A Hét 1957/2 (2. évfolyam, 27-52. szám)

1957-09-15 / 37. szám

A szlovák és a magyar műzene közös űtf a Gondolatok egy énekkar jubileuma alkalmából h: " armincöt évvel ezelőtt alakult a Szlovák Tanítók Énekkara. Érdemes ez alkalomból egy futó pillantással visszatekinteni e kiváló együttes múltjára, mely tulajdonképpen egy az új szlovák zene fejlődésének és győzelmének történetével. Érdemes visszatekinteni nekünk, szlovákiai * magyaroknak e rögös útra. mert — úgy érzem —, sokat meríthetünk, tanulhatunk e harccal teli negyedfél évtized tapasztalataiból. A prágai és a morva tanítók világhírű énekkarának mintájára alakult az együttes. Mégis szinte semmiből nőtt ki, hiszen abban az időben, 35 évvel ezelőtt sem szlovák énekkari müvek, sem szlovák zenei élet nem volt. És a szlovák tanítók legjobbjai, e nehézségek ellenére is, vállalták a munkát. A tagság lelkesen tanult, próbált. Milos Ruppeldt, az énekkar alapító karnagya lelkesen végezte a kezdő énekkarok ezerarcú munkáját: szervezett, agitált, hangszerelt, levelezett, komponált, sőt még énekkari művek kiadásával is foglalkozott. Mindnyájan emberfeletti munkát végeztek, mert tudták, hogy a szlovák nemzeti kultúra teljes kibontakozásáról van szó. Ezerkilencszázhuszonötben már pályázatot írt ki az együttes egy énekkari mű megírására. A pályázat nagy visszhangra talált. Az idqsebb generáció mellett már ott szerepeitek a pályázók közt a fiatal Szlovák zeneszerzők is, élükön Alexander Moyzes•sel. A szlovák zene teljes kifejlődéséhez a harmincas évek előtt hiányzott a művészet mesterségbeli részének teljes elsajátítása, a zenei nyelv minden rétegének mélyebb átitatása a nemzeti jelleg sajátságaival, valamint a szlovák nép szociális problémáinak tisztább meglátása éc

a zene társadalmi szerepének tudatosabb ismerete. Ezeket a feladatokat három kiváló zeneszerző vállalta magára: Alexander Moyzes, Eugen Suchon és Ján Cikker. Eddig nem volt alkalmas a szlovák zenei élet talaja arra, hogy valódi, színtiszta, független nemzeti műzene nőjön ki rajta. E három zeneszerző jelentőségét a szlovák zenei kultúrában Bartók Béla és Kodály Zoltán szerepével vethetjük össze. £ odályig és Bartók.g nem termett naoy nemzeti zeneművészet a magyar kulturális élet berkeiben, mert Liszt Ferenc és Volkmann Róbert legjelentékenyebb müvei nem a magyaros kompozícióik. Kodály és Bartók az elsők, ekik magyar zené címén nem írnak magyaros nyugat-európai zenét, hanem gyökeréve! a magyarsáq lelkébe fogódzó, etikai és esztétikai érte'emben egyaránt nagyszabású és külsőséges tendencia nélkül való zenét, tehát magyar zenét. A szekundér európai magyaros muzsika és az igazi magyar zene még az első világháború előtt kezdték meg harcukat, de csak a második világháború után a felszabadulás adta lehetőségek eredményeként győzedelmeskedett. Ma már győzött a magyar népdal és az új magyar műzene. Az az új magyar műzene, mely magába olvasztotta az idegen formákat, tehát nem azok keretében illeszt bele magyaros motívikát, hanem egyéni formában szólal meg. Hogy ez az egyéni nyelvezet emlékeztet a népi zene motívikájára, az természetes, ha meagondoljuk, hony e mesterek önkénytelenül is azt mondiák el, ami népük lelkének mélyében él. (Ugyanez jellemző az új szlovák zenére is.) Egyrészt azzal támadták az új magyar müzenét, hogv ..néni narasztns". másrészt, hogy „romboló". A magyar irodalomban egy К évtizeddel korábban folyt le ugyanez a harc. Akik azonban Adyban a rombolót látták és vele szemben akarták védelmezni a múltak, azok alaposan csalódtak, mert Adyban — mint minden igaz nagyságban, — benne van a múlt minden értéke is. Benne van, mégpedig sokkal intenzívebben, mint a támadókban, akik rendesen csak az elmúló legutolsó korszak modorába kapaszkodnak görcsösen. Amit a magyar népzene több száz év óta és annyi 19. századbeli magyar zenész oly sok tehetséggel igyekezett megalkotni, annak felfokozott potenciája, beteljesülése Bartók, Kodály zenéje. A magyar kulturális életnek ezt az elkeseredett, igen nagy jelentőségű harcát a magyar tanítóság vitte diadalra. A győzelmes harc hatásos fegyvere az „Éneklő Ifjúság" mozgalma volt. Aszlovák zenei életben betűről-betűre ugyanez az erjedési folyamat ment végbe egy évtizeddel később, gyorsabb tempóban. A modern szlovák zene három kiváló képviselőjét, Moyzest, Suchont és Cikkért tömören így jellemezhetnénk: zenéjük a világ zenekultúrájának minden pozitív vonása — a francia ízlésesség, a német alaposság, az orosz dallambőség és a modern muzsika harmónia- és ritmusgazdagsága — müveikben új formában jelentkezik és saját zenei anyanyelvéig,szól a szlovák emberhez. A szlovák zen 4\ kultúra számára is rendkívüli jelentőségű volt, hogy a kapitalista társadalmi rendszer utolsó két évtizedében a szlovák zene (hasonlóan mint a magyar zene) nem tagadta meg és nem becsülte le a nemzeti hagyományokat. A válság szélén és a formalizmus támadásai közepette megtartotta fejlődésének egészséges vonalát, nem került arra a tévútra, amely a dilettantizmus és a kozmopolitizmus részéről fenyegettea szlovák nemzeti muzsikát. Ezért nevezhetjük Moyzes, Suchon és Cikker akkori küzdelmét a- realista népi zenei kuitúra megteremtéséért és további fejlődéséért folyó harcnak. És ennek a nggy jelentőségű harcnak kiváló fegyvere a Szlovák Tanítók Énekkara volt. Az énekkar magvető munkáját nemcsak művészi színvonalú szereplései jelentették, hanem az is hogy a 60 tagú énekkar 40 tágja tovább hintette a magot, szintén énekkart vezetett. És ezek az énekkarok az új szlovák zene harci csztagjai voltak. Műsoruk majdnem teljes egészében megegyezett a leghaladóbb szlovák zenét propagáló Szlovák Tanítók Énekkarának műsorával. De nemcsak iskolán kívüli munkájukban kell látni ennek az énekkarnak és énekkari tagoknak 'magvető munkáját. Mert az alsó népoktatás zeneóráiban van a kulcsa a megfelelő zenegeneráció nevelésének. A Szlovák Tanítók Énekkara tagjainak sok tízezer tanulója a mai szlovákiai zeneélet aktív pártolója. Ezzel a szlovák zenei kultúra számára olyan lehetőségek nyíltak meg, melyre bármely nagy nemzet is méltán büszke lehetne. Ugyanis a szlovák zenei alkotások az utóbbi években nemcsak mennyiségileg', de minőségileg is igen sokat fejlődtek. A Zeneszerzők Szövetségében félévenként tartandó bemutató előadásokon olyan nagyszámú új mű hangzik el, amihez a felszabadulás előtti időben talán 10 év lett volna szükséges. De még akkor sem fcerülhetett volna rá a sor, mert a szlovák zenének nem volt meg a művelt műfelfogó közönsége. És ennek megteremtése nem kis mértékbon épo^na Szlovák Tanítók Énekkarának az érdeme. Aszlovák muzsika európai hírű sikerei: Suchon „Örvény", Ján Cikker „Jánosík" és nemrég bemutatott „Bajazid bég" című operái. Alexander Moyzes legújabb müvei közül „Február"' című nyitánya és VII. Szimfóniája jelentették a szlovák zenekultúra legjelentősebb sikereit. Eugen Suchon történelmi témájú új szlovák opera megírására készül. Azonban más jelentős szlovák zenemüvek is születnek. A fiatal szlovákiai zeneszerző-gárda legkiválóbbjai: Ferenczy Ottó, Simon Jurovsky, Andrej Ocenás, Tibor Andrasovan, Ján Zimmer és mások, szinte nap mint nap jelentkeznek egy-egy jelentős alkotással. A szlovák tanítóság érdeme (ugyanúgy mint Magyarországon a magyar tanítóságé), hogy előkészítette a talajt ilyen gazdag zenei élet megteremtésére. Ezt igazolja a Szlovák Filharmónia, a Szlovákiai Népi Együttes, a félhivatalos Lúcnica, a Rádió Szimfonikus Zenekara, az egyetem zenetudományi és a Pedagógiai Főiskola zenei nevelési tanszéke, a Zeneművészeti. Főiskola és a szlovák zeneszerzők legfőbb szervezete: a Csehszlovák Zeneszerzők Szövetsége területi központjának termékeny működése. A pozsonyi Szlovák Tudományos Akadémia mellett működő zenetudományi intézet méltó helyet kapott a legmagasabb szlovák tudományos intézet központjában. Г gyekeztünk párhuzamot vonni a magyar é<= a szlovák műzene fejlődése között és ezzel bemutatni azt a tényt, hogy a két szomszédos és éppen ezért egymásra utalt nép zenéjének sorsa közös, és egymáshoz nagyon hasonló utat tett meg. Á tanítóság szerepe a muzikalitásra való nevelés terén és az új műzene propagálása terén mindkét nép életében döntő befolyású volt (és Lesz is mindig). A két nép zeneéletének örvendetes jelensége a népzene nagy térhódítása, melyet a népi kultúra renészanszának is nevezhetnénk. Célja ennek az új reneszánsznak a s?éles néprétegek zenei műveltségének emelése, ízlésének fejlesztése, hogy ezáltal mindenki eljusson a ma zenéjének élvezetéhez. Mert a két nép kulturális életében igen nagy jelentőségű annak a felismerése, hogy akinek zenei igénye csak a felületes, olcsó, az érzelgős vagy cinikus lelkületet árasztó individualista konzum-muzsika arról az egyénről igen nehezen képzelhető el, hogy tisztult kollektivista szellemtől áthatott ember és még nehezebben, hogy a magyar vagy a sz'ovák nép kultúrájában, és a magyarság vagy a szlovákság szellemiségében otthonos művelt magyar, illetve szlovák ember. Szólnunk kell végül, miért éppen az éneklés volt és lehet az elindítója a széles néptömegek zenei művelődésének? Ezzel kapcsolatban idé'zzük Kodály Zoltánt: „Mélyebb zenei műveltség mindig csak ott fejlődött, ahol az ének volt az alapja. A hangszer a kevesek, a kiváltságosak dolga. Az emberi hang, a mindenkinek hozzáférhető, ingyenes és mégis legszebb hangszer lehet csak általános, sokakra kiterjedő zenekultúra termőtalaja." Látjuk tehát, hogy az iskolai énektanítás, a tanítók zenei műveltsége végeredményben a kulcsa a megfelelő zenegeneráció, — de túl ezen —, a tisztult kollektivista szellemtől áthatott ember a magyar vagy a szlovák nép kultúrájában és a magyarság illetve a szlovákság szellemiségében otthonos művelt ember nevelésének. És sajnos erről még soha sem beszéltünk. mózsi ferenc 10