A Hét 1957/1 (2. évfolyam, 1-26. szám)

1957-05-19 / 20. szám

MO R 2$ £f < Mindenkinek van valamilyen vesszőparipája, valamilyen gyengéje. Ёп a gyerekeimről szeretek beszélni. Felhozhatnék ezzel kapcsolatban a mentségemre egyet-mást; én azonban nem érzem magam bűnösnek. és aki azt állítja, hogy elfogult anya vagyok, az vesse rám az első követ. Eltekintve mindettől, a gyerekeimről beszélni igen könynyü feladat. Nem kell hozzá más, mint egy kis türelem. A téma, az magától adódik, csak győzzem feljeayezni emlékezetem lajstromára mindazt, amit két kis fecskefiókám csacsog. Bizonyos azonban, hogy nemcsak szülői, hanem gyermeki elfogultság is létezik. Másként nem lehetne megmagyarázni, hogy az élete negyedik évét taposó Katica, megelégelve nővérkéje nyelvelését, amint éppen a papájával ellenkezik, karbunkulus szemeit villogtatva így szólt: — Hallgass, Tamala! Ne vitatkozz! Az apukák úgyis mindent jobban tudnak. Ilyenkor persze a szülőknek nem marad más hátra, mint átszaladni a szomszédos helyiségbe kacagni. A következő kis történet szereplői szintén apu, Tamara és Katica. Apu jó fekete földet szerzett és azon mesterkedett, hogy az arra szoruló cserepes növényeket átültesse. A müvelet a konyhában folyt, természetesen az izgatott kislányok részvételével. A linóleumra nagy újságlepedők kerültek, arra szórták az elhasznált földet, míg a frisset egy táskából lapátolták a növények gyökerei köré. Serényen folyt a munka, már minden tele volt homokkal — még a konyhaasztal is, amikor a nyugtalan vérmérsékletű Tamarában felébredt a kötekedés ördöge: — Ide nézz, Katka! Nekem lapátom is van, én igazi kertész kislány vagyok. Katka először megdöbben, aztán segélytkérőn tekint rám: — De ha én is segítek, akkor én is keltész vagyok, ügye, anyuci? Megnyugtatom, hogy ő is kertész, meg apuci is kertész. Tamara egy pillanatig töpглпд, de aztán kivágja magát: — Jó, de én vagyok a - legkertészebb! Húsvét hétfőjének reggelén történt. A kislányok aznap éjjel kissé izgatottan aludtak. Már napok óta készülődtek a hétfői locsolkodásra és előző este számba vették a gavallérokat, akik „biztosan" eljönnek. Katka ébredt elsőnek. Arra lettem figyelmes, hogy a gyerekszobából hangok szűrődnek ki: — Tamala, ébledj föl! Nyisd ki a szemed! De „Tamala", aki egyébként is hétalvó ja-lánya" — persze nem hajlandó felébredni Jót mosolyogtam a kicsi erőlködésén és a fejleményekre kíváncsian belestem az üvegajtón. \ Katica nem hagyta magát. Felállt rácsos ágyacskájában és rózsásra aludt alma arcát a • Tamara ágya felé fordítva kimondta a döntő érvet: — Tamala, kelj föl. Gyorsan siessünk felöltözni, melt mindfáit jönnek a fiúk cseppenteni ... Gály Olga •J Sirató A telepen nagy a lárma, Sátorosok falujába', Üj nóta kél, új dal fakad, A hegedű húrja szakad, Bánatában. Szól az egyik: megrabolták ... Fúl Ugyan mér' darabolták? — Felesége szeretője, Volt élete elvevője — Mond a másik. Messze Indult Szabó Péter, Csak a keresztútlg ért el. — Jaj, Istenem, jaj, Istenem, Hóra hullik piros vérem, Fehér hóra. Míg szegény volt, élt boldogan, — Közbeszól egy — tudom jobban: Háborúból gazdagsága, Véres pénznek nagy az ára, Vér az ára! Tizenkettőt lit az óra, Piros vér hullott a hóra. Csizma alatt — de sok jajszó Megoslkordul a fehér hó, Ne menj arra! Tizenkettőt Ut az óra, Piros vér hullott a hőra... 'Szól a nóta, vtsszacsendiil, A búbánat sirva zendUl, A hegedűn. GYÜRE LAJOS mint vándorsuszter járt erres itt, mivel jó mesterember hát szeretettel, örömmel fok. Szegény emberek lakták éket, így hát sok foltoznivaló . Egy-két hónapig csak egyejárta a falvakat, de később döntött, elmegy családjáért és is idehozza. Valahonnan a Feerdő tájékáról származtak, a aztán nemcsak maga pereával jött, de tizennégy német iszcsaláddal, akiket a nyomor nfutókká tett. Sokat beszélt : az akkortájt itt meginduló imunkáról s a munkalehetőség csábította ide a Gránereket. jmborművön azt a pillanatot tem meg, amikor a tizennégy d az öreg suszter- vezetésével •illantja Salgót, új otthonát, aztán a hegyoldalakba vájt nqokba rendezkedtek be. Idoklő a szalmaszálba is megizkodik s a munkából kimart koknak és Gránereknek akkor ez ls megváltásként szolgált. Mikorra kíván elkészülni, mes-3 nagy munkával — kérdeztem iterem megtekintése után Szastvánt. — Egész életem rá fog menni. A fél évszázadon már rég túlba!lagtam, sok időm nincs hátra, így hát minden órát, percet jól ki kell használnom. De ennek a műteremnek munkára serkentő, gazdag történelme van. Benczúr Gyula élete utolsó időszakát itt töltötte, itt dolgozott ernyedetlenül és ez a szorgalomra ösztökélö tudat természetesen buzdítólag hat rám -is. Meg még valami. A bányászok szeretete és érdeklődése. * * • Amikor a késő esti órákban elbúcsúztam idősebb Szabó Istvántól, még egy pillanatra • visszatartott. A könyvtárából egy könyvet emelt le, a szlovák képzőművészek albumát, végiglapozott rajta s aztán ezeket mondotta: . — Nagyon nagyra becsülöm a szlovákiai képzőművészeket. Nagy csodálója vagyok Kosztka mesternek és jóbarátja a losonci Szabó Gyulának. Ha találkozik velük, adja át nekik a benczúrfalvi remete szíves üdvözletét, íme, megtettem. NAGY JENŐ td. Szabó István a szénkibúváson tlizet gyújtó kanászt ábrázoló domborműve előtt A nagyja már megvan