A Hét 1957/1 (2. évfolyam, 1-26. szám)

1957-06-02 / 22. szám

Tiszta, átlátszó forrásvíz, с egyben csupa titokzatosság a gye mek. De nincs-e a legkristályc sabb víz minden cseppjéb is ezernyi titok, egy láthatatla kis világ bezárva? A természet csodálatos rend je, hogy ezeknek a krístálytiszt titkoknak mi, asszonyok, adun életet. Azért olyan drága nekün a gyermek, azért vállalunk éri minden nehézséget, hogy ezt csodálatos folytonosságot megóri2 ve tovább vigyük az élet paran csát. Az emberben élő legősibb ös2 tönök egyike a kicsinyek, a gyeti gék védelme. Ez ösztön ébre fel minden asszonyban, amikc gyermeket hoz a Világra. Termé szetes és gyönyörű kötelesséaéne érzi gyermeke ápolását, 'nevelési Am ez az ősi ösztön ,-nemcsa az anyákban nyilatkozik mei Számtalan példáját látjuk a leg szebb hivatást: a gyermekek gyí és szája barna szögeletén derűsen ül a szőke fény. MÉSZÁROS ILONA 29 Huszonkilenc éves vagyok, Sötét hajamban ősz szálak, Hej be sokat udvaroltam menyecskének, barna lánynak. Legény vagyok, mégis legény, Száll az idő, száll jelettem, Életemet valahol én, valahol eltévesztettem. Vacsorám egyedül jőzöm, Magam mosom ingem-gatyám, Simogató asszony nélkül, Jaj be hosszú az éjszakám. TÓTH GYULA Idom megállj... Megcsapott a közelgő nyár szele; Éltető' heve már felém oson, Felkiáltok: Időm..! Megállj..! Várj..! Hiszen nekem még I nem volt májusom ..! Allj meg te is, nap, az ég tetején, Hisz húsz évem már a múlt hajóján Siklik tova az emlékek vizén. Lehelj rám szép tavasz bájos tündére. Hóarcomat fesd be vérpirosra. Hajamat borzold, cibáld kedvedre, Hadd szédüljek most bele karjaidba. Álljatok meg ti is, tűzajkú lányok! Ügy várom már lángcsókotokat, mint a lombot a dalos madár sereg, mely zord télen át fázósan kesereg a havat okádó szürke ég alatt. ... Időm, megállj! Várj egy kicsit — Szenderülj el a zsenge lombokon. Pihenj! Hisz nekem még nem volt májusom ..! GÁL SANDOR Hajnali fény száll keleten, pirosan, frissen, melegen. A ködlő nyugat elhajolt, csak egy halk sóhajtása volt. Felszállt a pára, kék az ég, nevet a tágas messzeség. A barna földön egy paraszt nézi az ébredő tavaszt, Ha várlak... Jó várni rád, bár hosszúk a percek, észrevétlen mégis, elperegnek. Tudom, hogy jössz s édes e gondolat, már hallom lépteid, egy pillanat s szemed lágy sugara rebben felém szelíden, te kicsim — te enyém. BALOGH IMRE