A Hét 1957/2 (2. évfolyam, 27-52. szám)

1957-11-03 / 44. szám

Folyik az Optimista tragédia próbája Ьцеф'я A Nagy Október megünneplése a Hviezdoslav Színházban Nagyszabású díszelőadással készül megünnepelni a Hviezdoslav Színház a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 40. évfordulóját. November 7-én bemutatásra kerül Vszelovod Visnyevszkij Optimista tragédia című színjátéka* a szovjet drámairodalomnak ez a nagyhatású, időállő remeke. A bemutatótól még napok választanak el, de hogy színházi életünk e határkőnek Ígérkező eseményéről lapunk ünnepi számában beszálmolhassunk, beültünk a nézőtérre és figyeltünk a próbák alatt, hogyan ölt alakot Jozef Budsky hallatlanul érzékeny művészi vezetése alatt az írónak ihletett elképzelése a forradalom embereiről. "A színpad hevenyészett díszletei egy csatahajó fedélzetét jelzik. Hatalmas, kissé ferde sík a nagyméretű szin, s még a zenekar helye is játéktérré alakult át. A drámának izzóra hevített nagyjelenete folyik. Egy fiatal forradalmár bolsevik asszony jelenik meg a hajón. Pártküldetéssel jött, az a szerepe, hogy komiszári minőségben harcképes forradalmi' csapattá nevelje az önkényeskedő anarchista vezető befolyás alatt á.116, züllött anarchista tengerész osztagot. A mondatok szinte csattannak, pattanásig feszül a hangulat, vagy harminc asszonyéhes hím néz farkasszemet egy védtelen gyönge nővel. Ki kerekedik itt felül: a kiéhezett, vod1

férfiak, akikben a szabadság fogalma anarchiába fúl, vagy a kommunista asszony, aki azért jött, hogy a párt utasításait érvényesítse? Budsky rendező munka közben A legforróbb pillanatban, a nagyjelenet csúcsán, amit a laikus szemlélő már tökéletesnek vél, a rendező csöndes szóval megállítja a játékot. Budsky nemcsak kivételes tehetségű rendező, hanem ugyanolyan kiváló nevelő is. Biztatóan dicsér és nyomban felfedi a hibát az alakításban, az összjátékban. Bámulatos biztonsággal tudja, mit követelhet művészeitől, miféle árnyalat hiányzik a hangtól, milyen mozgást, arcjátékot követel a lélektani pillanat, hogy a színpad egyszerre megteljen azzal a magyarázhatatlan delejes árammal, amely a valóság teljességét és1 ugyanakkor az igazi színház nagy művészi élményét adja a nézőnek. Lelkesítő, gyönyörködtető a pillanat; a színház vegykonyhájának minden titka feltárul, s a figyelő óhatatlanul megérzi, miféle szenvedélyes szeretet, a munkának milyen fanatikus jzzása, a költői szónak milyen határtalan tisztelete kell az igazi nagy játékhoz! Akadnak ugyan még apró hibák., szenvedély nélkül mondott szavak, amelyekben még nem ég az átélés tüze, de az egészből már sejlik, bontakozik, ellenállhatatlanul árad az érő, amely hitelt ad majd a játéknak, megadja a lelket és értelmet annak, amit a költőképzelet teremtett. A rendező intésére a színészek megismétlik a jelenetet, s most már félreérthetetlenül kiviláglik, hogy ezeket a mocskosszálú, fegyelmezetlen férfiakat is forradalmi lelkesedés, fűti, szeretnének a "meggyűlölt régi cári rend után szabadon lélegzeni, de ezt a szabadságot csúnyán félremagyarázzák. Amikor a komiszér megérkezik, gúnyosan, végtelen bizalmatlansággal1

fogják körül és az öszszeütközés elkerülhetetlen. Asszonyi becsületébe gázolnak és a jövevénynek nincs más választása: revolvert ránt és lelövi a legarcátlanabb támadót. Drámai nagy pillanat ez: a forradalmár asszonynak fegyverhez kell nyúlnia, hogy megvédje a maga és a párt becsületét. Drámai és egyben tragikus az emberhalállal végződő első összecsapás: intőén jelzi, hogy a voltaképpen egy eszményt valló, azonos osztályérdekü emberek között ls akadnak hatalmas ellentmondások. Nem értelmetlen és nem felesleges a matrőz halála és nem meddő a komiszár tette. Nincs más út ahhoz, hogy az eszme győzhessen, a halál elkerülhe-Podhorsky felvételei tetlen volt. Sző nem lett volna elég a meggyőzéshez, tragikus halál kellett, hogy a többi matróz magára ébredjen és ne kövessen el aljasságot. Izgalmasan pereg tovább a játék. ,Ла majd szükségét érzem, egészséges nő vagyok, i— bízzátok csak rám", mondja a komiszár és a férfihorda meghátrál, megérti, hogy emberi méltóságát védő asszonnyal áll szemben, akit bántani gyávasági és aljasság. Pereg a játék és a feszültség nőttön nő. Az anarchista vezér nem adja fel olyan könnyen elvet. Fullánkos szavaival ravaszkodva kerülgeti az asszonyt, sarokba akarja szóritani: „Milyen furcsa a te pártod. Hatalomra került és mindenféle feltételeteket szab az embereknek, akik pedig az életüket kockáztatják érte. Mi ez? Hogy van ez?" ..Mi tudjuk, hová tartunk éls hogyan. Azért szabunk feltételeket és azokat elfogadják. Nem tudnánk feltételeket szabni, ha nem fogadnák el őket", — feleli magabiztosan az asszony. Az anarchistát azonban nem győzi meg az öntudatós sző. Tovább garázdálkodik, két .'becsületesen gondolkodó cári tiszt felett, akiket a honvágy kergetett haza a német fogságból, önkényesen ítélkezik. „A ti fajtátokat egytől-egyig' gyökerestől ki kel irtani. Másképp elveszít iük a forradalmat!" üvölti és parancsára a két sebesültet nyomban kivégzik. A dráma itt megint felforrósodik. A pártosság eszmeiségét megértő ezred emberei halálra ítélik az anarchistát. Megint egy szükséges halál: a hitetlen álbaloldaliság, az anarchia lepleződik le általa: a forradalom tiszta zászlaját nem szabad beszennyezni, a forradalmi humanizmusnak győzedelmeskednie kell a meddő erőszak felett. A tragédia végén egy újabb halál hatalmas felkiáltójelként int. A tengerészek ütközetbe mennek, a komiszár fogságba esik és mielőtt igazi forradalmárokká érő emberei kiszabadíthatnák, az ellenfél halálra kínozza. Tragikus a pusztulása, mert megmenekülhetett, élve maradhatott volna, ha a vallatökat vallomásával kielégíti. De hallgatott, s halála felemelően hősi: tehetetlenné tette az árulást éjs a győzelem alapját vetette meg. Tragédia, hogy a győzelem percében annak kell meghalnia, aki a győzelem előkészítője volt. De a tragédia végső kicsengésében optimista, mert a személyes pusztulásbői nem a bukás, nem a romlás viharszele zúg, hanem építő erő árad belőle. Ez a halál a pártot erősíti, a párt ügyét viszi diadalra és eszményien jelzi, hogy a tragikumot, — amely ez esetben nem jelent bukást, — szükségszerűen követi a felemelkedés, az új harcosok sorakozója, Ügy érezzük itt a próbán, hogy a .Hviezdoslav Színház darabválasztása méltó a Nagy Október megünnepléséhez. Az egész szovjet drámairodalomban alig van mű, arrvely drámaibban ecsetelné a lelkek tántorgását, felemelőbben a forradalmárrá válást, az új, magasabbrendű világ születésének egy nagyszerű mozzanatát^ Visnyevszkij 1932-ben irta. meg az Optimista tragédiát, forradalmi pátoszával utat mutatva a szocialista dráma művelőinek. Az az új erkölcs és új eszmevilág, amely a régi életformák, avult eszmények felett győzelmet aratott, ma is hatalmas ösztönzést ad mindenkinek, aki az új rend, a szocialista világ építésén immár tragikus események nélkül fárad. Visnyevszkij Optimista tragédiájából viharerővel csap felénk a hit: a Nagy Októberi Szocialista Forradalom emberi és társadalmi értékét teljes egészében megérteti velünk. E. V.