A Hét 1957/1 (2. évfolyam, 1-26. szám)

1957-01-27 / 4. szám

Mészáros János és Bózsln Károly szövetkezeti fuvarosok falu és emberei. Mert az öt-hat éves szövetkezeti mozgalom többek között nemcsak a földeken, de a lelkekben is mélyszántást végzett, s magvait is sűrűn hullatja belé. Egy húsz évvel ezelőtt élt újságíró hiába keresné ma falun a maga parasztját, nem találná meg, anynyira megváltozott a földműves ember tudata a szövetkezetben és azon kívül is. Az egyik azért Kívülről jött ember csak Bózsin Károly, fuvaros: — Már megvan a télire valónk. A lányommal együtt harminchat mázsa szemesterményt kaptunk. változott meg, mert múltbeli nyomorúsága megértette vele, hogy számára olyan megélhetőségi lehetőségeket kínál a szövetkezeti gazdálkodás, amilyen azelőtt csak ábrándjaiba férhetett, — a másik azért, mert fcűytonos ellenkezésbe taszítják tegnapi megszokottságai, s ez mindennapos állásfoglalásra készteti őt a többivel szemben, egy harmadik pedig azért, mert érvényesülhet azok között, akikhez a múltban nem ért fel. Ez mind különféle, új emberi magatartást alakit ki séggel uralkodjék rajta. Lényegében Így is van ez, csakhogy a változások legszélesebb skáláját, az emberi jellemek és tulajdonságok sokféleségét kell alapul venni hozzá. Ebben a faluban is, Vlzkeleten, a paraszti élet sokrétegűségének alapulvételével juthatunk a lépten-nyomon bonyolultnak látszó dolgok megértéséhez. Különben mit kezdene az ember azzal a 35 év körüli fiatal paraszttal, szövetkezeti munkacsoport-vezetővel, aki ugyan hasznos tagja a szövetkezetnek, de látszólagosan megférhetelenül, érvként azt vagdossa a társai fejéhez, hogy becsületesen csak az dolgozhat, aki már sokat próbált az életben és féli az istent. Ugyancsak Így értheti meg az ember azt is, hogy a valamikori zsellérembert, aki ma vezető a szövetkezetben, miért hiszik a társai polcrakerült embernek — s a variációk során eljutunk magához а szövetkezeten kívül álló emberhez is. Ez az ember, Dudás Gyula, tulajdonképpen már volt szövetkezeti tag, most két év óta a kilenc ember közé számit, akik újból a maguk próbálkozásaival, kudarcaival vagy nyereségeivel akarnak létalapot teremteni maguknak. Majdnem öt hektáron gazdálkodik most. Két lova, egy tehene, egy kétesztendős üszője, egy féléves bikaborjúja és hét darab sertése van a portáján és ő nagyon csendesen, majdnem megelégedetten ül a tiszta konyhában, ahol a gyerekek, a család melegsége szinte már világot vet. — Csak egy kis baj van — mondja óvatos szóval, de mélyenülő szeméből egész gondütöttsége elém tolakodik —, nekem azelőtt a belső tagban jó földjeim voltak, most meg hogy kiléptem a szövetkezetből, gyengébb földet kaptam. Ezen mér nem birok annyit termelni, mint a régebbi földjeimen. Búzából még csak, de már az árpából ha felét tudnám termelni, jő lenne. A vlzkeleti árpa nagyszalmás volt, de mikor rájött az aszály, a szemet mind kifújta a szél. A belső földeken már súlyosszemü árpa termett. Marharépából meg másfél vagonnal is termett hektárján. Ez hiányzik most, meg a cukorrépa. Akkor volna pénz , is, állatot is tudnék nevelni, mert a levél köze a jó marhanevelő. Dehát ezen a fődön, ami most van nekem, csak búzát tudok termelni. Egész lényén eluralkodik valami kistermelői óvatosság, fürkésző szeme a folytonos készenlétet sugározza, hogy a következő órában valamilyen bajjal megint meg kell birkóznia. Körülötte nem találom a kisgazda-bünt, az egykét. Nagylány, legényfiú, kisiskolás lányka üldögél a lámpa és a családi gondoskodás fénykörében. A fiú szakkönyvet olvas, sofőrvizsgát akar tenni. Ennek már látha-Bartos János, a vegyeskereskedés vezetője A hentesüzletben még az esti órákban is pulthoz kell állnia Kelecsényi Lászlónénak toan nem kell a földmüvesmunka. A fiúgyermek, a család reménysége városba akar jutni. Egy átugrott fejlődési forma emberei melegszenek a tűzhely körül a Dudvág partján. Honnan és hová, ez már szinte mellékes. Kisemberek, akik kenyeret esznek és kenyeret termelnek az emberek javára. Érzékeny ember benyomását kelti. Ezt az érzékenységet aztán nem nehéz megsérteni a szövetkezet rohanó tempójú, igazságot egyszerre egyformán mindenkinek nem osztható ügyeinek intézése közben. Mindenképp: egy ember, a magángazdálkodók közül. VÍZKELET TEGNAP ÉS MA MIKUS SÁNDOR Kívülről jött ember falun csak napok múlva érzi, túl az ismerkedés inkább tartózkodást, mint gyanakvást rejtő vidéki formuláin, hogy minden falu más és más. Az embernek a faluról alkotott képe egyszeriben elemeire töredezik, s hirtelen olyan sűrűjébe kerül a látszólag megmagyarázhatatlan jelenségeknek, hogy úgy érzi, mindent élőiről kellene kezdenie a megismerésben, hogy teljesen érthetően álljon előtte а bennük és egyre jobban tükrözi azt a felfogást — persze nem minden fenntartás nélkül — hogy zsellér is, kisparaszt is, módosnak vélt középgazda is, jobb életlehetőséghez igazán csak a szövetkezetben jut. Ezek után és a háborúban elszenvedettek miatt a föld ígéretére leghosszabb böjtön tartott paraszt, most már mind kirajzott a földekre, és azt várná az ember, hogy a legnagyobb kollektív fegyelemmel és telelős— Azért léptem ki, mert jobb szabadnak lenni — mondja csendesen, — a madár sem szereti a kalitkát. Szelíden mosolyogva és hunyorogva beszél, hogy hát tulajdonképpen nem volt őneki semmi különösebb baja a szövetkezettel, csakhát ott mindig olyan készenlétben kellett állnia, mintha katonáéknél lett volna, ö úgy szereti, ha valamit maga gondol ki és maga hajt végre. Nem szereti, ha más parancsol neki. Nem makacs ember, csak a régi formákhoz szelíden, állhatatosan ragaszkodik. Nem akar б semmit, csak a saját elképzelései szerint dolgozni. Csak hagyják őt békén dolgozni, megmutatja ő az államnak, hogy nem haszontalan ember a szövetkezeten kívül sem. Jő adóalany: 405 korona földadót és 780 korona állatvédelmi és házadót fizet évente. Tavaly kenderből 15 mázsát, búzából 20 mázsát, árpából 9 mázsát és öt szekér csöves kukoricát termelt. Az idén egy hektáron kukoricát, egy hektáron búzát, egy hektáron árpát akar vetni, a többin krumplit, takarmányt termelni. Papp Jánosné: — Volt olyan hónap, hogy négy-öt szobabútort is eladtunk