A Hét 1958/1 (3. évfolyam, 1-26. szám)

1958-02-23 / 8. szám

Márciusban a rügy reményre vár, mert piros arcú májust álmodik. Ködöt, borút, bút, böjti szeleket legyőz a zengő, csodaváró hit. S míg zümmögő méh kaptárbörtönét dallal bezéngi, kiderül az ég. Ö márciusi Te láng vagy. Csak lobogj! Ne hamvadjon el soha a tüzed. Most mégis, mégis havas táj fölött, hallom a másik, új üzenetet: a Februárit, melyet hóvihar repített felénk tüz szárnyaival. Az erdők mélyén, s lelkünk rejtekén hallgatott a szó, néma volt a dal. Mert mit tehet az énekes madár, ha szárnyszegetten gubbaszt, míg a gally jégcsapba zárva roppan és törik, s odvas fa csonkján bagoly őrködik? jt H Elhangzott mégis február szava. g Megtört a jég, a tavaszi szelek sj vizet árasztva medrük mélyiben ^ hozták az új, a szabad éneket. H Vágyakat bontva hozták a reményt, ^ — s talán e vidámhangú költeményt. 'g Mert bennem is csak szendergett a szó. P Hiába vártam március tüzét. Február jött és hangom megeredt, £ és nekem szólt a zúgó üzenet. S S hogy versem magyar s hogy hangom szabad, " Február! Fogadd forró dalomat! FARKAS JENŐ így derül ki a fellegterhes ég. Hiába jégcsap, zúzmara, vihar, Előre, zengjük jövőnk énekét! miénk az élet és a diadal. Mint bársonyos rét gyenge szőnyegén virul a bimbó, sarjad a remény. Nos előre hát ifjú nemzedék. Mi őrködünk. S ti rendületlenül daloljátok az új kor énekét. BIBBl