A Hét 1957/1 (2. évfolyam, 1-26. szám)

1957-01-20 / 3. szám

Cseh és szlooák hölfőh oerseibői STEFAN ZÄRY: CSALÁDFA Itt az éjfél. Nesz nélkül, csendesen. A tükörbe némán borongok. Honnan való Két mandulaszemem, S ezek a széles pofacsontok? A kérdés függ, Akár a tatár-kés. Sztyeppe, tajgára gondolok ma. Honnan való Ez a furcsa arcél, ' Szelíd tájadon Európa? Mily idegen Ez az ember itten? Hol vagytok, ti hallgatag tanúk? Ősöm vajon Ki lehetett, s milyen? Honnan hozta elődöm az út? Apám révén? Hajdani ősapám, Ki lótejjel oltotta szomját, Elügetett Hős harcosként talán És rámhagyta ez éber orcát. Anyám révén? Lehet, hogy ősanyám Kegyetlen törvény elrabolta, Messzi sztyeppéról. Mintha most látnám, Lóhoz kötve, bukik a porba. Tán eltévedt Elhagyva Tiirócot, Ételért a vándor olajos. Vagy elődöm, A nyugtalan drótos, Ki tudja honnan, asszonyt hozott. Vad vihar volt Talaja gyökeremnek, Hogy kereszttel küzdött a félhold: Erőszakos Török akkor nemzett, Égerfánál; mire sem gondolt. Az élet most Képzelt hidat emel. idegen mag a nyílt rögbe váj. Lehet a szél homokat sodort el Rólad messze ázsiai táj. Ősi tanúm, Mindhiába hívlak. Holt tanú már nem tud vallani. Látom, amint Járják utainkat, Összülőim karavánjai. Nem is tudom, Merre, hány fivérem, S nővérem él, messze mindenütt, Sosem leszek A hőhérük én, nem, Hiszen vérem összeköt velük! Fordította: Zala József VILÉM ZÄVADA Közös asztalnál... Rövid az út, mit együtt kell megtennünk. Közös örömünk röpke, illanó; mégis mind más-más asztalhoz telepszünk, mintha mindenki más tájról való. Indult az egyik, másik, majd mind tüstént. Távolba tart mind, mint a révülő. Valaki mellé oly szívesen ülnénk, de ki elment, vissza sohase jő... Fordította: Zala József CTIBOR STÍTNICKV: VITÉZSLAV NEZVAL: Délibáb A messzeségben mi az, ami csillog? rozsdaszín akác, vagy sugár vakít ott? Az égnek habját, mi az, ami hajtja? Érett buzogányfü? Tán birka gyapja? Ködök csatáznak? Vagy a füst lobog tán? Micsoda bizarr, csodasztnü látvány! ,T?ord. Monoszlóy M. Dezső JÄN KOSTRA GALAMBOK Harmatos hajnal arany sugarából emlékem zugába a fény belelátott. Kifestett lábán udvar pázsitjából diófánk fölé nőtt galambdúcunk állt ott.. Idők medrében látom poriadását, a galambok nyoma is beléje süppedt. Hallom most szárnyuk száraz csattogását s tanácstalan állok, vajon hova tűntek. Ford. Monoszlói M. Dezső FRANTISEK NECHVÄTAL Hullám Mily szép az élet, ismeretlen és megoldhatatlan talánya. Té hajolsz reám, árnyképedben, szerelem, melynek nincs határa. Csiszol új bánatok gyémántja. Sok új malaszt járja át vérem. Mint tavasz-vihar gyors prédája, ott égek szépséged hevében. Mint madár, mely röptében veszti irányod, ismeretlen éden; itt valami örök lehet, mi békévé lesz lelkem mélyében. Lehet, hogy vágyaink virága gyökeret ver távolban, messze. Csillagfény tompul hajnaltájba. Szerelmi szél, s az ábránd benne komor hangok húrjába tépett, s a tó vizén hullámmá csobban. Taraja óh, mennyire éget, Parány vagyok e távlatokban! Ford. Zala József Vadlibák Kicsiny falum mindig egyforma, akár házai, vagy a csorda. Múlik a nyár ... Szekér zörög .. i Vadliba száll fejed fölött. Ma tizenkettő... Múzsák lesznek' Kápolna felett gyülekeznek. Szárnylástokban, vadlibák, csábított egykor a világ. Vágyam űzött meggondolatlan, Hogy szülő-telkem odahagyjam. Övék a táv igézete: Boldogan szállni felfele! Az aratók, hogy hazatértek, az iskolában minden szép lett. Pásztor nyáját számba veszed, flamand festőé, ím, a szemed. Mint a vak, olyan merőn lested, amint a kosarak megteltek Falucskám, kihalt minden házad, szénával; szálló vadlibákat. Konyhákban nem volt tűzrakás, s a réten folyt az aratás. Lenn kaszakő, görbe kasza. A vadlibák szálló raja a búza fölött ott halad az augusztusi ég alatt. Kis csősz, varázsló, te még akkor ' sem ocsúdtál a kábulatból. Vadlibák! Ma történt vagy régen? Adjátok vissza a falum nékem! Fordította: Zala József VOJTECH MIHÄLIK: j MATEMATIKA Mikor az ajtót becsuktad mögöttem, s búcsúként indultam haza, megszámoltam: ott szikrázott fölöttem az alkony négyszáz csillaga. S azon tűnődtem, míg növekvő bánat a Duna partjára kergetett, vajon ott fent is ily búcsúzva járnak csiliagszámlálő emberek. Ford. Monoszlói M. Dezső

Next

/
Oldalképek
Tartalom