A Hét 1957/1 (2. évfolyam, 1-26. szám)

1957-05-12 / 19. szám

MÖRICZ ZSIGMOND: Jó a ropogó... Jó a ropogó Piri mogyoró. Mackó uram szereti. Bokrában felkeresi. Egy tenyere tele véle, A másikkal Ügy csap bele. Meghámozza, lám, lám. És bekapja, ham! hamt Ha teleszed egy mancsot; Vígan eszi és csámcsog. Jő a ropogó Piri mogyoró* A farkas és a bárány Gyepen mentem, gyepen jöttem, Aranygyűrűm elvesztettem, Hőid meglátta, Napnak adta. Csillag az ujjába dugta. (JBUUBH) * Melyik szekérre nem lehet szénát rakni? (8JJ9H3ZSIGOUGO V> Jöjj be hozzám... (Népköltés) Jöjj be hozzám, szép madárka. Nem záriak én kalitkába; Mikor akarsz, elröpülhetsz, Ha kedved lesz, visszajöhetsz. Ezres-egy vonallal Kérjetek meg valakit, írja le az 1000-számot anélkül, hogy egyetlenegyszer is felemelné kezét a papírról. Senkinek sem fog sikerülni. Bezzeg ti meg tudjátok csinálni. Nem kell mást tennetek, mint behajlítani. a papírost. Azután Uyen hurokvonalat rajzolni rá. Végül visszahajtani a lapot, és Íme, kész a megoldás. Szerencsétlen napja volt a farkasnak: mintha minden csirke, fogoly, fürj és nyúl összeesküdött volna ellene, egy sem mutatkozott. Szikrázott a szeme az éhségtói, ha most egy farkaskölyökkel találkozik, tálán azt is megeszi mérgében. Tikkasztó hőség volt, nyelve is kilógott, nyála csöpögött, hát gondolta magában, ha már ennivalója nincs, legalább iszik egyet. Le is ballagott a patakhoz és elkeseredetten kezdte lefetyelni a vizet. De egyszerre csak felkapta a fejét, mert meglátta, hogy a pataknál, talán húsz lépésnyire tőle, felbukkan egy szép kis fehér bárányka. ő is gyanútlanul itta a vizet, mivelhogy épp az imént jól belakmározott a patakparti kövér fűből. Az éhes farkas megorrontotta a báránypecsenyét és felkapta a fejét. A bárányka is felpillantott kortyolgatás közben, és halálrarémült, amint meglátta nemzetségének ősi ellenségét. De hamarosan megnyugodott, mert azt gondolta, hogyha a farkas iszik, akkor már bizonyosan jól lakott. A' farkas feltette magában, hogy óvatosan közelíti meg ezt a finom pecsenyét, nem ront neki durván és vadul, úgyis nagyon rossz már a híre áz állatok között. Tőle telhetőleg barátságosan köszönt a báránynak, mert attól tartott, hogy ha mindjárt rávicsorgatja a fogát, a félénk kis állat elmenekül, már pedig ezt a pecsenyét semmiképpen sem akarta elszalasztani. Odaszólt a kis báránynak: — Hallod-e báránykám, óvatosabban igyál, hiszen egészen felzavarod a vizet a lefetyeléseddel! — Ha akarnám, akkor se zavarhatnám föl — felelte szeliden a bárány — hiszen te állsz följebb, a folyás mentén, én pedig lejjebb, tehát csak te zavarhatnád fel az én vizemet. A farkas megdöbbent, mert rögtön megértette, hogy a báránynak van igaza, s ez bizony csak amoiyan hajánál fogva előrángatott ürügy volt arra, hogy belekössön. De a kudarc miatt nem csüggedt el az éhes farkas, és mikor látta, hogy a bárányka gyanút fogott és szeretne eloldalogni, rászólt: — Hallom a szarkától, hogy félévvel ezelőtt megrágalmaztál engem: telekürtölted az erdőt, hogy telhetetlen, vérengző és falánk ragadozó vagyok, és egyetlen állatnak sincs nyugta tőlem. Igaz ez? — Aligha lehet igaz — felelte a bárányka — hiszen fél évvel ezelőtt még nem is voltam a vilá -gon: tegnap ünnepeltük a három hónapos születésnapomat. — Ejnye, de hegyes nyelvű vagy — förmedt rá a farkas — mindenre van valami csípős megjegyzésed. Felháborító, milyen szemtelenül beszélsz velem! Megmondom neked: ha nem te rágalmaztál, akkor az apád beszélt rólam ilyen gyalázatosan. Mivel pedig ő ""áván elbújik előlem, te bűnhődöl meg ezért a gazságért! A bárányka most már szeretett volna minél gyorsabban elillainni, de a farkas gyorsabb volt: még ki sem mondta az utolsó szót, már is ott termett a szegény kis bárány mellett, megragadta és belakmározta. Az erőszakosak és a hatalmaskodók így keresnek és találnak ürügyet arra, hogy a gyengéket, a jóhíszeműeket és ártatlanokat tönkretegyék. A1SZOPOSZ 22