A Hét 1957/2 (2. évfolyam, 27-52. szám)

1957-07-07 / 27. szám

Makulátlanul kék ég alatt, pompázó virágágyak és enyhet, árnyékot nyújtó csillogó zöld fák alatt impozáns fürdőházak, szállók, penziók tövében emberek ülnek a sétányok padjain. Kétoldalt a Machnács és Klepács zöld lombsátora; szél nem jár, a fuvalom is csak végtelen csendet, a víz illatcd hozza a Hattyútó és a Zöld 'Béka vize felől. A sáfrány és a kénes, szénsavas fürdók birodalma ez, Trencsénteplic, ahol szombat délután és vasárnap alig lehet a sok sétáló között eltalálni, ki a beteg és ki a kiránduló. Talán, akik a padokon, árnyékban vagy a fürdőházak előtt hűsölnek s görbebotokat markolásznak, azok lennének a gyógyulásra várók, míg amazok, akik sűrűn hullámzónak a promenádon vagy kószálnak az ízléses kis penziók között s először, vagy ki tudja hányadszor olvasgatják el a Villa Vera, Venezia, Diana, Barbora, Detva és Nizza felírásait, inkább csak csónakázni jöttek a Hattyútóra, megmerülni a Zöld Béka vízében, vagy éppen a szokásos nyári hangverseny Sosztakovics-nyitányát meghallgatni a Kursalonban, a fürdő hangversenytermében. Reumások és egészségesek színes forgatagában olyan kedves hangulatot ébreszt ez a csillogó patinás fürdőhely, 'mint azok a századeleji kis zöld vasútállomások, amelyek csupa virággal, muskátlival, dús gesztenyelombbal és csillogó kék éggel borítottak. A sétányon, ahol valamikor mágnások és pénzes polgárok rajzottak, most a munka emberei, betegek és üdülést keresők sétálnak vagy a tűző nap elől árnyékba húzódva üldögélnek a padokon. Csehek, szlovákok és magyarok. Egy magyar és egy cseh éppen egymás mellett a barátságnak abban a légkörében, ami az ilyen fürdőhelyen csa ádiassá teszi a gyógyulás idejét. Melléjük ülök és hallgatom az évödésüket. Mindkettőnél görcsös görbebot s éppen azon igyekeznek, hogy egymás lába alól kiverjék. — Mikor állsz már meg a lábadon, öreg ? — mordul tréfásan a nagyjorradásos arcú cseh az alacsony sörtehajú magyarra. Még egy darabig viaskodnak egymással, aztán belefáradva, felszabadultan nevetnek egyet, olyan gondtalanul, mint a gyerekek. Pihengetnek, nézegetik a színes sokadalmat, a futkározó gyerekeket, az egymást átkarolva sétálgató fiatalokat, a fényképezk'edő turistákat, a fiatalasszonyt, aki a kislányát úgy tartja a szökőkút medencéje fölé, mintha egy jobb életre akarná keresztelni. Őket már ez is szórakoztatja. Néha, néha eszükbe jut a bajuk, meg-megtapogatják derekukat, lábukat, sóhajtoznak, de különben nagy megelégedettséggel lubickolnak a napfényben és az ózonos levegőben. Három hétre, négyre, hatra barátságok szövődnek, s úgy figyelmezik egymás baját, mintha családtagok lennének. Most is egy negyvenes, szikár ember megy el a görbebotos magyar mellett, fel a Három Szív fürdóházba és rákiált: — Répa, retek, mogyoró! .... Mindenki elmosolyodik, hirtelen derültség támad a padokon, s emez visszafelel, de olyan dadogva, hogy szinte nem is érteni. Én sem értem az ugratás okát, mígnem megmagyarázzák, hogy az orvos rendelte el mondogatni a betegnek. S a szomszédok reggel, délben, este eszébejuttatják az orvosi parancsot. — Agyvérzést kaptam decemberben, attól van, — fordul hozzám szinte kiabálva a beteg. — Megbénult az egész testem, sokáig beszélni sem tudtam. Most úgy kell tanulnom meg járni is, mint a gyereknek. Különben Csomor vagyok — nyújtja a kezét —, Csomor József, Losoncról. Arcára beszéd közben kiül az erőfeszítés, olyan nehezen mondja a szavakat. Ott ül mellette a felesége is, aki párnapos látogatóba jött hozzá és egész figyelmével úgy csüag rajta, mintha folyton segíteni szeretné, hogy rendesen járni és beszélni tudjon. — Három hónapig nem tudtam lábra állni, azután is csak úgy ha belémkaroltak. Két hete vagyok itt, de már megtanították járni. Az orvos minden reggel elvette tőlem a botot és rámparancsolt, hogy egyedül öltözzem. Azóta jobban érzem magam. Otthon, ha a jeleségem hajlítgatta a karom, hogy meg ne bénuljon teljesen, hát hulltak a könnyeim — itt meg már magam is sétálgatok. Hamman fürdőház mintájára épült Sina-fürdő, Beznák Lajos cigányprímásnak, a magyar Straussnak neves estéit, de a fürdő újabbkori krónikájának kedvéért hadd álljon itt ez a pár sor, hogy aligha sütött ilyen szépen a nap bécsi udvaroncokra, a Pannónia, a „Wandehalle" s az Ori kávéház dzsentrijeire, amerikai turistákra és cseh iparbárókra, mint ezekre a munkábafáradt, kedves, egyszerű emberekre ezen a ragyogó vasárnap délutánon. Mert igazi jelentőségét mostanában kapta meg a szárnyas mankó szimbóluma, amióta ezek a valamikori kitudottak járják a nyaralókat és fürdőket. MIKUS SÁNDOR Szóbaeredünk, s a losonci textilgyári munkás, akinek két évtizedig rombolta egészségét az anilin gőze, rendre elmondott mindent magáról, ahogy ez már ilyen helyen és alkalommal szokásos. Aztán mintha csak egy nagy pontot akarna tenni a mondókája végére, görbe botjával rámutat a szemközti nagy jürdóházra, a „Krim"-re, amely azelőtt a fürdő reprezentáns szállója volt, a hires Grand Hotelre, és azt mondja: — Nézze csak ezt a szép palotát. Ezelőtt csak a hájasok foroghattak itt, most meg csupa munkás ember él benne. Ez a sok jó fürdővíz belőlünk csinál megint embert. Az orvosom azt mondta, hogy öt hét múlva már táncolhatok, ha innen hazakerülök. Körülötte mosolyognak, bólogatnak az emberek. Igenel és helyesel Kollár Imre Nováky-i bányász is, aki ezen a szép helyen egész délután azt panaszolja, hogy nagyon hiányoznak a bányász-társak, a megszokott kompániája, különben már majdnem sok is a jóból; szinte belepirul az örömbe Keszeg Imre az érsekújvári útmester is, amint bizonygatja, milyen igazsága van Csomor Józsefnek, miközben mellettük egy cseh vidékről való hivatalnok sorra kérdezi otthoni címeiket, s osztogatja a magáét búcsúzóban. Sok szép és jelentős eseménye volt a fürdőnek azóta, hogy római legionáriusok megmerülköztek a vízében, s Jordán Tamás kolozsvári orvos megállapította, hogy gyógyvíz buzog a teplici forrásokban. A krónikás feljegyezte az Illésházyak és a Sinák uralmát, Wesselényiék összeesküvő gyűlését I. Rákóczi Ferenc és Zrínyi Ilona itteni esküvőjét, D'Harcourt gróf szép napjait, Sina Iphigenia szép históriáját, akinek a kedvéért született meg Teplic nevessége, a mór A nagyok fürdőié a Zöld Békán . . . és a kicsinyeké Csomor József losonci textilgy munkás és Kollár Imre bányász Sina-fürdő bejárata előtt