A Hét 1957/1 (2. évfolyam, 1-26. szám)

1957-05-19 / 20. szám

Az utolsó pierrot Ez a kitűnő francia film, mely sok évvel ezelőtt már világsikert aratott, valódi hőse révén egy kicsit hozzánk is tartozik. Deburau az Amiensböl származó komédiás, a napoleoni háborúk alatt {a csehországi Kolinban katonáskodott, itt megnősült és fia Gáspár, a későbbi nagy pierrot itt született. A háború után a család visszatért Franciaorszánba és a film kezdetén... ... zengő, zsongó párizsi karnevál idején: Nyüzsög a vásáron a mulatni vágyó párizsi nép. A kikiáltók mindegyike hangosan ajánlgatja mutatványos bódéjának előadását. Az egyik sátor előtt az idősebb Deburau, a ripacs, azzal kedveskedik a nézőknek, hogy a pódiumon mozdulatlanul ülő, fantasztikus bohócruhás fiát, mint hasznavehetetlen pojácát, mutatja be a közönségnek. Közben az egyik köpcös polgárnak ellopják zsebóráját. A rendőr egy gyönyörű lányt gyanúsít és tanút, keres, aki látta a lopást. Ekkor a mozdulatlan pojáca jelentkezik és tökéletes némajátékkal lejátssza a lopás tényleges lefolyását. A jelenet azonnal meggyőzi a film nézőjét a lényegről, hogy a megvetett magányos fiúban egy nagy művész rejtőzik. Gáspár egy életre szerelmes lesz a iléha lányba, ki a művész számára a boldogság utáni vágyat jelképezi. Mert Gáspárból Párizs lennagyobb pantomim művésze lesz, kit a külváros népe fogad szivébe és aki akkor is ennek a közönségnek játszik, mikor már olyan barátai vannak, mint Victor Hugo és Musset. A gyermekkorában megkínzott, félénk Gáspár nem tud nőkkel bánni, a lány gazdag barátot talál magának és eltűnik a művész életéből. Évek után akadnak össze egy éjszakára, de másnap újra épp karnevál van és Gáspár a forgatagban elveszti maga mellől a lányt, és rohan, rohan soha el nem érhető boldogsága után A francia színészek talán legjobbja, Barrault játssza Pierrot szerepét. Ez a törékeny testű művész, a vüág egyik legnagyobb Shakespeare színésze, ebben a szélesskálájú szerepben új oldaláról mutatkozik be: tökéletes pantomim táncos. Mellette a mindig kitűnő Brasseur egy élni tudó színészt iátszik nagy művészettel. A rendezés M. Camé finoman kidolgozott munkája. A film képei, sajnos, némely helyen nem elég világosak, de ez alig von le értékéből. Romeo és Júlia Shakespeare hagyatéka a leggazdagabb irodalmi örökség, amit az emberiség írótól kapott. Az alakjai szájába adott szavak az emberi lélek legbensőbb megnyilatkozásai, időhöz nem kötött örök igazságok. Éppen ezért rendező legyen a talpán, aki ennek a zseninek bármely darabjához nyúl Az angol-olasz közös produkció hatalmas és gazdag kiállításban készítette el Shakespeare e talán legnépszerűbb tragédiájának filmváltozatát, az ellenséges veronai Capulet és Montague család két gyermeke minden társadalmi és családi korlátot ledöntő, halhatatlan szerelmének történetét. E szerelem az adott körülmények között szükségszerűen magában hordja a tragédia magvát, a két hős elbukik, halálukkal azonban felébresztik szüleik lelkiismeretét, a régi gyűlölettől elvakult két ellenséges család 'békejobbot nyújt egymásnak szerencsétlen gyermekeik sírja felett. Shakespeare optimizmusa csendül ki a tragédia végső akkordjánál. Az olasz Renato Casteüani, aki szöveg -könyvíró és rendező egyszemélyben, monumentális arányú színes fűmet produkált, mely mind a helyszínen felvett festői tájak, mind a tökéletes, korhű díszletek tekintetében kifogástalan, szinte valószínűtlen gyönyörű. Nem túlzás, ha megállapítjuk, hogy minden egyes szereplő, minden csoportkép egy-egy megelevenedett festmény. Júlia megszemélyesítője, Susana Shantalle azonban inkább Gretchen típus mint igazi Júlia, kinek játékából hiányzik az a mindent elsöprő szenvedély, amit az angol szellemóriás belelehelt e szerepbe. Romeo megszemélyesítőjéről, Laurence Harveyről pedig idézem a költő szavait: Romeo, oh mért vagy Romeo! A többi szereplő kivétel nélkül kitűnő. SIMKÖ MARGIT A művész megtudja, hogy szerelme újra Párizs ban van A lány gazdag barátra akad Romeo segítséget kér Júlia öreg dajkájától A tragédia vége 17