A Hét 1957/2 (2. évfolyam, 27-52. szám)

1957-09-15 / 37. szám

5? Aki a néppel akar lenni, az jnindig együtt lesz a párttal Hruscsov beszéde irodalmi és művészeti kérdésekről A Kommunyiszt most megjelent 12. száma „Forrjon egybe az irodalom és a művészet a nép életével" címmel N. Sz. Hruscsov korábbi beszédeinek rövidített szövegét közli. Hruscsov beszédei a Szovjetunió Konlmunista Pártjának Központi Bizottságában az írók értekezletén, a művészek, a szobrászok és a zeneszerzők május 19-i jogadásán és a pártaktíva 1957. júliusi ülésén hangzottak el. Elöljáróban az elmélet és gyakorlat szoros összefüggéséről beszél, s említést tett a Malenkov, Molotov és Kaganovics-féle frakcióról, amelynek tagjai a XX. kongreszszuson kijelölt lenini irányzat ellen léptek fel. Hruscsov ezután kifejtette; a párt-, az állam és a gazdasági építésben a legutóbbi években megvalósított intézkedések azt tanúsítják, hogy a párt tevékenysége az elmélet és a gyakorlat széttéphetetlen egységén alapszik, s hogy Sztálin életének utolsó éveiben megromlott az elmélet és а дуакокlat kapcsolata. Ez az, amit nem értenek meg azok az élettől elszakadt emberek, akik a marxista-leninista tudomány prédikátorainak és magyarázóinak szerepében tetszelegnek, de valójában szakítottak a leninizmussal, s a párt és a nép gyökeres érdekei ellen irányuló frakciós szakadártevékenység útjára tévedtek. Az egész párt, az egész szovjet nép egyhangúan helyeselte a központi bizottság júniusi teljes ülésének határozatait. Ezek leleplezték és ideológiailag szétzúzták Malenkov, Kaganovics, Molotov és a hozzájuk csatlakozott Sepilov csoportját, amely а XX. pártkongresszusán kijelölt lenini irányzat ellen lépett fel. „Ismerem az olyan embereket — mondotta Hruscsov —, akik — teoretikusnak tüntetik fel magukat, de a dolog lényegét illetően egész elméleti »bölcsességük« csak annyiból áll, hogy unos-untalan bűvészmutatványokat végeznek a marxizmus-leninizmus klasszikusainak írásaiból kiragadott idézetekkel. Ezek az elméleti tógában tetszelgő gyásztudósok nem képesek megérteni azt a lényeges marxista igazságot, hogy az embereknek elsősorban enniök, inniuk kell, lakásra van szükségük s öltözködniük kell, mielőtt politikával, tudománnyal és művészettel foglalkozhatnának. Ezek a talmudisták és bibliamagyarázók elfelejtik: a nép éppen azért ragadta magához a hatalmat, hogy lehetőleg minél gyorsabban fejlessze a termelőerőket, megsokszorozza a társadalom gazdagságát, növelje jólétét és jobb életfeltételeket teremtsen." Hruscsov áttért a személyi kultusz kérdésére, elmondta, ~ hogy a szocializmus ellenségei saját szennyes céljaikra, próbálták kihasználni a személyi kultusz bírálatát, de a szovjet értelmiség érettnek, állhatatosnak és a marxizmushoz hűnek bizonyult 'z ideológiai harcban, bár egyesek inoadoztak, tétováztak. Ez utóbbi azért történt — folytatta —, mert egyes elvtársak egyoldalúan, helytelenül értelrpezték a sztálini személyi kultusz pártbírálatának lényegét. E kritikát megkísérelték oly módon értelmezni, hogy sommásan támadták J. V. Sztálin pozitívszerepét hazánk és pártunk életében, s hamis útra léptek: elfogultan csak az árnyoldalakat keresték annak a harcnak a történetében, amelyet népünk a szocializmus győzelméért vívott, nem törődtek szovjet' hazánknak a szocializmus építésében aratott világtörténelmi jelentőségű alkotó sikereivel. Sztálin tevékenységének utolsó időszakában sok hibát követett el, de sok hasznosat is tett hazánknak, pártunknak, az egész nemzetközi munkásmozgalomnak — állapította meg Hruscsov. Természetes, hogy a személyi kultusz általános légkörének hatása alatt sokszor az irodalmi és a művészeti alkotásokban is Sztálin személyének nem tárgyilagos, egyoldalú ábrázolása volt tapasztalható. Túlságosan felnagyították érdemeit, ezzel szemben a párt szerepét, a nép szerepét nem világították meg méltóan. Hruscsov ezután rámutatott, hogy amikor megindult a személyi kultusz bírálata, néhány író képzelődni kezdett, vajon nem volt-e helytelen egész eddigi alkotó tevékenysége. Az értelmiségiek között akadtak olyanok is, akik korábban nem vették ki tevékényen részüket a szocialista építő munkából, s most ócsárolni kezdték az irodalomnak és a művészetnek azokat a munkásait, akik a szovjet népnek a párt vezetésével kivívott sikereit dicsőítették. Ők találták ki és vitték be a köztudatba az olyan becsmérlő kifejezéseket, mint például „lakkozó", s ráütötték mindenkire ezt a bélyeget, aki helyesen írt a mi tevékenységünkről vagy a nép alkotó munkájáról és nagy győzelmeiről. Hruscsov a továbbiakban megállapította: az irodalom és művészet fejlődésének az a fő vonala, hogy az irodalomnak és a művészetnek mindig elválaszthatatlanul össze kell forrnia a nép életével, az igazságnak megfelelően kell ábrázolnia a szocialista valóság gazdagságát és sokoldalúságát, világosan és meggyőzően kell megmutatnia a szovjet nép hatalmas átalakító tevékenységét, törekvéseinek és céljainak fenségességét, erkölcsi magasrendűségét. Az irodalom és a művészet magasztos társadalmi jelentősége abban rejlik, högy. harcra vezeti a népet a kommunizmus építésében kivívandó újabb sikerekért. Hruscsov ezután azt fejtegette, hogy vannak olyan írók és művészek, akik szerint az irodalomnak és a művészetnek kizárólagos feladata az élet negatív jelenségeit felsorakoztatni, a pozitív jelenségeket , pedig elhallgatni. Dugyincev például Nemcsak kenyérrel .. . című művében elfogultan, hajuknál fogva ráncigálja elő a negatív tényeket, s tendenciózusan világítja meg a számunkra kedvezőtlen álláspontokat. Dugyincev könyvecskéjében vannak helyes, erőteljesen megírt oldalak is, de a könyv alapjában véve helytelen irányú, nem igaz. Az olvasónak az a benyomása, hogy a könyv íróját nem az a gpnd hatja át, hogyan távolítsák el életünkből az általa észlelt hiányosságokat. Dugyincev szándékosan sötét színekkel fest, kárörvendezve a hiányosságokról. A valóságnak ilyen ábrázolása az irodalmi és a művészeti alkotásokban tulajdonképpen a valóság eltorzítására, görbe tükörben való megmutatására irányuló törekvés. Csak sajnálni tudom, hogy egyes irodalmi-művészeti folyóiratok és kiadók ,nem vették észre, nem értékelték helyesen ezt az egészségtelen és káros irányzatot, s nem verték vissza idejében. A Novij Mir folyóirat szerkesztősége helyt adott olyan művek közlésének, mint például Dugyincev könyve. Több irodalmi és művészeti folyóirat szerkesztősége és egyes kiadók vehetői nem álltak a helyzet magaslatán, több esetben letértek az elvi álláspontról. Ezek az elvtársak kezdtek elfeledkezni róla, hogy a sajtó legfontosabb eszmei fegyverünk. Az a feladata, hogy üsse a munkásosztály elleségeit, a dolgozók ellenségeit. Nem adhatjuk a sajtót megbízhatatlan kezekbe, ennek a leghívebb, a legszilárdabb, a politikailag állhatatos és ügyünk iránt odaadó funkcionáriusok kezében kell lennie. Hruscsov említést tett a „Lityeraturnaja Moszkva" című almanachról, amelyben ideológiailag hibás művek és cikkek jelentek meg, olyanok, amelyeket a közvélemény — elsősorban maguk az írók — élesen elítéltek. Nem lehet szembeállítani a pártosság és a népiesség fogalmát — mondta aztán Hruscsov. A szovjet szocialista társadalom ereje a kommunista párt és a nép egységében van. A szovjet társadalmi és áliami rend a kommunista pártnak a nép érdekeit kifejező politikáján alapszik. Ezért nagy tévedés lenne azt gondolni, hogy a mi szovjet viszonyaink között szolgálhatja a népet az, aki nem vesz részt tevékenyen a kommunista párt politikájának megvalósításában. Lehetetlen kívánság együtthaladni a néppel és nem osztani a párt nézeteit, politikai vonalát. Aki a néppel akar lenni, az mindig együtt lesz a párttal. Aki szilárdan a párt álláspontján van, az mindig a néppel lesz. Az életben, a valóságban a pozitív mellett mindig ott van a negatív, helyenként a virágokkal együtt nőnek a gyomok — folytatta Hruscsov. A valóság ábrázolásában minden a szerzőtől függ. Ha osztja a párt álláspontját, ha a népet szolgálja és őszintén segíteni akarja a népet az új társadalom építésében, ha utat akar törni a kommunizmus' felépítéséért vívott harcban, akkor a negatívval szembeállítva, támogatni tudja, helyesen, élénk színekkel meg tudja mutatni a pozitívat. Az ilyen író, festő, szobrász, zeneszerző elég jó példát talál a munkások a kolhozparasztok, az értelmiségiek életében, az egyes emberek, az üzemi, a kolhoz-, a szovhoz-kollektívák életében. Ha a szerző nem óru! népe sikereinek, csak a rosszat, a negatívat keresi ki, szemetes gödrökben vájkál, s ezt fogja az életre jellemzőnek feltüntetni. Ellenezzük azt is, — mondotta Hruscsqjí —, ha valaki irreális, szépített képeket alkot, olyanokat, amelyek sértik népünk érzését, mert népünk nem fogad el és nem tűr el semmilyen hamisságot. A szovjet emberek elvetik az olyan, lényegében rágalmazó műveket is, mint amilyen Dugyincev Nemcsak kenyérrel... című könyve, s az olyan édeskés, émelygős filmeket is, mint a Feledhetetlen 1919 vagy a Vidám vásár. Sajnos az írók és a képzőművészek között akadnak olyan emberek, az „alkotás szabadságának" hívei, akik azt akarják, hogy szótlanul tűrjük az olyan műveket, amelyek torz képet rajzolnak a szovpi valóságról, ne vegyük észre őket, s ne adjunk 2