A Hét 1957/2 (2. évfolyam, 27-52. szám)

1957-12-01 / 48. szám

Őszi napfény Nézd, mily gyorsan nő az árnyék: mintha óriássá válnék, az avaron kúszik messze, s hogy a bukó nap növessze, megállunk csöppet a tetőn. Rőt ruhájában csörtetön köszönt az ősz, sárguló lomb. Már szól a riasztó kolomp a szőlőkből — gyér oltalom. Kabátom meg kell oldanom, mert homlokomon gyöngyöt szült a hosszú út, nekem feszült a domb, délutáni szellő, visszaintó nap, s' ingerlő csókja nyomán; mint az erdő, vetem kabátom a lejtő szelíd hajlatán, hol buzgó festők tarka vásznán múló őszök örök váza készül — ^ távol a vár, 4 a vén folyó л remegő homályban kékül. • GYÜRE LAJOS % tulajdonítunk. A Csemadok alapszervezetek által rendezett „esztrádok", „operettestek" stb. szinte kizárólagosan csupán ezt a zenét propagálják. Ennek eredménye, hogy mihelyt megszólal egy komolyabb tr.ú a rádióban, a rádiót rögtön kikapcsolják. Vajon mit szólna az irodalmár ahhoz, ha egy ember büszkén vallaná magáról, hogy ő Hasek Svejkjén kívül semmi mást nem óhajt olvasni? Ugyanez a véleményünk arról, aki soha mást nem akar élvezni, mint könnyű zenét. Ennek ellenére az emberek „mérlegeinek és ítélnek". Véleményt formálnak pl. Kodály zenéjéről, szellemeskedve kotkodályról beszélnek, — hol, ott minden tárgyi ismeretük hiányzik ehhez. Ez speciálisan szlovákiai magyar jelenség. Éltem éveken át Prágában, Bécsben. Ott is vannak, akiknek nincs érzékük a komolv muzsika iránt, de megvan bennük annak a tudata, hogy ez lelki, értékbeli hiány és igyekeznek ezt a hiányt pótolni. Míq nálunk nem egyszer hallottuk büszkén kijelenteni: én nem értem a nehéz zenét, de nem is akarom. Idegesít az engem. Nincs arra nekem szükségem. I/ odály Zoltánnak, korunk aranvjánoei ^ értelemben vett „doctus poétájá"nek véleménye ezzel kapcsolatosan a következő: „Aki ízlér nélkül ruházkodik, testi épségét még nem veszélyezteti, de a művészetben a rossz ízlés valóságos lelki betegség, amely kiéget a lélekből minden fogékonyságot. Elzárja a remekművekkel való érintkezéstől és így a belőlük áradó éltető fluidumtól, amely nélkül a lélek sorvad, összezsugorod k, s az ember egész lénye sajátcs bélyeqet kap". Pártunk Központi Bizottságának levele új, szebb élet megteremtésére hívta fel az ország dolgozóit. De ha új, szebb életet akarunk teremteni — s ki nem akar? — újjá kell születnünk a zenében is! MÖZSI FERENC Zsitvabesenyőtől Barsbaracskáig Az őszi este már előre küldte követét, az alkonyt, mikor a besenyei utcákat jártuk a helybeli nyolcéves magyar tannyelvű iskola két tanítójával. A leszálló nap arany pírjával végigsimogatta az apró házacskák tetejét, és meg-megpihent a tornácokon végig aggatott pirospaprika-füzérekein, mintha versenyre akarna kelni azok bíbor színével. Az utcán nyikcrgó szekerek terültek-fordultak. Hordták я kukoricát, cukorrépát. paprikát hazafelé. Míg lassan sétálgatunk, a múltról és jelenről beszélgetünk. A régmúltról, amikor még a falu valóban besenyő település volt (1272-ben már okleveleken szerepel a faiu neve), a török világról, amelynek emlékét a „Törökdomb" és az onnan előkerült kardok. lószerszámok és más egyebek őrzik. A közelmúltról, mikor a faluban még az a hír járta hogv aki sokat tanul, az előbbutóbb templomkerülő lesz^ Így inkább az iskolát kerülték. Nyolc nehéz év kellett ahhoz, hogy ebből a furcsa nézetből feléb: esszék a falut — mondja Harcsa Béla tanító. Mert eddig, aki betöltött 1 a tizennegyedik évét, akár befejezte iskolai tanulmányait, akár nem. kimaradt az iskolából. Relsőbb iskolára meg nem ment senki, még akkor sem, ha kitűnő tanuló volt. Ma már lassan változik a helyzet. Tavaly télén két téli mezőgazdasági szakiskola is működött a faluban. Áz egyik a szövekezeti munkaiskola, a másik az ifjúsági mezőgazdasági iskola. Mind a kettőnek a helybeli tanítók voltak a vezetői. — A szövetkezeti munkaiskolát harminchétén kezdték látogatni — mondja Harcsa elvtárs az ísko'a vezetője — később azonban kimaradtak. Talán azért, mert az elején mikor az iskola megindult, a szövetkezeti taqok fejenként fél normát kapt <k arra az időre, míg az esti iskolában voltak. Később ezt beszüntették, így azok, akiket csak a fél norma vonzott az iskolába, kimaradtak. — Csak szövetkezeti dolgozók jártak az iskolába? — Nem. Jártak egyénileg gazdálkodó parasztok is. És bizony, nagycn sokszor volt úqy, hogy ezek több figyelemmel hallgatták az előadásokat, mint a szövetkezeti tagok. — Hogyan használták fel az iskolában tanultakat a hallgatók? — Sajnos, eddiq'még kevés eredménnyel dicsekedhetünk. Ez azért van, mert nem volt kellőképpen megszervezve a tanítás. Például megtörtént az is, hogy a szövetkezet ál'atgondozója a növénytermelési szakkör előadásait hallgatta és fordítva. Annyit azonban már elértünk, hogy borjázáshoz, a régi szokástól eltérően, nem viszik az anyjához lenyalatni a a borjút, hanem szépen letörölgetik, és az ezelőtt rossznak mondott első tejet a borjúval szopatják ki. — Az ifjúsági mezőgazdasági szaktanfolyam már jobb eredményt ért el. Az igaz, anyagi támogatást is kaptak szépen — mondja Kovács Lajos, a nyolcéves magyar tanneylvű iskola igazgatója, aki egyben a szakiskola vezetője is volt. Az idén még nagyobb terveink vannak. A növénytermelési' és állattenyésztési szakkörök mellé még főzőtanfolyamot is szeretnénk szervezni. Csak egy hiba van. A szövetkezeti mozgalom nem fejlődik elég gyorsan. * * * Jóízű, friss szellő borzolgatja az útszéli fákat, meglegyinti a gyaloglástól kimelegedett arcomat. Dombról le, dombra fel, kanyargós út vezet Baracska felé. A falu előtti dombról letekintve olyan a község ide-oda tekergő utcáival, mint egy hatalmas skatulyába gyömöszölt színes szalag, amelynek tarkasságát a háztetők sokfélesége adja. S ez a furcsa sokaság mégis egységét alkot, harmonikus békességet árasztva magából. Pedig a látszat csal. A falu forr, tévedés ne essék, nem erjed, hanem forr, mint a bor. Tisztul és erős egységgé tömörül. A régóta fennálló felekezeti elkülönülést felváltja a józan ész diktálta világnézet, a szocializmus felé haladás gondolata. A falu lakcesáqának több mint kilencven százaléka szövetkezeti tag. — Ma már nem kell agitáció — mondja a szövetkezet elnöke, Hölpik Gyula Mi nem nagy szavakkal nyerjük meg az embereket, hanem tényekkel. — Hát ehhez mit szól? — mutat a sarok felé Szalai János, ahol egy kopottas vörös zászló áll a falhoz támasztva Értetlenül nézek rá. Mi va.n abban? Hisz minden községházán van zászló. Odalép a zászlóhoz és kibontja. Akkor veszem észre. I.cpy a sárga csillag mellett, egy évszám is bele van varrva.: 1922. — Akkor alakult meg az itteni pártszervezet — magyarázza. Bizony ez a zászló már sok mindent meqért. 1922 májusában, ezzel vonultunk oyaloq Lévára. Azóta is sok mindenen mentünk át a zászlóval egvütt. A múlt köztársaságban vörös Baracskának hívták a falut. Mikor Major elvtársat becsukták, pénzt gyűjtöttünk a kiszabadítására Én is jártam az ívvel a falut. Meg is kaptam a magamét érte. Mikor bevonultam katonának, egyenesen a tömlöcbe vittek. De ott is voltak hozzám hasonló emberek. A tiszt, akinek a lovásza voltam, azt magyarázta nekem kézzel'ábbal — mert nem tudtam csehül: majd ha minden fecske itt lesz, akkor lesz nyár. Egy panasza van csak a szövetkezetnek: egy két kilométer hosszú utat szeretnének építeni a falutól a szövetkezeti telepig. Az út építését a kerületen jóváhagyták, ök maquk meg is építenék, csak követ adnának nekik. A falunak szép könyvtára van. Pücsök József könyvtáros elmondja, hogy a Csemadok kezdeményezésére a Vöröske-eszt és községi könyvtár könyveinek összesítésével ma már ezernél több kötettel rendelkeznek. Az a baj, hogy kevés a magyar könyv. Meg kell jegyeznem: az még nagyobb baj, hogy a csehszlovákiai magyar írók közül egyetlenegynek sincs itt könyve. És hadd említek meg még egv furcsaságot a faluról: a szülők nem az anyanyelvük szerint határozzák meg, hogy milyen iskolába járjon á gyerek, hanem felekezet szerint. Ezzel pedig csak azt érik el, hogy sem az anyanyelvén, sem pedig más nyelven nem fog tudni helyesen írni-olvasni, mivel ha az iskolából kilép, csak az anyanyelvén beszél. Reméljük, hoqy a közösségi munka, a közösségi szellem eltünteti % múlt káros csökevényeit. GYÜRE LAJOS 10