A Hét 1957/2 (2. évfolyam, 27-52. szám)

1957-12-22 / 51-52. szám

A Falu-múzeum Bukarest egyik legérdekesebb látnivalója. A város szélén, a Scinteia felhőkarcolójához' vezető fasor mentén terül el jőnéhány hektárnyi térségen. Az egész országból találunk itt jellegzetes parasztházakat. A belső berendezés is hitéles, eFedeti. Dobrudzsái halásztanya, földkunyhók, olténiai és moldovai házak, hegyi móc kunyhók, s a közepén máramarosi fatemplom. Az utóbbi években az országot lakó nemzetiségek házait is megszerezték, és újra felépítettek — többek között egy csiki székely portét is házzal, fészerrel, csűrrel és nyári konyhával. A romániai népek művészetének csodálatos gyűjteménye ez a Falu-múzeum. Gyarapítása egyre tart — nemrég szereztek be egy erődszerü hegyi gerendaházat, a gazdájának annyi pénzt fizettek, amennyiért új házat építhet magának. Ehhez hasonló méretű szabad ég, alatt felépült múzeum csak egy van még a világon: Svédországban. Néhány vonással ízelítőt próbáltam adni abból, amit román földön láttam és megismertem. A kép természetesen hézagos, hiányos, hisz még úgy sem lehet teljes, ha részletesen beszámolok utamróL Mégis remélem, hogy sikerült felkeltenem az olvasó érdeklődését, és a továbbiak során közelebb hozhatom hozzá ezt a velünk oly sokban rokon, egysorsú országot. Tóth Tibor Kolozsvár környéke szinte teljesen román, csak egy falu révén kapcsolódik a városhoz a színtiszta magyar lakosságú Kalotaszeg. A magyar népművészet egyik legdúsabb gócaként él tudatunkban ez a vidék, varrottasok, írásos teritők, faragások és színpompás népviselet — ezeket a fogalmakat ébreszti bennünk a neve. így is van valóban, de most mégsem róluk akarok szólni. Kiskapus hatérában az országút mentén menedékesen lejtő partoldalon két aszszonyt pillantottunk meg, amint egy pár bivallyal szántottak az őszi alá. Megállunk, odamegyünk. Az állatok lomhán, lassú mozgással vonszolják az ekét, a vas alig csiklandozza a föld hátát, gyönge az aszszonykéz, nem bír mélyebb barázdát hasítani. — Elment a vőm katonának, így aztán nekünk kell elvégeznünk a munkát — magyarázza az öregebbik. — Hát traktorral nem lehetne? — kérdem. Legyint. — Az előbb a közösét szántja föl, s ezen a kis földön meg se fordulhatna. Mikor megkérdem, hogy mért nem lépnek be a közösbe, nem is válaszol. Megnógatja a bivalyokat, s indul tovább. Görnyedten, konokul vonszolja a sorsát. * * * Bánffyhunyad híres temploma bizony omladozik. Az egyik támfal hosszában megrepedt, s a pingált táblás mennyezet is roskadozik. Most tatarozzák, Kós Károly, a nagynevű író és művész terved szerint. A templom előtt cigánycsalád sziesztázik. Déljdő van, az ebédet már elköltötték, Kolozsvár — Szent György szobra Asszonyok szántanak Kiskapus határában most lustálkodnak és élverik a kései, őszi napsütést. Ahogy elmegyünk mellettük, apródad kislány perdül elénk, énekel, forgolódik, táncol. Az öregek biztatják, hogy csak peregj sebesebben, meglátod lejt ad a domnule. A lányka rekedtes hangon dúdol, kezét a feje fölé emeli, járja a cigány fandangót. A lej persze nem marad el, s amint a gyerek megkapja, fut a közeli trafikba. Mikor visszajön, már szájában füstölög a cigaretta. Akárhogy is nézem, nem lehet több öt évesnél. * • * Az a legszebb Erdélyben, hogy szinte lépten-nyomon otthon éreztem magam. Szováta — faragott székely kapu A táj, de még a városok és a falvak is Szlovákiára emiékeltetnek. — Az Aranyos völgyében haladtunk Torockó felé — ez a község egykori kisiparos vaskohászatával, kalló malmaival leginkább Mecenzéfhez hasonlatos — s minden kanyar után a hazai tájakra emlékeztem, a mi hegyi folyóinkra, a Gölnícre, a Garamra, az Árvára Persze, hegyi ország ez is, az is, síkság kerül itt is, ott is, így hát nem csoda a rokon érlés, ami a vidéket járva ébred bennem. Az Aranyos partján két szikla áll egymással szemben, köztük mint kapun keresztül halad tovább az út. Mintha egymástól eltépett szeretök volnának, akik közé áthághatatlan akadály hasadt. A nevük is ezt a hasonlatot idézi: Fiú- és Leánysziklának hívja őket a környékbéli nép. * * * megkapó élességgel rajzolódtak ki a szobor körvonalai. Kísérőm, egy kolozsvári történész kérdő pilantásomra bólintott, s elmondta, valóban ama híres prágai Szent György szobor mása áll előttünk, több mint ötven esztendeje állították fel a kolozsváriak. Hisz az ő városukból származott el a remekmű, amely az európai szobrászatban új, reális meglátások, megismerések kezdetét jelenti. * * *