A Hét 1957/2 (2. évfolyam, 27-52. szám)

1957-12-08 / 49. szám

Anyegin Prágában Prágában, a Moldva partján találkoztam Anyeginnel. Nem viselt lakkcipőt és cilin­dert, sem fodros mellényt. Puha. szürke kalapja volt és Tatjánát Vlastának szólítot­ta. Fölényesen és fásultan beszélt Gorkij­ról, Fucsíkról. Szülei, lehet egykori nagy­kereskedők vagy bankigazgatók, a munká­sok és parasztok, a szocializmust építő értelmiség államától rendszeres ösztöndíjat kap. És mégis gőgös életuntsággal nézte le az úttesten fiatalos léptekkel átsiető egyetemi tanárt, akinek gomblyukában ott fénylett a párt jelvénye. Ekkor már olvas­tam Ludvik Vesely cikkét E. F. Burian elő­adásáról. Hónom alatt az új Anyegin szö­vegkönyvét szorongattam, szívem mélye pedig teli volt örömmel; több mtnt húsz év után újra látom a D-34 színpadán Anye­gint és az előadás után a Színház nagy mesterével, Meyerhold barátjával, E. F. Buriann^l ülök majd meghitt kettesben egy kis asztalnál. Afüggöny felgördül, Guillot, Anye­gin francia szolgája és egyben barátja csengő rímekben mutatja be a Na­poleon utáni idők orosz társaságának egyik tipikus hősét, az elszegényedett nagybir­tokos utódot, az aranyifjú Anyegint. Ez a Néva partjáról származó fiatal dandy unja a .műveltségét, s már ném törődik szerelmi sikerekkel sem. Nem hisz semmiben és senkiben. A múló pillanat gyönyöreinek gyöngyhalásza, a XIX. század Esti Kornélja, aki így énekel: „S kacagd ki azt a buzgót, kinek a mély kell" (Kosztolányi Dezső: Esti Kornél éneke). Egy pillanatra felve­tődik bennem, vajon mi is lenne, ha a főhős párja Olga lenne, a vidám és felüle­tes kislány. Am az ellentétek vonzzák egy­mást és a léha Anyeginbe Tatjána bódul bele, az a Tatjána, aki eddigi életét az ideá­loknak szentelte. Olga viszont, a fiatal, naiv és rajongó költőnek, Lenszkijnek lesz a végzete. A konfliktus tehát elkerülhetet­len. És E. F. B. felfogásában ez a konflik­tus sokkal jobban kidomborodik, mint az Anyegin eddigi szokványos előadásaiban. Nem szándékozom e rövid cikk keretében Puskip költeményének tartalmát elmondani. Hisz a párbaj, Lenszkij halála, Anyegin kóborlása a nagyvilágban, a két Larina nő­vér férjhez menetele, Anyegin hazatérése és Tatjána példamutató őszintesége, férjé­hez való hűsége közismert tény. Inkább az Anyegin új értelmezése az, amiről szó­lanom kell, mégpedig a legnagyobb dicséret hanqján. Nem érthetek egyet Ludvik Ve­selyvel, aki a szövegkönyv előszavának egyik, sajnálatosan rosszul kiemelt idéze­tére hivatkozva egy nemlétező paradoxot tálal az olvasóközönség elé, -olyan para­doxot, amely az E. F. B. költötte hősök és a színpadon életrekelt alakok közötti el­lentmondások nyomán Vesely szerint fel­merült. — Szerinte E. F. B. Anyegint a mai ifjúság egyik rétegének reprezentán­saként akarta megmutatni, az előadás pedig a Puskin Anyeginját adta a nézőnek. Ez a paradox csupán a kritikus képzeletének szülötte, bár ha létezne is, akkor sem ki­sebbítené E. F. Burian művének értékét. Hisz tudjuk, hogy irodalmi elképzelések és ezek megvalósulása között a múlt nagy íróinál is voltak ellentmondások és ezekre éppen Marx mutatott rá. Miért hát ekkor a sok hűhó ? Valóban semmiért. E. F. Burian a Koldusopera si­keres felújítása után visszatért egy másik régi szerelméhez, Puskin Anyeginjéhez. Gcndok egy merészet ás a qondolatot tett követte. E. F. B. megírta Puskin nyomán szabadon Anyegin és Tatjána, Lenszkij és Olga klasszikus történetét. Meghagyta a puskini mű lényegét, a csengő-bongó ale­xandrinusokat is és a puskini atmoszférát. Mindazt, ami a modern színpadon élö mon­danivalót jelenthet. Igaz, azáltal, hogy Giullot és Pljuskin nála a beszélők (kom­mentátorok) fontos szerepét töltik be és ezzel gördülékenyebbé, drámaibbá, sőt mondhatnám filmszerűvé teszik: a darabot, — Burian törést idéz elő a puskini elgon­dolásban. Am az inszcenáció bármennyire is buriáni tett, mégis az igazi Puskint adja, pontosabban kifejezve, a puskini lényeget. És hol itt a paradox* Burian verseit emlékezetem félhomályában diákéveim Pus­kin orosz alexandrinusai a mély hegedű búgásával kísérik. Én inkább szintézisről beszélnék, melyből felcsillan a mü ércnél szilárdabb maradandósága. Mert a puskini­buriani hősök a D-34 színpadán hús-vér emberek. Róluk írta E. F. В. a sokat vi­tatott előszóban, hogy „a darab minden alakjában megtaláljátok az élet mélységeit, a jót és rosszat egyaránt. A darabban nin­csen csak pozitív vagy csak negatív hős.. Még Zareckij sem az ..." Szólnom kell még E. F. B.-ről, aki nem­csak kiváló színész és rendező, de kitűnő költő és zeneszerző is. ö a szerzője az Anyegin kísérőzenéjének, melyről a cseh zenekritikusok, mint egy nagy szimfónikus költeményről beszélnek. És vitán felülj tény, hogy E. F. B. va­rázslatos Anyeginje az idei prágai színi­évad legkimagaslóbb eseménye. A győzelem azonban közös győzelem, melynek kivívá­sában oroszlánrésze van a D-34 iegész kollektívájának, Nyvltnek, a színház kép­zőművészének, O. Janovsky Anyeginjének, J. Vágner Lenszkijének, Z. Kocov.á Tatjá­nájának, M. Kucírková Olgájának és a da­rab valamennyi szereplőjének. §\ zene elhalt, a színház már rég ki­ürült. Az egyik kis szobában a színház nagy varázslójával ülök kettesben. Fáradt arcát a siker örömpírja élénkíti. Elnézem őszbederesedő hollófürtjeit. Küz­delmek, koncentrációs tábor és meg nem értések sorozata sem tudta megtörni ezt a mindig újat kereső, állandóan kísérletező ötvenhárom éves ifjút, ezt az öreg harcos művészt. Amikor a paradoxról beszélek, legyint egyet. — Én nem elrettentő példának szántam a mai ifjúság részére Anyegint. És nem is aktualizáltam. Ha valaki aktualizált, az Puskin volt. Csupán hangsúlyozni akartam, hogy minden társadalomnak megvannak a maga Anyeginjei. Az csak természetes, hogy mások voltak a múlt század eleji cári Oroszországban, és mások a szocializmust építő jelenünkben. Sok emberi vonásuk, jó és rossz mégis csak közös. Az én Anyegi­nem lényegében Puskin meghamisítatlan Anyeginje maradt. .. Beszélgetésünk során rátérünk terveire is. A jövő év második negyedében öthó­napos vendégjátékra hívták meg E. F. Bu­riant és a D-34 együttesét a Szovjetunióba, Lengyelországba és Magyarországra. — És nálunk Pozsonyban mikor tapsol­hatunk a D-34-nek — teszem fel a kér­dést kissé bűntudatot érezve sok illetékes helyett. Rámnéz, megfogja a kezem és re­kedtén mondja: — Eddig még nem hívott meg senkisem! Pedig E. F. B. megérdemelné, hogy húsz év után itt is megcsodálhassuk művészetét és vendégként, nem, — barátként és test­vérként üdvözöljük körünkben ezt a csupa­szív, igaz, kommunista embert, a nagy mű­vészt, a szocialista realizmus hazai színházi élharcosát. BARSI IMRE О Janovsky Anyegin szerepében J. Vagner mint Lenszkij Anyegin levelet ír Tatjánának

Next

/
Oldalképek
Tartalom