A Hét 1957/1 (2. évfolyam, 1-26. szám)
1957-04-21 / 16. szám
itárul a pici ablak. Kerekképii :ony hajol ki rajta. - Hej, lyányok, lyányok, bizony i tojott meg a kakas... No, ttok csak a kosárkát, kedvese -hadd teszem bele a tojást, a i fehér tojást. Tuggyátok-e, у a kendermagos tojta? Bizony, ny, a kendermagos! - Azt hittük, hogy a kakas ... is kakas, — kacagnak a lányok, tojásokat áuatösan a kosárba rakják. Felzúgnak. - Gyerünk tovább! perünk, menjünk ... Isten vele, émasszony... - Isten veletek! l lányok tovább mennek s már övetkező ház ablaka alatt kánák: VM!<5, vlllő stóem sátor, érd meg' Villő, várd meg, ogy vegyem rém gyóc singemet, ogy húzzam fei árga csizmám, la nem tojott a kakas gye meg a farikas." smét előkerültek a kosárkák 1 gazdasszony ]6 szívvel tett ükbe néhány tojást. Tréfasző, •agás csilingelt köröskörül, mint aszt mosolygás, édes öröm. Azt tovább mentek az úton át, a noly homlokú kis házak alatt, ntek a tavaszban üdén és keden. Mentek tojásszedni húsvét •tepére.... , • • • Csiklandozó übst ok at kavar a egő árama. Innen is, onnan is sordid a jókedv, kiborul az utsarára. Dél felé jár az idö, kéli az ebéd, fortyognak, rotyog'< a fazekak, a pára megkönyszteti az ablakokat. Ünneplőbe zakodott emberek, cifraruhás láak bandukolnak erre is, arra is, vportokba sűrűsödnek, vagy keiben, hármasban beszélgetnek, összefut az ember nyála, ha az •tépi ebéd jó izére gondol. De ig a gyomra is belekordul. Benn konyhában sürögnek, forognak a myecskék, arcuk piros, mint a ilves láng. Belekavarnak, belestolnak a fazékba, megnyalják íjuk szélét. A lábatlankodó gye'cet meg kipenderítik a konyból. Menjen, szaladjon az udvar-. , ug.ráljon hancúrozzon s ne varja a főzést. Igaz, hogy az ünői ebéd nagyobára már ünnep xnbatján összecsapták, de azért lg ma is akad főzésre való. Kéül a friss húsleves, amelyen karában lebeg a zsír sárga foltja, tyúkoknak is kitekerik о nyakát, teményt, kalácsot is csapnak a tőbe. Bekukkantunk az egyik házba, li lánosékhoz, Szép ház, új ház /an, mint egy vadászlak. Benyink s szemközt vág q pecsenyent. Szikár, fiatalos asszony sü-1-forog a tűzhely körül. Csupa )zgás, ügyes szorgalom. Keze ctt sziszegnek a fazekak, lökdösi gőz a fedőt. - Készül az ebéd, készül? Felénk se nézve feleli. - Sietnem kell már, kerget a l. Aztán, tudják fancsali képet g az emberféle, ha délre sincs ebéd az asztalon. - Ez igaz... — veszem nevetre q dolgot. — Aztán mi lesz ebed, Déli néni? - Hogy ml lesz ? Várjon csak... iször is sódor tormával, aztán tyúkhúsleves vékonyra szabdalt csückal, pecsenye ecetes tormával, utána sonka. Végtére túrós meg mákastepény dukál,.. Ennyi. — No ez bizony jó ebéd lesz .. . De mi az a sódor? Talán södar? Disznóhús? Deli nérü nagyot kacag. — Jaj, hogy cat se tudják? A sódor nem egyéb, mint szalonna, kolbász meg tojás egy tálon. Ezt iki legelőbb körül a család és mindegyik családtag vesz о tóiból. Először a tojást hámozzuk meg, Mindenki eszik belőle. Azért teszi, hogyha valamikor eltéved az erdőben, csak rá kelt gondolnia, hogy kivel evett tojást és rögvast megtalálja az utat. így mesélte szépnagyanyáml. A tojással kolbászt, szalonnát eszünk, Szávai ezt az első tál ételt nevezik södortwk ... Megkondul a harang s már szivárog befelé a család kicsinyenagyja. Csörög az evőeszköz, megpendül a tányér. Pálinka kerül az asztalra. A ház gazdája felemeli az üveget és tölt. A gyerekeknek kenyérdarabkákat márt a pálinkába. Aztán koccint a családtagokkal és a szájához emeli a poharat. — Boldog ünnepeket. • • * A zsérei lányok húsvét első napján megfestették a tojásokat. Nagy volt az izgalom, még nagyobb a kíváncsiság. El-elrugaszkodtak egymáshoz tojásnézni, hogy leszólják a másik tojásremekét, a pirossal, kékkel, zölddel, sárgával cifrázott héjat. Estére már mindenütt elkészültek e kedves munkával. Megtelt a szakajtó, fonottkosár a legények örömére. Bot került fél a pincék odvából. Vörös is meg fehér is, édes is meg savanykás is. Megfestették, megédesítették az adfszonynépnek a pálinkát. Előkészítették a sódort, a sonkát, süteményt meg a tortát. Egyszóval minden jót, ami ingere szemnek meg a szájnak. Későn feküdtek le, de már kelni is kellett, mert felmászott a nap a hegyre s gyújtogatta a bárányfelhőket, a mezőséget meg az erdőt s pirosra festette az ablak üvegét. A lányok jóformán még rá sem eszméltek, már megzörgették a kaput és feldobogtak a súlyos legényléptek. Megjöttek a locsolkodók. Sudáran, száiegyenesen feszültek, combrasimuló, fekete parasztnadrágban, pttykegombokkal cifrázott mentében, pörge kalappal. Gyolcs ingük kivillogott elül, mint avaron a hó. Nyalka csizmátok tükrében a fényes nap nézegette magát... Nyikkant az ajtó, öz Pál házának ajtaja. Legényhad ömlött be nótásart, virágosán. S nagyot rikkantottak. — Hol van az a lyány? Kedves bátyám, hol van az asszonynép? — No bizony, hogy hol van? Tudom is én. Keressétek meg! — mordul az öreg öz, de ravaszkásan csillog a szeme. A legények csuprokba merik a friss vizet... Belökik a szoba ajtaját. Olyat kiáltanak, hogy zeng az ablak. — Gyertek csak, gyertek! Loccsan, ömlik a víz. Csorog a fehérnép nyakába, keblébe. Sivalkodnak is, mint a választott malacok. — laj, csak a kezemre öntsétek, csök a kezemre! — Öntsd nyakon, ne sajnáld! Ide ni! Zsupsz hó! — kurjongatnak a legények összevissza. No ez megkapta cdaposan. A ház asszonya kirohan a tiszta szobából. Frissen pereg a nyelve. — laj, jaj, juj, juj, ti akasztófáravalók! Nem vagyok én lány. Göthőt kapok. Jaj, csuronwíz még az alsóm is. Ezt még megkeserülitek! — Sebaj, nénémasszony! Sebaj! Azért a hervadó virág is szereti a vizet. A gazda székeket lök a nagy terített asztalhoz. — Üljetek hát le, fiaim! A pityókás legények sem kéretik magúkat. Lezörögnek az asztal mellé, öz Pál poharat emel. — isten éltesse! — Boldog húsvéti ünnepeket, bátyám! Nyelik a harcost meg a pálinkát. Csettintenek. — No e jó vót! E má oszt a kisüsti! — Ha fó vót, töccs még, János fiam! — biztatja a házigazda az egyik legényt. János nem is kéreti magát. — Hát Isten éltesse! — Isten éltesse, Pali bátyám! — Titeket is fiaim! Közben a ház asszonya is vissza -settenkedik. Már megbékélt. Sorba kínálja a legényeket. — Ebből a kis sonkából vegyenek csak. Kolbászt, tojást. Kinek mi tetszik. — Veszünk, nénémasszony, veszünk! — harsogja a kórus. Es esznek, eszegetnek. Nem fukarkodnak a dicsérettel közben. — Isten uccse, jó ez a sonka. EíomUk az ember szájában. — Egyetek csak! Erre csúszik a hegyieve! — toldja meg Pali bátyó. A locsolkodók esznek, isznak, ' s a hangulat egyre emelkedett eb -bt válik. Síirün járja a pohár, s a kedves húsvéti mámor dalra csábítja a legényeket. — Melyik a nótád, Laci? — Az, hogy... „A csitári hegyek alatt régen leesett a hó ..." Felcsap az ének és zeng, zeng, mint a tavaszi szél... A lányok is kimerészkednek a tiszta szobából s belecsilingelnek a. baritonba. Fogy a konty alá xxtló. Es sok, sok szívből fakadó nótát énekelnek... De egyszerre nyűg • tafankodnl kezdenek. Hiába no, szólít az idő. Felszedelődzködnek s mennek más házakhoz, más lányhoz. Tovább, körben. Szívük csordultig telik nótával, tavaszi mámorral, húsvéti hangulattal. A lányos házaknál sötétig mulatoznak, aztán elballagnak a bálba és láncra perdülnek a ráncos -szoknyás virágokkal, hogy csak • úgy dobog a padló. Az idő éjfélbe hajlik, elmúlik a húsvét... Másnap, suhogó kedden, a lányok bottal strázsálják a legényeket és ha megpillantanak egyet is, alaposan rájuk vernek a somfavesszővel. Azt tartják, hogy az a legény, akit megvesszőznek, megsuhodnak, nem lesz beteg, örökkön-körökké egészséges nmrod. Véget ér a „vülözés", a zsérei -ek kedves, ősi szokása. De a szivekben megmarad az emlék, ger jed s összefűzi a szerelmetes ifjúságot.
