A Hét 1957/1 (2. évfolyam, 1-26. szám)

1957-01-27 / 4. szám

Édes anyanyelvünk A szótárolvasás tanulságai Aki még nem próbálta, nem is sejti, mily feokoldalú szellemi tevékenységet kíván az embertől a szótárszerkesztés. A cafrang eredetéről, vándorlásának útjairól hetekenát vitatkoztak a szerkesztők s talán máig sem jutottak egyöntetű megállapodásra. Pedig ez nem is olyan fontos szó, amelyért hosszú csatákat érdemes megvívni. A munka azonban meghozza az ember fáradságának gyümölcsét, mert a jó szótárakat évszázadok múlva is forgatják, tanulmányozzák, megállapítják belőlük nyelvünk akkori állapotát és ha ezt az állapotot a vizsgálat időpontjának nyelvi formáival összehasonlítják, érdekes tanulságokra bukkanhatnak. Szabó Dávid Kisded Szótárának 1792-i kiadásában pl. egymás alatt találjuk ezt a két szót: Bonts: fürt, tzafrang, rojt. — Bontz: nyaki ékesség. — Mai nyelvünk már nem ismeri sem a boncs, sem a bonc szót, ezek tehát elavult szavak. A zilált anyagi helyzet kifejezést ma is értjük, de a zilál, szilái (szétszór, összekuszál) igénk már kiveszett a nyelvhasználatból, tehát ezt a szavunkat is elavultnak kell tekinteni. De ma már elavult a nyelvújítás számtalan alkotása is. Melyikünk tudná pl., hogy a nyelvújítók a császári korona helyett a csúszna szót akarták használni, a kenguru helyett pedig az ugrány szót? Idővel azonban egyes szók jelentése is megváltozik. Ma azt az embert mondjuk tehetségesnek, aki sokat tud, tehát tanult, okos, a maga munkájában kiváló. Régi nyelvünkben a tehetséges azt jelentette, amit ma a lehetséges szóval jelölünk. Pártol ma kedvezést, támogatást jelent, régi nyelvünkben pedig lázítás volt az értelme, a vendéglő valamikor a vendéglátót, a vendéglőst jelentette, ma ellenben a vendégfogadó házat jelenti. Mokány valamikor hegyi lakót jelentett, ma a darabos, faragatlan emberről, a szilaj lóról mondják, hogy mokány. A versel régente azt jelentette: versenyez, aki pedig verset írt, azt versező-nek mondták. Régen a börtön nem helyiséget jelentett, hanem hóhért, tömlöctartót. A művel jelentése egykor dolgozik, csinál volt; ma is azt mondjuk: kőműves, a földet is megműveljük, ma azonban már nincs műveletlen kő, hanem csak ember. A nyomoz igében még érezzük a nyom alapszót (lábnyom, nyomába lép), a régi nyomos okokról azonban ma azt mondjuk: nyomós okok. Erdősi 1541-bői való szép költeményében így mondja: „... és nyomos itt nem lehet a te neved". Itt a nyomos azt jelenti, tartós, hosszú életű. Van Csicsó nevű falunk; most már nem igen értjük a sző jelentését., régente azonban a csicsó cicomát, csicsomát jelentett. Még a Czuczor-Fogarasi szótárban is megvan a csicsoma, csicsomáz és a cicoma, cicomáz is, de a cicomáz jelentésen kívül mulatságot is jelentett. Nyelvünk életének talán legfontosabb szakasza a nyelvújítás mozgalma. Sokan ellenezték, gúnyolták, ma azonban tisztán látjuk, mennyire szükséges volt. Nélküle ma nem is volna irodalmi nyelvünk, műveltségünkben messze elmaradtunk volna a mai színvonaltól. Ennek a mozgalomnak is voltak szertelenségei, a nyelv azonban nem fogadta be, amire nem volt szüksége. Ezért nem hívjuk a zsiráfot nyakorjánnak, sem a légiót hemzserdének, a hangászegyleti zenede ma csak zeneiskola, de rendkívül hálásak vagyunk ennek a mozgalomnak azért a több ezer szóért, amellyel szókincsünket gyarapította. Ha van a nyelvújítás rossz képzésű szaván kívül olyan szavunk is, amelynek képzése szabályos, akkor ezt az alakot használjuk! Miért mondanók: okmány, mikor a húsz évvel későbbi időből származó okirat teljesen kifogástalan képzésű sző? Ha az iskolában elemzés közben előfordulnak ilyesféle szóalakok: létes-ít, szembes-It, kézbes-ít, talál-ka, a tanár megmondja növendékeinek, hogy az ilyen szókat nem tudjuk nyelvtani részeikre bontani, mert létes-, saembes-, kézbes- alapsző nincs a magyar nyelvben, igéhez sem tehetünk kicsinyítő képzőt, tehát a találka sem jő képzésű sző, de a szükség teremtette meg ezeket a szókat, használjuk is őket, tehát jó szók. Idéz szavunkat пещ a nyelvújításnak köszönhetjük, mert már a kódexek idejéből ismerjük, de alapszava kétségkívül az ide, mint az odáz szóé az oda határozószó. Ezeket a szókat sem tudnók a tanulóknak nyelvtani úton megmagyarázni, mégis kifogástalan jó szóknak kell őket tartani. A nyelv a műveltség hordozója: nyelvünk is, kultúránk is megszerezte a müveit világ becsülését anélkül, hogy Karthágót Kardhágóra vagy Koppenhágát Kappanhágőra kellett volna keresztelni annak bizonyítására, hogy állítólag egykor ott is magyarok laktak. Orbán Gábor SZERKESZTŐI ÜZENETEK KONRÁD EMIL, KOMÁROM Hiányos címzés miatt levelünk kézbesíthetetlen. A címet ön adta meg. Nem tudjuk, csupán gondatlanságból, vagy készakarva hiányosan. Sajnos levelének tartalma arra enged következtetni, hogy utóbbi lehetőség áll fönn. Bárhogy is legyen, megkerestük és találtuk a módját annak, hogy jeleljünk Önnek. Elsősorban is köszönjük lapunk és munkánk iránti érdeklődését. Biztosíthatjuk, hogy szerkesztőségünk valamennyi tagja népünket és hazánkat kívánja szolgálni. Nem tudjuk, mit ért „politikamentesség alatt". Napi politikával lapunk 'jellege és technikai előállításának tartama miatt nem foglalkozhatunk, általános érvényű következtetések levonása elől azonban semmiképpen sem zárkózhatunk el és nem is fogunk elzárkózni. Visszatérve levelének bíráló részére, kérjük, pontosan jelölje meg azokat a cikkeket, amelyekkel Ön és munkatársai nem értenek egyet. Egyébként őrömmel vennénk, ha társai is jelentkeznének, lehetőleg a pontos cím megjelölésével, hogy pontos választ adhassunk és levelünk megtalálja őket. PESZEKY MIKLÓS, LONTOV Beküldött „Szerelem" című verse »zép gondolatokat tartalmaz — mély érzelmekről tesz tanúságot. Sajnos, formakészsége nem éri el előbb említett előnyeit, s így közlésre még nem alkalmas. Próbálkozzék tovább. TÖBBEKNEK Lapunkba nem egyszer bosszantó sajtóhibák csúsznak. A legkirívóbb példa tálán Orbán Gábornak A névelők használata című cikkében lelhető fel: „szoktuk" helyett „szoktunk" és „névelőt" helyett hibásan „névelótt". Ennek legfőbb oka, hogy a téli hónapokban több magyar szedő megbetegedett, ami természetesen, megnehezíti a munkát. Azon leszünk, hogy a jövőben kiküszöböljük az ilyen hibákat is. HELYESBÍTÉS. Lapunk harmadik számának címlapjára sajnálatos tévedés folytán helytelen szöveg került. A helyes szöveg: a pozsonypüspökiek regrutatánca a losonci népművészeti bemutatón. Sok olvasónk írja, hogy szeretné, ha lapunk bővebben foglalkozna sporttal és közölné a sporteredményeket. Sajnos, kérésüknek nem tehetünk eleget mert lapunk technikai előállítási ideje két hét. így tehát az ilyen tárgyról megjelent cikkek minden aktualitásukat elvesztenék. A „FIGYELŐ SZERKESZTŐSÉGÉNEK" Nagy örömmel értesültünk az „új lap" megjelenéséről s üdvözöljük új munkatársainkat. Mivel a szerkesztőség címét a szerkesztő elvtársak megmagyarázhatatlan okokból titokban tartják, az alábbi versért, amelyben a decemberi számainkban megjelent versek kibicsaklásait tarka, s nagyjában ötletesen elrendezett csokorba szedték, csak ez úton mondhatunk köszönetet. „MERT JÖ ESZEM TÉRDREBORULT..." Sirályhad bukfencezik most a légben, gonosz szél volt, goromba yad vihar s fürge füllel kebled öble fölött állva mélán guggol egy vén szivar. Arréb térdreborult jó "eszem kuncorog, mint hüslehű ingatag üveghegyek. Míg részeg vidoran a sírom ássák, jaj! hagyjátok meg a szemüveget. Mert rút koporsőtanyán, lágy iszapban mereng a görnyedthátú alkony s egy huncutul vett parányi közön könnytavak vizében megfürödve alszom. Mert nincsen falu, csak mókusok repülnek gonosz szél volt, goromba vad vihar, villamos csengetett, nem a szél kergetett, de egy tátongó emberállkapocs, ki mar. Fogjátok meg hamar, ha mar. Várjuk további müveiket, azonban kérjük igyekezzenek megőrizni az első vers színvonalát, mert az utóbbi kettő nem üti meg a mértéket, amelyet A Hétnek meg kell követelnie. Egyúttal felhívjuk a Figyelő szerkesztőit, értesítsenek bennünket, vajon a versért járó honoráriumot szerkesztőségünkben kívánják-e félvenni, vagy átutaljuk-e nekik.