A Hét 1957/1 (2. évfolyam, 1-26. szám)

1957-06-16 / 24. szám

Rininwnmihfltj (гЛоШкбл • ^Vi • WÄVivA/ i Í W vv Vv/ i» ÍA/vV A fci's L-alakú műteremben hámi férfi ül az asztal körül. A írom Gál-fivér. Kettő közülük 'ájci sapkát visel, a legidősebb, )zsef s a középső, Gyula. Lajos, legkisebbik; fejfödetlenüí hajol unkája fölé. Mert — míg el nem lejtem — megmondom, ez a írom ember arról nevezetes, hogy ty percig sem lehetnek meg tétnül. Íme most is: Gyula lámpa -•nyöket készít megrendelésre, két jivére eljött segíteni. Minhárman barnák, diószemüek, fiit tekintetnek, s mindegyiknek s bajusza van. József mellett lemasztott mankót látok, autóerencsétlenség során medence -ontját törte, de már lábadozik, ijos, a legkisebb testvér a legdúsabb s legvidámabb köztük. i Gyula mellé ülök le a pokccal leterített heverőre. Ö az, re a két fivér tekintete mindunlan vissza-visszaröppen, s büsz•n villan, mikor megpihen rajta. Az állványon tátrai táj vázlata klik, a falakat betakarják a már sz, berámázott olajképek. Egy ztalkán rajzlapok, festékes tubuk, ecsetek sorakoznak. A szoba Isó végépen könyvekkel telera•tl állványok. Ez tehát az első log, amit megtudok róla: a fessen kívül olvasni szeret a legbban. 4 A heverő szélére, melyen ülünk, okzatos fémalkotmány van szelve; karja befelé fordítható. — Mi ez? József felel: — Könyvtartó. Arra teszi a nyvet, ha fekve akar olvasni, ty kényelmesebb. — Aztán hozteszi: — Gyula ezermester. A ceruza hosszú zsinórra érövé a lámpáról lóg le az asztalra. !lóban ezermester oroszlánbarigjában vagyok. De nézzük hát meg jobban ezt embert. Gál Gyula magas, vékony emr, 40 éves, felesége s egy kisfia n. Apja csizmadia volt, de már гghalt. Hatévei korában krétát szerzett telerajzolta a szobában a bútokat ökörfejekkel, lovakkal. — Anyám elnáspángolt érte, — mdja s megmutatja édesanyja cetekendós arcképét. Lapozgatni kezdi fényképalbuít, melynek oldalairól ránknevet il Gyula feltámadó diák- és ifkora. Mivel a fenti eset jónéhányszor igismétlódött, szülei beletörödk, hogy ez most már így lesz у jó ideig, s kijelölték számára szekrény egyik sima oldalát, arrajzoljon, ha már a fejében n a bogár s nem maradhat szteg. Az a szekrényoldal lett a s Gál Gyuszi rajztáblája. Mikor zajött az iskolából, a szekrényz futott, megfogta a krétát és izolt. Vizes ronggyal letörülte, új ábrát rajzolt. — S mit rajzolt akkor? — Leginkább állatokat. A kahasadékán keresztül lestem :g modelljeimet. Tehenet, kutyát, )at, macskát. Az elemi iskolában a rajz volt a legkedvesebb s legerősebb tantárgya. Schloss Lajos bácsi, a kedves öreg tanító, biztatgatta, lelkesítette. Rajzból mindig egyese volt. Az iskolában már akvarellel is dolgozott. Neki sohasem parancsolták meg, mit fessen, szabadon választhatta a témát. Mikor elvégezte az elemit, az öreg tanító így búcsúzott tölß: — Abba ne hagyd a festést, kis Gál, mert arany kezed van. Segítsen meg a jóisten. S Gál Gyulának az ilyesmit nem kellett kétszer mondani, A polgári iskolában Veszely Lajosné tanár vette védőszárnyai alá a tehetséges fiút. A tanárnő maga is festegetett, s boldog volt, hogy segíthet a tanítványának. Rajzlapjait bevitte a felsőbb osztályokba, hogy megmutassa a fiúknak, hogyan kell festeni. — En kettővel jártam feljebb, — szól közbe Gál József, — s egyszer nekem is az orrom alá tartotta a tanár néni a Gyula rajzlap iát. Azt mondta: büszke lehetsz az öcsédre, Gál, de szégyelheted is magad, mert te nem tudsz rajzolni. — Ceruzával meg vízfestékkel dolgoztam akkor is, — mondja Gyula — olaj/estékre ,• nem volt pénzem. Azt csak a kirakatban nézegethettem. Egyszer elkérte az ablakot mázoló festőktől az email-lakkot és nekifogott, hogy megfesse első A'olajképét. Kész is lett a kép, letámasztotta az udvaron s elégedetten hajtotta álomra a fejét. — Reggelre lecsurgott az egész, — mosolyodik el, — ott keseregtem a tönkrement kép előtt, órákhosszat, de nem tudtam segíteni rajta. Később egyik cimborája az apja üzletéből porfestéket szerzett s Gál Gyulának ajándékozta. Ekkor próbálkozott először tájképfestéssel, mely azóta is legnagyobb' szerelme. Kedvenc festője: Paál László. A polgári iskolából kikerülve kereskedő-inasnak ment. ALZ olajkép festést másolással kezdte, a „Bihari nótája" című zsánerkép reprodukcióját ma is őrzi, azt nem adja senkinek, kedves ifjúkori emléke. — A tanonckiállításon dupla első díjat nyertem, — mondja. Az egyik fényképen deszkából összerótt bódét látni. — Első műtermem, — mondja. Az udvar végében építette, sajátkezüleg. — Első önálló kiállításom, — mutat nevetve egy képre. Az udvaron körben sorakoznak festrriényei, ő maga festékes köpönyegben áll köztük, s három kendős néni gyönyörködik müveiben. Tizenhét esztendős volt akkor. Az üzletben száz korona köpönyegpénzt" kapott. Nem tanulhatott tovább, apja azt mondta, mindhárom fia tanítására nincs pénze, ha pedig csak az egyiket taníttatná, a másik kettő irigykedne reá, maradjon hát itthon mind a három. Gál Gyula magára volt utalva, saját leleményességére, képzeletére, — nem vezette kézenfogva senki. 1937-ben ismerkedett meg Mátrai-Makovics festő- és szobrászművésszel, akihez eljárt segíteni, szobrokat és plaketteket mintázni. — Az ő tanácsára hagytam fel a másolással, — emlékezik vissza, — s elkezdtem az eredeti képek festését olajban is. 1738 után művésztelep létesült Nagybalogon. Gál Gyula kijárt a közeli faluba, sok fiatal művésszel ismerkedett össze, s tehetsége fejlődésnek indult. — Mire annyi pénzt szedtem össze, hogy jelmehettem volna Budapestre, nyakunkon volt a háború, — mondja — s a háború viharának elvonulása után megint csak itthon rekedtem. Az elmúlt években a Rózsa-utcában volt műterme, most egy ideie ebben a kis műteremben dolgozik. Megélhetést a város biztosít számára, kirakatokat rendez, termeket dekorál, kiállításokat tervez, feliratokat készít, még villanyt is szerel. Boszorkányos ujjai számára nincs akadály. Ha kenyérkereső munkáját befejezi, előveszi vázlatait s festeni kezd. Vasárnaponként kijár a természetbe vázlatokat készíteni. Imádja a természetet, a gömöri dombokat, az erdőt, a Rimát, a füzeseket. A télen Jánosin túl dolgoztam, — mondja, — s olyan szél kerekedett. hogy elfújta az egész felszerelést, a rózsetüzet is kioltotta. Félbemaradt a munkám. A történelmi regényeket igen szereti. Kiül egy várrom alá (Ajnácskón, vagy másutt) s végignéz a tájon. Képzeletében megjelennek a regényekből ismert páncélos lovasok, fényesfarú harciménen robogó kurucok. Őrükig el tud így merengeni. Nemsokára megfestem a Pasakertet, mondja, — g lehet, hogy benépesítem embereikkel is, akiket a kerthez fűződő legendából ismerek. S most végignézzük a képeket, részben eredetiben, részben fényképmásolatban. Csak néhányat jegyzek fel: Rimaszombat határában, virágok vázában, csendélet gyümölccsel, Tormás, Rimapart télen és nyáron, pokorágyi erdórészlet, szabadkai erdő, szénaboglyák, cigánuviskók, női portré, fenyveserdőrészlet/, hazat,érő aratök, erdei út, fabóvai részlet... S újra a Rima-part,, százféle változatban. A Rima-völgy, Gömör szerelmese ül mellettem. Egy gömöri ember, kinek élni és festeni egyet jelent. Mivé lehetett volna, ha az ujjaiban rejtőző ügyességet festőiskolában fejleszthette, ha a szívében égő rajongást nagyobb lángra lobbanthatta volna? Tervei elé gátat emelt az idő, a viszonyok. Mégsem lett a' művészet, az álmok halottja. El és dolgozik, olajba akarja örökíteni szülőföldje szépségeit. El és dolgozik elismerésre és támogatásra szomjazva. Dolgozik, úgy ahogy tud, tanári utasítás nélkül, csak szemére és szívére bízva magát. El, mozog, fest, álmodozik. S én úgy érzem, hogy egy kicsit egyedül van. Holnap üjrp hóna alá fogja vázlatpapíriait, s kimegy a Rimapartra. Leül egy füz alá, festékes nadrágban, szemében a munka örömének apró fényeivel. Nincs megállás, így lesz, míg lélegzik. Ülünk a kis L alakú műteremben, képek és lomok közt, festékszagban s a fényben, mely a tavaszi égről hömpölyög közénk. A gömöri táj üzen be nap -sugárral az ablakon, a dombok, melyekről csípős tavaszi füstök bontják szirmukat a felhók felé, a gömöri táj lopakszik be a műterembe, s megöleli hűséges ecsetforgató fiát, Gál Gyulát. VERES JÁNOS Perjési erdőrészlet (olaj)