A Hét 1957/2 (2. évfolyam, 27-52. szám)

1957-09-08 / 36. szám

az Iparbank által kiadott utalványok érvényesek. Nem titok, hogy a rokoni és baráti szeretet megnyilvánulásaiként évente sok-sok ajándékcsomag érkezik hozzánk a kapitalista államokból. A túlméretezett csomagforgalmat elkerülendő, ezentúl okosabb lesz, ha a kedves rokonok inkább pénzt utalnak át, amin a csehszlovák polgár kedvére bevásárolhat a TUZEX-ben. Hasonló jó szolgálatot tesz a TUZEX a hazánkban tartózkodó külföldieknek, bár megjegyzendő, hogy eltekintve a jugoszláv dinártól, csakis a nyugati államok valutái jöhetnek számításba: dollár, font sterling, francia frank, svéd korona, schilling, peso stb. Tréfásan szólva — elő hát a szalmazsákban kuporgatott dollárokkal is, itt a jó alkalom a bankban TUZEX-utalványra váltani őket és bevásárolni. Egy dollárt 7,18 koronáért vesznek át, és 1 kg csokoládé ára 16 korona. Prágában június elsején, Pozsonyban július második felében nyílt meg a TUZEX, és belátható időn belül Zsolnán és a különösen érdekelt Kelet-Szlovákiában, Kassán és Eperjesen is nyílik egy-egy ilyen üzlet. A pozsonyi TUZEX helyiségeiben választékosan, ízlésesen halmozták jel a sokféle és sokfelől beszerzett árucikkeket. Büszkék lehetünk: egyes gyönyörű textiláruk, a habos, tökéletes szabású férfiingek, pizsamák és sok más különleges árucikk a „Made in Czechoslovakia" védjegyet viseli. Exportáruk — nem vallunk velük szégyent a kapitalista államokban sem. Aki abban a szerencsés helyzetben van, hogy TUZEX-utalvány birtokosa lehet — bizonyára elégedetten hagyja el az üzletet. Konzervektől írógépig mindenféle árucikkben nagy a választék Bizonyos az is, hogy elégedettebb lesz, mint az a meglepett polgár, akinek amerikai rokonai — ki tudja miféle hírverés alapján — két és fél kiló lisztet küldtek a tengerentúli „Eldorádó"-ból. Talán azért, hogy ne éhezzen szegény, mint egykor ök, akik kénytelenek voltak kivándorolni. GÁLY OLGA Június elsején volt éppen négy esztedeje, hogy nemzetgazdaságunk irányítói új, jobb pénzt adtak a csehszlovákiai dolgozók kezébe. És négy esztendeje annak is, hogy megszűnt az addig kötött és szabad piacra megoszlott kereskedelem különleges kis szigete, a DAREX. A DAREX — az export és import cikkeket külföldi valutáért és aranyért árusító külkereskedelmi vállalat most megújhódva, megreformálva feléledt — TUZEX néven. Ám a változást nemcsak a név jelenti. Mert amíg a DAREX-ban készpénz valutával és arannyal is lehetett fizetni, addig a TUZEX-ben csakis a Csehszlovák Állami Bank és Az első vásárló természetesen — nő volt. 4j^te\&§ ifapcirffiy Örökké játszott. Betűkkel, szavakkal, számokkal, verssorokkal, barátai nevével: eszperentét, halandzsát, kicsodamicsodát, kecskerímet, intarziát, természetes szavaióiskolát. Kifordított, kifacsart és szétszedett mindent, ami a kezeügyébe került, ezeréves szavakat és öröknek hitt fogalmakat. Talán összes műveinél büszkébb volt arra, hogy ö találta fel a kókuszfagylaltot és a léggömbre festett, felfújható földgömböt. Aztán a halállal is szeretett játszani. Leültek Kosztolányival, elképzelték, hogy egyikük meghalt, és a másiknak most nekrológot kell írnia róla. Versenyeztek, ki ír jobbat, ki ad szebb címet. Apám nyert, ezzel a címmel: A zöld tinta kiapadt. Kosztolányi ugyanis mindig zöld tintával írt. Aztán Désiré lefeküdt a díványra, motyogott, levegő után kapdosott, mint aki haldoklik. Apám odalépett, utolsó látogatásra, hümmögött, dicsérte, milyen jő színbe® van, orrát fújta, félszegen viccelni próbált, majd az égi kegyelemre célozgatott, meg az örökségre, mig aztán ki nem robbant belőlük a zokogás — vagyis a nevetés. Szerette a társaságot, szerette, ha.hallgatják. Egyszer — de ez már jóval később történt, hosszünadrágos kamaszkoromban 22 — elvitt egy pesti irodalmi szalonba. A háziasszony, egy gazdag ügyvéd felesége, maga is novellákat írt, lila alkonyatokról, melyekben asszonyok futottak a folyóparton; azonkívül pompás uzsonnákkal szolgált, s az uzsonna mellé mindig valami irodalmi csemegével. Ezúttal Földes Jolán volt a csemege, ki a Halaszó macska utcája című agyonhirdetett regényével nagy port vert fel, s éppen akkoriban nyerte el az egyik legértékesebb külföldi díjat: ezüstfiitteres kisestélyiben ült ott, ezüst táskával, sovány arcán rengeteg festék. Apám nem fért a bőrébe: a máskor oly sziporkázó játékmester egész délután Földes Jolánt piszkálta. — Játsszuk azt — mondta —, hogy például én nyertem a díjat, és mit csinálnék vele? — Játsszuk, — felelte az írónő sápadtan. A többiek dermedten hallgatták, de apám kímélet nélkül folytatta: — Hát jő. Én adnék ezret a nyomorgó Nagy Lajosnak, ezret a nyomorgó József Attilának, ezret a nyomorgó Somlyó Zoltánnak ... — és így tovább, végig az egész nyomor-névsoron. A társaság megfagyott, Földes Jolán korán eltávozott. Tizenöt éves voltam s megszoktam, hogy vitában apám nem ismer gyereket. Mikor az utcán ketten maradtunk, megkérdeztem, miért bántja ezt a nöt, hiszen ő nem tehet róla, hogy szerény tehetségével ekkora díjat nyert. Apám legyintett, morogva elfordult. És csak később, már a dunaparton mesélte el, mitől volt ma ilyen dühös, indulatos. Mielőtt idejött, Kosztolányinál járt, a kórházban. Barátja már nem tudott beszélni, szájában borzalmas, mély seb, csövön etették, morfiumon élt. Mikor apám belépett, egyszerre eszébe jutott, hogy ez az a jelenet, amelyet annyiszor eljátszottak, és hogy az most nyilván Kosztolányinak is eszébe jut. Megtorpant, aztán szó nélkül kifordult az ajtón. Erősödik a tüzelés, — mondta, hogy egymás után látta kidőlni maga mellől egykori játszótársait, s attól fogva úgy járt, mint a lövészárokban, kissé behúzott nyakkal. Utolsó csinyjéül azt tervezte, hogy lemezre véteti hangját és a temetésén majd válaszol a búcsúbeszédekre, a sír mögött elrejtett gramofonból. De ez csak terv maradt, hiszen maga se hitte, hogy olyan hamar sor kerülhet rá s a sír fölött elhangzott búcsúzókra csak a borús szeptemberi ég zúgása, meg a temetővel szomszédos ügetőpálya közönségének áthallatszó alvilági moraja válaszolt. KARINTHY FERENC