A Hét 1957/1 (2. évfolyam, 1-26. szám)

1957-04-07 / 14. szám

— Most 24 óira, — mondta a kínai követséghez beosztott Vang tábornok a moszkvai Vnukovo repülőtéren. Majd hozzátette:. — De Pekingben hajnali ötöt mutat majd az óra. Ezt az éjszakát ki kell törölnie az életéből. Amikor 10 őra múlva leszálltam Pekingben, 15 és nem 10 őra volt, ahogy azt az egyébként pontosan járó karkötőórám jelezte. Nos, egy éjszaka vagy talán egy nap veszett kárba útközben? A vüágür órája szerint alighanem minden a legnagyobb rendben volt, Semmit sem értek a lökhejtásos motorokhoz. Technikai ügyefogyottságomban valami tűzcsóvát okádó rakétarepülőgép élt képzeletemben. El voltam készülve a lehető legrosszabbra. A valóságban a TU-104-en valő utazás zavartalan élvezetet jelent. Már a hatalmas fémmadár külseje is bizalmat kelt az emberben. Egy nyílvesszőhöz hasonló ezüstcsillogású test, magasbaszökó farkszámnyal. Rajt után, akárcsak a madár Mellettem egy pirospozsgás, jókedvű fiatal kínai íóiskolás ült. Tőle kaptam az első kínai leckét: a cukorkát burkoló papirost nem a földre, hanem a zárható hamutartóba szokás dobni. Amikor egy másik kínai útitársamtői — nem annyira kíváncsiságból, mint inkább azért, hogy (angolul) beszédbe elegyedjem vele — meg-U 104-en utaztam Pekingbe de a földi órák körül már valami baj van. Az új szovjet lökhajtásos repülőgép akkora sebességgel száguld, hogy a térrel együtt ez időt is legyőzd. Jogosnak bizonyult az ötven utas izgalma a beszálláskor. A TU 104-en való utazás olyan élmény, amilyenben a vasút első utasénak lehetett része. Emlékszem még rá, milyen hitetlen csodálkozással hallgatták a fiúk apámat, amikor arról mesélt, hogy a Ferdinánd császár nevét viselő Északi Vasút bécs—brünni első vonalának megnyitása után miért féltek az emberek felülni erre e veszélyes közlekedési újdonságra. Azt híresztelték, hogy a postakocsi gyorsaságát többszörösen túlszárnyaló sebesség szédülést okoz, meg hogy az utasok füstmérgezést kapnak. A transzszibériai expressz ma még 204 őra, tehát kb. 9 nap alatt teszi meg az utat Moszkvából Pekingbe. A „közönséges" repülőgép 32 óra alatt repüli át a távot. A TU-104 a levegő mestere. A moszkva—pekingi -8000 km-es léglutat, 10 000 m magasságban repülve, 10 őra alatt szeli at. Nyolc őra tiszte repülésd időt számítva — Omszkban és Irkutszkban egy-egy órás pihenőt tart — ez 1000 km-es óránkénti átlagot tesz ki. Az új vonalat decemberben nyitottak meg. A TU-104 Prágában hetenként egyszer összegyűjti a világ minden részéből az utasokat. Két és fél őra alatt Moszkvában van. A kiadott menetrend szerint az utas Pekingben reggelizik (indulás 7 óra 35 perckor) és Párizsban vacsorázik (érkezés 20 őre 20 perckor). A préga—párizsi vonalon az Air France gondoskodik az Összeköttetésről. Folynak az előkészületek arria, hogy a járatot Pekingtől Tokióig meghosszabbítsák. karmait, aluminiumtörzsébe húzza a kerekeket. Nem jogtalanul hasonlították a gépet egy olyan úszóhoz, aki hátrafeszltett karral éppen a vízbe készül ugrani. Egy kétmeletes beszálló emelvényről a gép belsejébe jutunk. Az első pillanatban egy kényelmes vasúti fülkében képzeljük magunkat. Középen folyosó, jobbra és balra két-két számozott ülés. Ha a folyosón a pilótafülke irányába megyünk, több kis szalonon ét vezet az utunk. A belülről világított vitrinekben kinai kerámiai tárgyak láthatók. A szalonok sorát egy büfé szakltja meg, mellette a konyha. A ruhatár, a mosdók és WC-ék a repülőgép végében varinak. Mihelyt a TU-104 fülsiketítő zajt csapó startolés után megfelelő magasságba emelkedett, egy léghajó nyugalmával és méltóságával úszik az űrben. Legalábbis ez a benyomásuk azoicnak, akik a gép kényelmes foteljelben ülnek. A motorbúgás nyilván elmarad mögöttünk, vagy elnyeli valami. Kint 62 fok hideg van, de a gép hőmérséklet-szabályozója olyan tökéletesen működik, hogy szinte valami szállodai előcsarnokban érezzük magunkat. Nem tagadom, először nagyon nyugtalanított a szemközti ülés támláján kartévolságra levő oxigénkészülék, de rövidesen a teljes biztonság kellemes érzése ejtett hatalmába. (Csak a gép hirtelen süllyedésénél érzünk könnyű Ids szúrást a fülünkben.) Repülő vasúti kocsiban vagyunk talán? Még a tökéletes rúgőzatú vasúti kocsik is alaposan megrázzák az embert, amikor a váltókon robognak át. A keleti mesék repülő szőnyege jutott az eszembe, amelyet a valóságban Tupolev szovjet akadémikusnak, a szocialista munka hősének lángelméje teremtett meg. A TU-104 Tupolev műve, aid ezzel létrehozta a távolsági forgalom eszményi közlekedési eszközét, amellyel Moszkvából Párizsiba vagy Londonba leszállás nélkül el lehet jutná. Tupoflev jelenleg egy olyan repülőgéptípuson dolgozik, amely leszállás nélkül Moszkvából New Yorkba repülhet majd. A 70 tonnás óriási madarat, persze, nem könnyű kormányozni. Tökéletesen képzett legénységre van szükség. A gép személyzete: egy kapitány, két pilóta, egy navigációs tiszt, egy rádiós, két klsérőnő meg egy szakácsnő. Az utasok javarésze kínai volt, de akadt egypár német technikus meg gyerekkel utaző asszony is, akik Kínába tartottak. kérdeztem, mennyi Ideig volt Moszkvában, kissé idegenkedő arokifejezésén észrevettem, hogy hlzony le kell majd szoknom egyik-másik nyugati modortalanságomról. Omszkban a repülőtéren kívül szálltunk le. A TU-104 ugyanis sokkal hatalmasabb, mintsem hogy elférne a régiméretű kifutón. Az üzemanyagot szállító tartálykocsik ügy közeledtek felénk, mint ahogy a kis hajócskák igyekeznek az óceánjáró koloszszusok felé, amelyek számára szűknek bizonyuk a kikötő berendezése. Omszk és Irkutszk között átaludtam ez étkezést, amelyről nem tudtam megállapítani, reggelinek számltott-e (moszkvai idő szerint) vagy pedig ebédnek (helyi idő szerint). Irkutszk határállomás, Mongőlia és Kina kapuja. A könyvesboltban orosz meg kínai könyveket árulnak. A kínai könyvek elmét nem tudtam kibetűzni, az orosz könyvek közül kettőt jegyeztem fel: Goethe Faustját és Gogol Tarasz Bulba clmü művét. A nap p>erzselően tűzött a kettősüvegü kerek ablakokra. Hóval és jéggel borított hatalmas hegyvonulat fölött repültünk. Majd fehér színű sivatag következett. A hó és napfény, a föld és a látóhatár egyetlen szikrázó végtelenségbe olvadt. Jókedvre hangolt, hogy a hihetetlen sebességgel száguldó repülőszőnyegünkkel átszelt végtelenség alapszíne rózsáslila volt. A második — mongol idő szerint ebédnek számító — többiogásos étkezést már nem mulasztottam el. Gondolataim az emberi kéz alkotta gép körül keringtek, amely lehetővé tette, hogy két órán belül az egész Mongol Népköztársaságot átrepüljük. Mindeddig a lökhajtásos motorokat csupán a „lökhajtásos vadászgépekkel" és a „lökhajtásos bombázókkal" társítottam. Most pedig egy olyan lökhajtásos repülőgépen ülök, amelyet a szocialista Szovjetunió már sorozatban gyárt, azzal a céllal, hogy a népeket és kultúrákat közelebb hozza egymáshoz. Milyen óriási dolog is a szocializmus ... A TU-104 parányi pontossággal ér földet Pekingi idő szerint 15 őra. Barátok fogadnak. BRUNO FREI