A Hét 1957/1 (2. évfolyam, 1-26. szám)

1957-06-02 / 22. szám

a tánccsoportot segíti vele. Az ember nincs sehol, örökké a határt bújja, a nagyobb lányhoz sincs szerencsénk, pedig hangjával nagy hasznára van a műsoros esteknek. Éppen mennénk tovább, amikor kezében nagy csokor kellemes illatú, fürtös, többnyire lilavörös virágú orgonával megjön Ilonka, a nagyobbik lány. Temetőből hozza a marékra szedett illatot és leteszi a konyhában. Szőke, kerekarcú, erős fizikumú, a szeme mint az ibolya virág. Mosoly feszeng a bőre alatt, mert vallatóra fogjuk, mióta foglalkozik kulturális munkával. — Négy éve, bár a Csemadok nak nem vagyok tagja. Jelentkezési Ív még nem került a kezembe. — Ejnye, ejnye, ezt nem is tudtam — vakarja meg Borsodi barátunk a fejebúbját és az ív nyomban előkerül a táskából. A lány ki is tölti. Szerényen és tartózkodón bevallja, hogy Annuskát játszotta A becsületes juhászlegényben, azonkívül monológot olvas fel és énekel. Minden második nap próbára jár, a Férjet keresek ctmű monológgal résztvesz a járási szemlén Kenyhecen. Nem izgul, megszokta a közönséget. Álljunk meg itt egy szóra és gondolkozzunk. Képzeljük el a lányban a változást, a belső alakulást. Néhány éve jó, ha a kapuig elmerészkedett, ritkán engedte tovább a megszokott életforma, a mindenkire egyformán érvényes helyi erkölcs. Valaminek történni kellett, hogy az elhatároltságból kifeseljen az élet és annyi bátorságot vegyen, hogy a közönség elé álljon és énekeljen. Ez a valami a felsza-TTlűit дцшЛе^ Egyik dobos, másik levélhordó, Jaj de szépen ki tudja dobolni. Melyik legény, melyik lányt szereti. Már Miglécen megverték a dobot. Szeretőmtől búcsúzni akarok. Elbúcsúznék, de már nincs rá időm, Isten veled régi volt szeretőm. A lap alpján ez olvasható: énekelte Lengyel János migléci kisbíró, ötvennyolc éves. Ki ez az ember? Él-e még, dolgozik-e még? — Az kéne csak, hogy ne dolgozzon. Dolgozik a', a szövetkezet meg se lehet nélküle. Magyarázatképpen ezt nem a tanító mondja, lianem Lengyel Jánosné, akinek van egy nagy, húszéves lánya, annak egy húga és még hét testvére. Hat lánya itthon, az egyik a hangját az apjátői örökölte, a másik meg a lábát az anyjától. hőszakadás nyomait mutatja mindenfelé. A dombról ömölhetett le a víz, mert az út kavicsát is behordta a földekre. A kitaposott ösvény szeli ketté a temetőt. A kertek alján lőval szánt egy ember, agyonhasznált kalapban, kopottas öltözékben, — omló, zsíros a föld — felesége kukoricát szór a bárázdába. — Jó a föld! — mondjuk köszönésképpen. — Nincs ennek párja — hangzik a felelet. Mintha a szóváltás segítene a faluba. A házak két oldalról nyitják szemüket a patakra: egyhelyütt kőhíd ível át rajta, másutt deszkapallö. A nap halvány színei foltokban hullnak a nagyrészt egyablakos házikókra, az eternit, pléh vagy cseréptetőre. Egyetlen foncsikos hsíjú, ringó járású lány sepri az utcát. Borsodi barátunkat ismeri, mosolyog rá. Pár szemér-Zsigmond Sári bíróját, régebben La" dislav Luknár A becsüjetes juhászlegényét játszotta. Ezzel a darabbal Kenyhecre is ellátogatnak. Ötvenháromban, tehát riem sokkal . a szövetkezet megalakulása után. a kultúrmunka legmagasabb pontjára jutott el. A táncosok nemcsak a faluban alapozták meg jő hírnevüket, hanem Nagyidán, Csernőn és Szepsiben is. Aztán következett ... a visszaesés. A mélypont, amelyről nehéz felemelkedni Türelmes és gondos munka mozdította a cso ortot felfelé ívelő útjára. Idén farsangkor már egyfelvonásosokkal, monológokkal és dallal szóra koztatta a szövetkezeti parasztokat. A tanító fiatal, szelídszavú, megfontolt ember. Szeret hosszúkat hallgatni, hogy aztán a szomjas csendbe egy-egy odavaló, tartalmas mondatot cseppenthessen. Felesége már mozgékonyabb^ s

eszédesebb. míg mi a kultúrélet problémáit vesszük bonckés alá, addig ő valahonnan a szoba mélyéből vékony füzetet teremt r

lő és mutatja: ez a Csemadok daloskönyve. Egy helyi népdal is van benne. Fellapozzuk és csakugyan: Már Miglécen kettő a kisbíró, ' Szombaton utazni nem éppen kellemes. A hazavivő igyekezet ilyenkor lobog leginkább és legszenvedélyesebbn. Az autóbusz tömve utasokkal, nincs tenyérnyi hely, ahol az ember elférhetne. Az eszes és ügyes vidékieket Kassa beszippantotta üzemeibe s ezek most mind helyért verekednek. Az útirány: Szina, Kenyhec, Migléc. De csak a sor elején említett faluig megy a busz, tovább gyalogolni kell Borsodi barátunknak, a Csemadok kassai járási titkárának és nekem is; Miglécre szeretnénk jutni. Szinán az apostolok lovára kényszerülvén gödrös, vályús műúton bandukolunk. A falvak összesimulnak, mint a szerelmes párok, s aki dombról pillant rájuk, nem mondaná, hogy több község húzódik rrvg a völgyben. Olyan ez a három falu, mint az összeforrott színpadi kép, melynek hátterét rozsdabarna hegygerinc zárja le. Azon a ponton pedig, ahol a műútról gyaiogútra kanyarodunk, útmutató Ali. rajta egy névvel: Hidas. Apró számmal a távolság is megjelölve: 7. Közvetlen a magyar határ mentén járunk; Migléc határmenti falu. Vízmosásos szakadék szélén visz utunk a faluba. A föld salakos és kimosott, felmes szavaból tudom meg, hogy a tánccsoport tagja. Azért siet a sepregetéssel, hogy a megbeszélt próbaidőn megjelenhessen az iskolában. Csutorás Sándor tanító a szombat délután nyugodt, kiegyensúlyozott perceit éli, az udvaron sétál, a gyümölcsfák virágszirmos ágait nézi, felesége gazdasszonyként most birkózik a vasárnappal. Ez a délután se teljesen a tanítóé, estefelé jönnek a fiúk színdarabpróbára, meg a lányok táncpróbára. Forr, pezseg, a'akul az élet, s neki tehetségével és képességeivel formálnia kell. Ötven tagja van a helyi csoportnak, s ha nem látná el a feladattal, széthullna, szétfor- J gácsolódna, mint az j olyan hadsereg. > amelynek nincsen parancsnoka. De van itt program, van határozott és jól átgondolt irányítás, a tizennyolc tagból álló színjátszókör most tanulja Móricz 10