a kis szőke — talán megütötte a főnyereményt? És a költőből kibuggyant a keserűség. Elmondta kálváriáját Berta nénitől kezdve az osztályvezetőig, a műfordítótól a hármásikrekig, aztán kimerülve rogyott le a vevőknek fentartott ülőalkalmatosságra. — Jesszusom — csapta össze a kezét a kis szőke — és maga elköltötte az egészet? — Még rtsm, de már összeszámítottam, ha mindenkinek kifizetem amit kér, akkor két korona ötvenet a saját fizetésemből kell hozzáadnom. És nincs segítség ... — Maga szerencsétlen, hát mondja, hogy a mamája nem engedi — szólt a gyakorlati érzékű leányzó azonnal. —* A mama három éve halott — felelt a költő meghatott hangon. — Akkor mondja, hogy a menyasszonya ... — Nincs menyasszonyom, nincs nekem senkim, csak ez a nyomorult főnyereményem. A kis szőke elkacagta magát: — Jaj de nagy szamár maga, hát mondja, hogy van és hogy ő elvette magától az egészet, vesze helyett a hubertusz helyett egy új télikabátot magának, mert ebből már kilátszik a könyöke, meg hogy vett új öltönyt meg tizenkét inget... azt is mondja, hogy maga viszont vesz neki egy budát, mert egy üyen jól öltözött ember menyasszonya 17