A Hét 1957/2 (2. évfolyam, 27-52. szám)

1957-09-22 / 38. szám

Baráti szomszédunk, a Német Demokratikus Köztársaság még e hónap elején nagy jelentőségű deklarációt hozott nyilvánosságra, amelyben a Keleti-tenger térségében levő államoknak javaslatot tesz, hogy kössenek két- vagy többoldalú egyezményt közlekedési és kulturális kapcsolataik kiépítésére és vállaljanak kölcsönös kötelezettséget, hogy nem követnek el egymás ellen agressziót. Már bevezetőben jelezzük, hogy a deklaráció mély visszhangot váltott ki az érdekelt országok sajtójában.- A nagy lengyel lapok részletesen ismertetik a deklaráció lényegét és a „Trybuna Ludu" rámutat arra, hogy az atomfegyverek hitleri szellemű tengernagyok kezében komoly veszélyt jelentenek a Keleti-tenger tervégében fekvő országokra nézve. A dán rádió és sajtó ugyancsak jelentős figyelmet szentel az ügynek, melynek fontosságát a svéd rádió és sajtó is hangsúlyozta. Norvégia és Finnország lapjai ugyancsak behatóbban foglal-1ЛЛЛЛЛЛЛ» koztdk az NDK kormányának javaslatával. Ha elgondoljuk, milyen mérhetetlen szenvedéseket okozott a hitleri fasizmus —* Svédországot kivéve — a skandináv országoknak, csak természetesnek tartjuk, hogy nemcsak a szocialista Lengyelország, hanem az érdekelt többi állam is aggodalommal követi a nyugatnémet militarizmus fokozódó háborús készülődéseit, amelyek persze adott esetben Svédországot is veszélyeztetnék. Az NDK kezdeményezése tehát indokolt és időszerű. Mint a „Neues Deutschland" írja, a Német Szövetségi Köztársaság a Keleti-tenger partján ismét felépíti régi támaszpontjait s azonkívül újakat is létesít. Az NSZK hozzávetőleg 2 milliárd márkát szánt tengerészeti célokra. Nyugatnémet katonai körök nyíltan követelik, hogy az NSZK haditengerészetének egységei dán kikötőkben állomásozhassanak. Ezzel is elő akarják segíteni, hogy az Északatlanti Tömbön belül a Keleti-tenger térségében közös hajóraj-parancsnokság létesüljön, amely az* után nyugatnémet vezetés alá kerülne ... A hitleri fasizmus tömeges gaztettei után, melyek főleg a Szovjetunió és Lengyelország népeit sújtották, mi sem természetesebb, hogy az NDK kezdeményezése, amely a Keleti-tenger térségének békéjét és biztonságát kívánja szilárdítani, elsősorban e két állam kormányának legteljesebb egyetértésével számolhat. Hitler ugyan eltűnt, de azok, akik a történelem színpadára szólították, vagyis a nyugatnémet finánctőkések és militaristák továbbra is hatalmon vannak és a revansizmus szellemében, elvakult gyűlölettel foly-„ tatfák háborús készülődéseiket. Mint az Északatlanti Tömb fő támaszai hatalmi pozícióik visszaszerzéséről álmodoznak. A nyugatnémet imperializmus talaján egyre gyakrabban ütik fel fejüket a hitleri agreszszió egykori fökolomposai, akik úgy vélik, hogy csak egy újabb világháború támaszthatja fel hitvány dicsőségüket. Az NDK deklarációja felidézi a hitleri múlt rémségeit s e memento kapcsán meggyőzően utal arra, hogy elkövetkezett az az időpont, melyben végre össze kell fogniuk mindazon népeknek, melyeket közvetlenül érint a Keleti-tenger térségét fenyegető agressziós veszély. MALÁJFÖLD a függetlenség útján Malájföld augusztus 31-én a független nemzetek sorába lépett. Történelme a népelnyomás láncolatát idézi emlékünkbe. Előbb a portugálok és hollandok, majd pedig az angol gyarmatosítók fosztogatták az ország természeti gazdagságát. Malájföld szolgáltatja ugyanis a világ óntermelésének csaknem egy harmadát és a kaucsuktermelés 38 százalékát. E becses anyagok túlnyomóan angol nagyvállalatok kezében vannak. (A legutóbbi években az amerikai monopóliumok is tért hódítottak a Malájföldön, érdekeltségeik azonban még messze elmaradnak az angol töke mögött.) Az ország kókusz, olajpálma, tea és kávéültetvényei ugyancsak számottevőek s igen figyelemreméltó Malájföld rizs- és fűszertermelése is.) Ha mindezen túl értékeljük az ország egyéb természeti kincseit, halgazdagságát és földrajzi fekvését, nem esik nehezünkre „megérteni", miért szánták az angolok oly nehezen reá magukat a Maláj Államszövetségnek, mint független ország-IGAZI ÉS ÁLPROBLÉMÁK Néhány nappal ezelőtt kezdődött az Egyesült Nemzetek Szervezetének XII. ülésszaka. A küldöttségekre bő tárgysorozat lebonyolítása vár. Szőnyegre kerül Algéria nemzeti-felszabadító harca. Ciprus ügye és az ománi nép felkelése is. A nyugati nagyhatalmakra a sérelmek és jogtiprások felpanaszlásának özöne zúdul. A várható támadások élének letompítása céljából az imperialisták szükségesnek tartották, hogy ismét az úgynevezett magyar üggyel hozakodjanak elő. Ezért már a XII. ülésszak megnyitása előtt tárgyalni kezdték az „ötős-bizottság" jelentését, melynek kimondottan az a célja, hogy szabadságharcnak tüntesse fel a nemzetközi reakció által szított októberi ellenforradalmat s intervenciónak minősítse a Szovjetunió nyújtotta baráti segítséget. Számos egyéb tiltakozáson kívül az országgyűlés külügyi, valamint jogi és igazságügyi bizottsága még e hónap elején határozatban tiltakozott az ENSZ ötös bizottságának jelentése és az úgynevezett magyar ügy napirendre tűzése ellen. Röviddel ezután a budapesti dolgozók ezrei tiltakozó gyűlést rendeztek a Sportcsarnokban nak elismerésére. Még nemrégen Eden volt miniszterelnök hallani sem akart arról, hogy Malájföld nemzeti függetlenséghez jusson. Attól tartott, hogy Anglia elveszthetné a maláj nyersanyagok értékesítéséből származó dús dollárbevételeket. Felrémlett előtte az a lehetőség, hogy Malájföld népe a függetlenség következetes kiharcolásával kezébe vehetné gazdag nyersanyagforrásait, márpedig ez súlyos csapást mérne pl. a Dunlop-tökéscsoportra, amely gumiültetvényei révén csak 1955-ben 17 millió angol font tiszta haszonra tett szert. Öriási nyereségeket vágtak és vágnak zsebre az ónbányák részvényesei is. McMillanék — a fokozódó nemzeti felszabadító harc veszélyeit leszámítolva — úgy vélték, hogy „engedékenyebbnek" kell mutatkozniuk. Ezért járultak hozzá, hogy a Maláj Államszövetség kikiálthassa függetlenségét. Persze bizonyos megszorításokkal ..., amelyekbe készséggel törődött bele Malájföld 5 évre megválasztott uralkodója, Őfelsége Sir Abdul Rahman malájföldi nemes, aki Angliában végzett tanulmányaival készült fel a gyarmati szolgálatra. A Maláj Államszövetség a Brit Nemzetközösség tagjává vált, területén továbbra s velük együtt egyházi személyiségek és a tudományos, művészeti és kulturális élet legjobbjai emelték fel szavukat a Magyar Népköztársaság belügyeibe történő illetéktelen beavatkozás ellen. Az ötös-bizottság hátterében álló sötét erők manővereire éles fényt vet a magyar írók tiltakozása, melyben többek közt ezt olvashatjuk: „Lehetetlenség volna ne látnunk az ízléstelen hangulatkeltés hátterében a valódi szándékokat: a tőkés hatalmak politikai játékát. Eel akarják szítani a tegbarbárabb ellenforradalmi erők lohadó kedvét... fenn akarják tartani, fokozni akarják a feszültséget a nemzetközi politikában. Mi ezzel nem értünk egyet. És különösen nem érthetünk egyet azzal, hogy bárki is ügyvédünk talárjában csúfolja meg, torzítsa komédiává azt a tragédiát, amely minket ért... Mi nem vagyunk senkinek politikai cégére! Nem leszünk játékszer tisztátlan kezekben! Nem leszünk a nemzetközi élet botrányköve."! Á magyar népi demokrácia üayével közösséget vállalt és vállal továbbra is a hatalmas szocialista tábor. De ennek határain túl is nem egy nemzet küldöttsége is angol csapatok állomásoznak, melyeknek az a legfőbb feladatuk, hogy letörjék a malájföldi szabadságharcosok mozgalmát, akik az ország jelentős részében gyakorolják az ellenőrzést... Ennek érdekében az angol kormány hathatós anyagi támogatásban részesíti a maláj uralkodót, aki mindenképpen fel'akarja számolni a széles méreteket öltő maláj partizánmozgalmat. így hát Malájföld még távolról sem vívta ki teljes függetlenségét, de az elért eredményeket semmiképpen sem lehet lebecsülni. Csak az ország népének évszázados harca kényszeríthette ki az elért eredményeket, csak a népi erők hősies küzdelmének tudható be, hogy Sir Abdul Rahman kifelé békepolitikát hirdet s egyelőre tartózkodik attól, hogy Malájföld a délkeletázsiai katonai tömb tagja legyen. A partizánharcok eddigi fejlődése arra vall, hogy Malájföld népe a kommunista párt vezetése alatt következetes lesz a, gyarmatosító politika maradványainak tökéletes felszámolása tekintetében és meghiúsítja az imperialisták azon szándékait, hogy eltorlaszolják az igazi függetlenség és a haladás útját. helyezkedett szembe az „.ötös bizottság" jelentésével. Az imperialistáknak nem sikerült osztatlan arcvonalat kiépíteni, mint valaha a „régi jó időkben", mikor úgyszólván zavartalanul működött szavazó-masinériájuk. Az ENSZ XII. közgyűlésére mély árnyékot vet az egyelőre lezárt leszerelési konferencia, amelynek eredményeivel valóban nincs oka hivalkodni az albizottságnak. A nyugati nagyhatalmak a legkülönbözőbb fondorlatokkal gáncsolták el a Szovjetunió igaz bé. keszeretettöl sugalmazott javaslatait, holott ma már aligha táplálhatják azt a reményt, hogy a további huza-vonákkal időt nyernek, hogy hadászati téren kifejezett technikai fölényre tegyenek szert. Végre is a szovjet katonai tudomány dicsősége, hogy elsőként sikerült eredményesen kísérleteznie az interkontinentális rakétával. Ez azonban a legkevésbé sem változtatott és változtat azon, hogy a szovjet kormány továbbra is síkra száll az atomfegyverek betiltásáért és a leszerelésért. Hiszen a további fegyverkezési verseny csak fokozhatja a háborús veszélyt, csak nehezíti a megegyezést, melyre annyira szomjúhoznak a világ békeszerető népei. Szirt 13