A Hét 1957/1 (2. évfolyam, 1-26. szám)

1957-05-12 / 19. szám

MÖRICZ ZSIGMOND: Jó a ropogó... Jó a ropogó Piri mogyoró. Mackó uram szereti. Bokrában felkeresi. Egy tenyere tele véle, A másikkal Ügy csap bele. Meghámozza, lám, lám. És bekapja, ham! hamt Ha teleszed egy mancsot; Vígan eszi és csámcsog. Jő a ropogó Piri mogyoró* A farkas és a bárány Gyepen mentem, gyepen jöttem, Aranygyűrűm elvesztettem, Hőid meglátta, Napnak adta. Csillag az ujjába dugta. (JBUUBH) * Melyik szekérre nem lehet szénát rakni? (8JJ9H3ZSIGOUGO V> Jöjj be hozzám... (Népköltés) Jöjj be hozzám, szép madárka. Nem záriak én kalitkába; Mikor akarsz, elröpülhetsz, Ha kedved lesz, visszajöhetsz. Ezres-egy vonallal Kérjetek meg valakit, írja le az 1000-számot anélkül, hogy egyetlenegyszer is felemelné kezét a papírról. Senkinek sem fog sikerülni. Bezzeg ti meg tudjátok csinálni. Nem kell mást tennetek, mint behajlítani. a papírost. Azután Uyen hurokvonalat rajzolni rá. Végül visszahajtani a lapot, és Íme, kész a megoldás. Szerencsétlen napja volt a far­kasnak: mintha minden csirke, fo­goly, fürj és nyúl összeesküdött volna ellene, egy sem mutatkozott. Szikrázott a szeme az éhségtói, ha most egy farkaskölyökkel ta­lálkozik, tálán azt is megeszi mérgében. Tikkasztó hőség volt, nyelve is kilógott, nyála csöpögött, hát gondolta magában, ha már enni­valója nincs, legalább iszik egyet. Le is ballagott a patakhoz és elkeseredetten kezdte lefetyelni a vizet. De egyszerre csak felkapta a fejét, mert meglátta, hogy a pa­taknál, talán húsz lépésnyire tőle, felbukkan egy szép kis fehér bá­rányka. ő is gyanútlanul itta a vizet, mivelhogy épp az imént jól belakmározott a patakparti kövér fűből. Az éhes farkas megorrontotta a báránypecsenyét és felkapta a fejét. A bárányka is felpillantott kortyolgatás közben, és halálraré­mült, amint meglátta nemzetsé­gének ősi ellenségét. De hamaro­san megnyugodott, mert azt gon­dolta, hogyha a farkas iszik, ak­kor már bizonyosan jól lakott. A' farkas feltette magában, hogy óvatosan közelíti meg ezt a finom pecsenyét, nem ront neki durván és vadul, úgyis nagyon rossz már a híre áz állatok között. Tőle telhetőleg barátságosan köszönt a báránynak, mert attól tartott, hogy ha mindjárt rávi­csorgatja a fogát, a félénk kis ál­lat elmenekül, már pedig ezt a pecsenyét semmiképpen sem akarta elszalasztani. Odaszólt a kis báránynak: — Hallod-e báránykám, óvato­sabban igyál, hiszen egészen fel­zavarod a vizet a lefetyeléseddel! — Ha akarnám, akkor se zavar­hatnám föl — felelte szeliden a bárány — hiszen te állsz följebb, a folyás mentén, én pedig lejjebb, tehát csak te zavarhatnád fel az én vizemet. A farkas megdöbbent, mert rögtön megértette, hogy a bá­ránynak van igaza, s ez bizony csak amoiyan hajánál fogva elő­rángatott ürügy volt arra, hogy belekössön. De a kudarc miatt nem csüg­gedt el az éhes farkas, és mikor látta, hogy a bárányka gyanút fo­gott és szeretne eloldalogni, rá­szólt: — Hallom a szarkától, hogy félévvel ezelőtt megrágalmaztál engem: telekürtölted az erdőt, hogy telhetetlen, vérengző és fa­lánk ragadozó vagyok, és egyet­len állatnak sincs nyugta tőlem. Igaz ez? — Aligha lehet igaz — felelte a bárányka — hiszen fél évvel ez­előtt még nem is voltam a vilá -gon: tegnap ünnepeltük a három hónapos születésnapomat. — Ejnye, de hegyes nyelvű vagy — förmedt rá a farkas — mindenre van valami csípős meg­jegyzésed. Felháborító, milyen szemtelenül beszélsz velem! Meg­mondom neked: ha nem te rágal­maztál, akkor az apád beszélt ró­lam ilyen gyalázatosan. Mivel pe­dig ő ""áván elbújik előlem, te bűnhődöl meg ezért a gazságért! A bárányka most már szeretett volna minél gyorsabban elillainni, de a farkas gyorsabb volt: még ki sem mondta az utolsó szót, már is ott termett a szegény kis bárány mellett, megragadta és belakmározta. Az erőszakosak és a hatalmas­kodók így keresnek és találnak ürügyet arra, hogy a gyengéket, a jóhíszeműeket és ártatlanokat tönkretegyék. A1SZOPOSZ 22

Next

/
Oldalképek
Tartalom