A Hét 1957/2 (2. évfolyam, 27-52. szám)

1957-11-03 / 44. szám

küldte kl, hogy pandúralval és a megyében állomásozó dragonyos-ezredtöl kölcsönkért katonai segédlettel helyreállítsa az „úri rendet". Március harmincadikén fogták el Janka Král't, akit — luteránus létére — az alaópalojtal katolikus pap rejtegetett a templom tornyában. Vole együtt került a dragonyosok kezére társa, Rotarldes prlbélyt tanító is. A szolgabíró és fogdmegei egybeterelték a falubelieket, egymás után hallgatták kl a megrettent parasztokat. Egv alsópalojtai ember rávaJlott a költőre, hogy akasztófával fenyegette meg az urakat. Majzik szolgabíró erre elrendelte,, hogy akasszáik fel azonnal Král't a haranglábra. A falu elöljáróinak könyörgésére aztán megváltoztatta Ítéletét, levétette a költő nyakáról a hurkot, testére köttette és Ügy húzatta fel és eresztette le a haranglábról, mlgi Krái a szörnyű kínoktól eszméletét vesztette. A felkelés részvevői közül még hetet fogtak el a pandúrok, prlbélyt és alsópalojtai parasztokat, s Král'Ial együtt az Ipolysági börtönbe szállították őket. Az öt faluban még ma is elevenen él a forradalmár költő emléke. Érdekes, hogy a jelképes akasztás színhelyét illetően a helyi hagyomány különbözik a történészek adataitól. Mlg a hivatalos történetírás úgy tudja, hogy' Jankó Krá! megkínzása Alsópalojtén ment végbe, az itteni lakosok, még a pailojtaiak is azt állítják, hogy Alsópribélyen történt. így tudja a nyolcvanéves Kvletik György is, nagyapjától hallotta, aki a maga szemével látta Jankó Král't, kezében a halálfejes zászlóval. Közel egy évszázadon át úgy emlékezett az itteni nép a forradalmár költőre, mint a mesék sárkányölő hősére, aki megküzd a nép vérét ivó szörnyeteggel, hogy visszaszerezze "tőle, ami a boldog élethez kell: a napot, a vizet, a szabadságot. Még ma is, ha estszállatkor összegyűlnek öregek, fiatalok, mindig akad valaki, aki mesél, regél róla: „Az volt ám a legény, a Jankó, nem hiába hívták KráV-nak, perbe mert szállni az urakkal, de még' a királlyal is ..." A múltból itmaradt földhözlapult házak pisla ablakából pásztásan hull a fény az éjszakába. Tóth Tibor Az 1848-as szlovák parasztlázadás színhelyén Enyhén hullámos a táj az IpolytÓl északra, Hontnémeti és Kékkő között. A messzebb ködlő hegyek itt dombokká szelídülnek, s ahogy duruzsolva visz a gépkocsi halcmra fel, horpadásba le, mintha a föld ringatna becézve, lassan. Aztán az enyhe ráncok, türemlések is elsimulnak, kiegyenesedik a föld háta és nagy békesiség árad el rajta. Mint aki munkája után megpihen, úgy nyújtózkodik az ökörnyálas őszi napsütésben, fáradt emberhez hasonlón, aki nyitott szemmel várja az álmot. öt falu bújik össze az egykori Hont megye szélén, a két Pribély és a három Falojta. Itt keressük egy régi márciusnak, a népek tavaszának nyomát és a költöét, Jankó Králét, aki a felkelő parasztok élére állt. Alsópribélyen bontotta kl 1848 március végén Táncslcsék halálfejes zászlaját. Pestről érkezett ide, ahol a március 15-i események tanúja és részvevője volt, A szabadságról beszélt a népnek, magyarázta a parasztoknak az új törvényeket, hegy ezentúl a zsellér, a jobbágy is szabadon, emberhez méltón élhet. A parasztság megmozdult. Elmentek a bíróhoz, elszedték töle az úrbéri feljegyzéseket, s a falu terén elégették. Aztán lóra kaptak, beszáguldozták a szomszédos falvakat, félreverték mindenütt a harangokat, belövöldöztek a kastélyok, nemesi kúriák ablakain. A helybeli urak megijedtek, hisz ez a mozgalom — amelyet egyikük „kommunistának" mondott — a, vagyonukat, birtokaikat, kiváltságaikat fenyegette. Laszkáry Antal felsőpribélyi birtokos, Hont megyei esküdt lovascsapata útján hírt küldött Mltényi László alispánnak és segítséget kért tőle a lázongó parasztok ellen. Megállunk Alsópribély terén, ahol egykor a felkelő zsellérek máglyája lobogott. Közel száztíz esztedő telt el azóta,, de ez a megtetézett évszázad sem változtatott annyit a falu arculatén, hogy el ne képzelhessük akkori képét, életét. A tér egyik végén gémeskút búslakodik ösztövéren, vele szemben fából ácsolt harangláb. Az út mentén villanyoszlopok feszítenek, de 22 tövükben a felvégien földhöz lapuló házak őrzik restelkedve a múltat. Páros ablakuk a gyufaskatulyánál alig valamivel nagyobb. Ilyen házakból kívánkozhattak a világosságra azok a zsellérek, akik a Táncsics-lobogót vivő Jankó Král't követték. Sajnos, nem sokáig. A szlovák parasztlázadás éppúgv áldozatul esett e nemesi önkénynek, mint a magyar parasztság hasonló megmozdulásai a Dunántúlon és a Duna-Tisza közén. Alsőpalojta, a szomszédos falu*volt a tanúja e negyvennyolcas forradaln^.megmozdulás korai Mihelyt Maitényi alispán téntekröl, Majzik Sándor