A Hét 1957/2 (2. évfolyam, 27-52. szám)

1957-12-22 / 51-52. szám

с^zMjjijgjjXjet egy Csemadok—tanfolyamról ADOLF HEYDUK: Cimbalom és hegedű Cimbalomszó hegedűszó zengve-bongva csábít, aki egyszer meghallotta, mindig reá vágyik; megreszket a szive, lelke, mint a nyárfa lombja, könnyes jaját, tudom, többé semmi el nem nyomja. Cimbalomszó, hegedűszó csodaszerrel felér, eget tár az érzelmek és sírt a gondok felé; nicsak, keblünkbe a sok hang csillagmódra mint hull, tárét ejti tőle, aki gyilkosokra indul! Cimbalomszó, hegedűszó visszhangra lelt bennem, megfogta, a Kárpátokba vitte szívem-lelkem; de a viskók nyomorán ott fölsikoltott nyomba, földre ejtett töröm ismét tenyerembe nyomta! Fordította: Simkó Tibor Apám Nehéz bunkó volt apám ökle, tudta, hová sújt. A hetvenkedő úr előtte félve meglapult. Bíró, jegyző előre köszönt, kalapot emglt, apám szeme kardot villantott; s foghegyről felelt. Egyszer, mikor az éhes tömeg utcára vonult, két hevesvérű csendőrlegény fegyveréhez nyúlt, eléjük dobbant apám, karja kétfelé csapott, s a szűz porban csurranó vérük rőt nyomot hagyott. Mikor elvitték vasraverve, felszakadt a gát: a proletárok beverték a jegyző ablakát. HÁRSKÚTI MIHÁLY alomra. Hasra feküdt és csendesen jajgatott. Sajgott a hátulja, mintha parázsba ült volna. Már meg is fejtek, amikor elaludt. Azt álmodta, hogy otthon jár, s édesanyjának panaszolja rossz sorát. Ö meg csak simogatja, simogatja a fejét, csókolgatja az arcát és úgy mondja. — Hátiszen gyere haza, majdcsak megleszünk valahogy. Szívdobogva fonja át édesanyja nyakát. Öleli, húzza magához görcsösen. Szivéből forró hullámokban árad az öröm . .. Az istállóban felhorkant az egyik ló. Jóska megmozdult, s abban a pillanatban belenyilait a fájdalom. Nehezen eszmélt. Karja még most is átölelve tartotta a Bogárt, amely hűségesen mellé simult. Nagynehezen oldalra fordult, és csendesen felnyögött. — Édesanyám! Jaj! Szavára senki sem felelt, csak a gubancos szőrű kutya bújt hozzá még szorosabban. Dénes György A Csemadok évzáró közgyűléseinek előkészítése céljából kétnapos tanfolyamokat tartanak e napokban az egyes járási szervezetek a Csemadok helyi csoportjainak vezetői részére, hogy ezek aztán az ott hallottak alapján vezessék le az évzáró közgyűléseket. Ilyen kétnapos tanfolyam volt az elmúlt hét szombat-vasárnapján Párkányban is. Ami a párkányi járás Csemadok-életét illeti, arró! sajnos nem mondhatjuk a legjobbakat. Még indulás előtt felhívták rá a figyelmemet, hogy ne valami fényes eredményekre, dicső múltra, babérkoszorúkra visszatekintő helyre gondoljak, még csak nem is amolyan közepes munkát végezőre. Tehát ezek szerint nézzem a dolgokat. Ami igaz, igaz., A párkányiak gyenge munkájáról szóló hír igaznak bizonyult. Fásultság, nemtörődömség, érdektelenség. Talán ezzel jellemezhetném az itteni Csemadok-életet a legjobban, melynek nemcsak az elhangzott felszólalások, szavak, mondatok, siránkozások voltak a kifejezői, hanem egy konkrét, szemmellátható bizonyíték is: a tanfolyamon megjelentek száma. A párkányi járásban huszonkét helyi csoport van, ebből tíz képviseltette magát, tizenegy emberrel az első napon, tizenkettővel a másodikon. Miről volt szó az értekezleten? Kucsera János, járási titkár megnyitója után Henczy Béla, másodtitkár ismertette a járás Csemadok-életét általában és konkrétan, az egyes helyi szervezeteket elemezve. Ezután Pathó Károly elvtárs, a Csemadok központi bizottságának első titkára tartotta meg előadását. Pathó elvtárs elemezte a Csemadok eddigi tevékenységét, ismertette az elért eredményeket, és rámutatott a még mindig nagy számban előforduló hibákra, hiányosságokra. Majd rátért azoknak a feladatoknak az ismertetésére, melyek a következő évben várnak a Csemadok dolgozóira, Ezután következett a vita. Egymásután jelentkeztek az egyes csoportok képviselői, hogy elmondják nagyrészt egyforma mondanivalójukat, amelyet különben már Vadc'mafa Fanyar gyümölcsöd ió a szomjazónak, s elveri éhét a vándor vele. Olyan vagy, mint a vén cigány vonója: ríkatsz, vigasztalsz. Ágad levele hűsít, ha néha lefekszem tövedbe s a vén Dunának habjait lesem. Benéz a napfény árnyas rejtekembe, s felettem rigó szól legényesen. Messze valahol zúgó moraj támad. Először, mintha szúnyog zöngene, később látom csak: hajó. Fekete füstje felleget fest, miként a bánat, mely könnyet fakaszt s rágja a szívet. Fanyar vadalma, jobb a te ized. Henczy elvtárs is elmondott: hogy pang a kultúráiét, nem működik jóformán sehol. vagy ha igen, akkor is csak egy-egy színdarab előadására vagy pedig (mert ilyen is előfordult, bizonyíték rá a tanfolyam hallgatósága) egy-egy táncmulatság megrendezésére korlátozódik. Sokhelyütt, pl. Bátorkeszin, Dunamocson, Köbölkúton, egy-két évvel ezelőtt jól működött a Csemadok, sőt néhol egészen kiválóan. S aztán egyszeire csak abbamaradt minden. Pedig nem igaz az, hogy nincs módjuk jó munkát végezni. Mert sok a nehézség, az akadály. Nehézségek másutt is vannak, talán nagyobbak is, mint ott s mégis tudnak dolgozni, eredményeket, néha országos sikereket is elérni. Még olyam helyeken is ahol nincs olyan gyönyörű, a legmodernebb felszereléssel rendelkező kultúrház, mint például Párkányban vagy Bátorkeszin. S a párkányiak mégis megelégszenek azzal, hogy ebben a gyönyörű épületben, amelyet sajátmaguk építettek, ők ne játszanak, csupán idegen vendégszereplők lépjenek fel. Mert nehézségeik vannak. Vagy pékiául Bátorkeszin, ahol országhírű Csemadok volt valamikor, amíg régi kicsi kultúrházuk volt. Bezzeg most itt van az új, hát nem kell. S egy megjegyzés: Vannak járások, ahol általában mindenütt é! a Csemadok, jól működnek a szervezetek. Vannak aztán járások, ahol vannak jó és kevésbé jó, nem működő csoportok. S vannak végül olyan járások — s ilyen a párkányi is —, ahol szinte egyáltalán sehol nem működik a Csemadok. S ezek után talán szükségtelen feltenni a kérdést, vajon csak a helyi szervezetek vagy egyáltalán a helyi szervezetek hibája ez? Elvtársak, ott a párkányi járási vezetőségben, gondolkodjatok el ezen, s azon is, amit már fentebb említettem a párkányi meg a bátorkeszi kultúrházak kihasználatlan lehetőségeiről! S aztán neki a munkának. Mert az akarat megvan, az értekezleten felszólalt elvtársak a bizonyítékai ennek, s meg vannak az ígéretek is. Most már csak be kell váltani őket. CSELÉNYI LÄSZLÖ Ittfelejtett horgony Két karodat a partba vájva mélyen, a harmadikat éare nyújva vársz. Itt felejtettek, vagy itt hagytak régen, a hullámokkal mégis perbe szállsz. Azt hiszed, még most is te vagy a remény. Az elfutó hab meglegyint s nevet. Legyen vigaszod ez a költemény, lásd, én megértem kesergésedet. Kapaszkodtak már belém is sokan, itt hagytak mégis, mikor a szelek zúgása szűnt. Mert lásd, az emberek olyanok, mint a hab, mely elrohan; szégyenkeznek, ha rádnéznek. Ne félj! Elfut a hab, de örök a remény! Farkas Jenő verseiből 25