A Hét 1958/1 (3. évfolyam, 1-26. szám)
1958-02-16 / 7. szám
Az Alsó - Ipoly hazainak néprajza (no Ház az Alsó-Ipoly mentén Az előzőkben már említés történt arröl, hogy a!z ősi veremből hog van fejlődött ki fokozatosan a ház. Ez természetesen földrészenként és vidékenként különböző sajátosságokat tüntet fel. Az emberi lakás légiéi yegesebb része a tűzhely. Ez mindig a verem, a barlang, a hajlok, a szoba központja volt. A tűzhely valamikor oltár volt, amelyen a pogány korban áldozatokat mutattak be. Később az oltárból tűzhely lett és a ház fejlődése a tűzhely elhelyezésétől függött. Eleinte a tűzhely füstje a szobában oszlott szét és csak a talált réseken távozott el. Ekkor még mennyezetet sem ismertek. Később a tűzhely a pitvarba került és a tűzhely feletti kürtőbe vezették az immáron füstmentes szoba kályhájának füstjét. A rendes kémény végül a füstelvezetés végső megoldása. Nézzük, milyen az Alsó-Ipoly házainak alaprajzi beosztása és milyen jellemző vonásokat mutat? Az Alsó-Ipoly völgye területének északi vonalát az életkörülményeinél fogva is a síkság felé törekvő szlovákság fogja körül. Nem véletlen, hogy ezen vidék építkezési kultúrája a szlovákokkal függ össze, minthogy földrajzilag is természetes függvénye a felföldnek. A szabványos palóc faház külsőleg jóformán semmiben sem különbözik a szomszédos szlovák háztól. Sőt nemcsak, hogy nem különbözik tőle, de egyben-másban határozottan szlovák vagy tágabb értelemben északi szláv jellegű. (Bátky Zs.: A magyarság néprajza, I. kötet, 171 old.) Szlovák eredetre vall a garádos (lépcsős) zsúpfedés, a kis lüstök (kukla, halka), valamint a terebélyes xnzvezetö (okap) Az újabban még tornáctalan házakban is divatba jött ambitusok (hambitus) vagy ellenzők is, melyek nyugat felé a Csallóköz széléig követhetők s a nyugat-szlovákiai és morvaországi szlovákság közt jutottak legnagyobb virágzásra. Bátkynak ezen megállapításait teljesen elfogadhatjuk az Alsó-Ipoly magyar házaira is. -A legrégibb házak pitarból és első házból (szoba) állnak. Belépünk a pitarba, amelynek rendszerint a bejárattal szemben levő végén van a tűzhely-tűszel és a kenyérsütő kemence. A tűszel alatt van a szobába benyúló kemence szája, fölötte pedig a nyitott kiirtó, amelybe a tűzhely és a kemence füstje tódul A kenyérsütő kemence neve valamikor „siska" volt, Amikor a siska a búbos kemence mellett a s-obában állott, akkor a siska búbos kemence felőli oldalát „surdík"-nak hívták. Ez volt a gyerekek helye, ha vendég jött. A siska miel'ett volt még egy lyuk a „kutiluk". Abban világítottak fával vagy fáklyákkal. Ennek a füstje a siska száján bement a kürtőbe. A „vindofnyi" kenyérsütő kemence egészen más jellegű. Erről később részletesen lesz szó. Ugyancsak külön emlékezem meg az Alső-Ipoly vidék másik jellegzetességéről a „padfeljáró"-ról. Pitarból és házból álló kétrészű ház már alig található e vidéken. A legtöbb ház alaprajzilag háromrészű mégpedig pitar, első ház (szoba) és hátsó ház vagy kcfmrából áll. Ezt a hármas tagozású házat találjuk a szomszéd szlovákságnál, melytől ezt az Alsó-Ipoly magyarsága átvette. Valószínű az is, hogy itt a lakóház fejlődése ugyanúgy ment végbe egyes részleteiben, mint a szlovákságnál. A középen elhelyezett tűzhelyes szoba mellett idők folyartián hideg nit-oar, majd meleg, sarokba elhelyezett tűzhelyes, kemencés füstös szoba (fekete) lett. Később a füst elvezetésével s a tűzhely áthelyezésével a pitvarba a szoba fehérré (füstmentessé) változott. Mikor aztán a pitvar mellé került a kaimra, készen volt a háromosztású ház. Majdnem bizonyos, hogy ezen fejlődés először a szlovákságnál 'ment végbe és fokozatosan és párhuzamosan a szlovák házzal fejlődött az Ipoly völgvében a magyar ház is. A kamrát hátsó háznak, néha kis háznak is hívják. A fejlődés további fokán, ha a terep megengedte, a hátsóházhoz vagy kamrához csatlakoztak sorban vagy sorosan a többi szükséges épületek, mint a nyári konyha, istálló, pdjta stb. Csak ha a terep nem engedte meg, helyezték vagy szemben vagy az udvar hátsó részén, merőlegesen az előbbi épületek tengelyére a pajtát és istállót, esetleg a fakormányost. Az ólak (mind a sertés-, mind a baromfiólak) ott nyertek elhelyezést, ahol éppen adódott. Egyes helyeken a szlovákoknál elterjedt takarmányledobó (seník), melynek itt „ketrec" a neve, is található. A nyári konyhát „nyári fözdének" is hívják. Ha a gazdasági udvarokat, melyek hol el vannak választva a rendes udvartól, hol nem, a szlovák udvarokkal összehasonlítjuk, rögtön szemünkbe ötlik a szlovák nagy csűrök hiánya. A csűrök helyett itt „oajták" vannak, melyek sokkal kisebbek a szlovák sztodoiánál. Ennek oka valószínűleg abban keresendő, hogy itt tűzbiztonsági okokból a szalma az udvar hátsó részén a kertben „kazlak"-ban nyer elhelyezést. Másik feltűnő jelenség, hogy a pajta, mint a többi épület, agyagfalakkal épül. A pajták aránylag kisebb térfogata tette szügségessé a külön „takprmcsnyos" felépítését. További jellemzője az Alsó-Ipoly vidékének, hogy (a baromfiólak a legtöbb esetben szintéin mlegek azaz agyagfalból épülnek. A sertésólak előtt helyenként a szlovák vidék ólaira emlékeztető „záhradka" itt is megvan és „eisul"-nak nevezik. Ez a humoros elnevezés bizonyára a kiszolgált huszároktól származik (Reitschul). A lakóházaknái ma már a legtöbb helyen a fedélszéktől teljesen különálló famennyezet van. Ez tűzbiztonsági okokból igen fontos: a mennyezetek (padok) fagerendái felülről be vannak deszkázva és rajtuk 8—15 cm vastag földfeltöltés van,