A Hét 1957/1 (2. évfolyam, 1-26. szám)

1957-04-21 / 16. szám

A Duna felől langyos szellő áramlott a házak közé. Amikor Miklős kilépett az utcára, tehernek érezte meleg télikabátját. A Manderla előtt egy kurtaszoknyás lányka ibolyát árult. Két csokrot vásárolt. Fütyörészve fordult be a kapun és beszállt a felvonóba. Még akkor is dúdolgatott, mikor a kulcsot megforgatta a zárban. A konyhából Éva pisze orra bukkant ki. — Jökor jöttél. Remek ebédet készítek, érzed... — és sarkig kitárta a konyha ajtaját. Mennyi Ulkt áradt a villanytűzhely irányából. A serpenyőben apró pukkanásokkal sercegett a zsír és olyan bódító illatot árasztott, amellyel a világ egyetlen parfümje sem vetekedhet. Ez nem lehet más mint... — Füstölt kolbász — tett pontot ogndalata végére Éva. — Ugye, hogy törődöm veled. Mit érdemlek ezért — felágaskodott és csókra kínálta száját. Miklós megcirógatta az arcát az ibolyacspkorral. — Jaj, mi ez? Észrevette a virágot. Boldog mosoly öntötte el arcát — Milyen figyelmes vagy ... — és a mondatot be sem fejezve Miklós nyakába csimpaszkodott, aki gyengéden magához vonta és homlokon csókolta. — Édesem, nekünk nincs időnk most enyelegni — bontakozott ki öleléséből Éva — látogatónk van, messze földről érkezett vendég — tette hozzá pajkos mosollyal és beperdült a konyhába. Vajoin ki ? tűnődött Mik'ós, miközben az előszobában terjengő harapnivaló kolbászszagot Ízlelgette. — A hentes nem fűszerez ilyen erősen, a kolbászt csak falun... hát persze — találta meg az összefüggést és gyors léptekkel benyitott a szobába. A hencser sarkában Éva édesanyjának töpörödött alakja bújt meg. Mikor megpülantotta a belépőt, széles mosolyra húzta el a száját. — Isten hozta, anyu, örülök, hogy itt látom már. Éva Is nagyon várta. — Nem az én lábamnak teremtették a várost — mondotta anyósa szelíden és tompa fényű szempárja Miklós alakját fürkészte, nem fogyott-e le az utolsó találkozás őta. Éva jött be. Vázába helyezte az ibolyát 'és itoVább terelte a hirtelen megakadt beszélgetést. — Disznót öltek otthon — újságolta — abból hozott anyu kis kóstolót. Meglepett, ugye. De még további meglepetések is várnak rád. Fordulj csak el egy pillanatra. Miklős kitekintett a napsugárban fürdő ablaküvegen. A nap olyan hevesen tűzött, hogy be kellett hunynia a szemét. — Lehet! Visszafordult. Éva búzakék tavaszi kabátban sétálgatott a szoba közepén, akárcsak valami próbakisasszony. A kabátnál is kékebb szemében titkolt derű bújócskázott. — Nos, hogy tetszem? Nagyhirtelen nem talált szavakat. Mintha csak ráöntötték volna — morfondírozott és jóleső érzés melegítette szívét. Éva a kabátot már vagy négy hete kiszemelte az egyik belvárosi üzletben, de megvásárlását állandóan halogatta, mert drágának tartotta. — Nagyszerű — tört ki belőle végül is a lelkesedés — ugye, igazam volt, hogy érdemes megvenni. , Éva összecsücsörítette vékony száját. — Mit gondolsz, mit fizettem érte? — Ha jól emlékszem, kilencszáz korona az ára. Éva a csatát nyert hadvezér büszkeségével válaszolt. — Hatszáz koronát, egy fillérrel sem többet. Miklós lelkesedése nyomban elpárolgott. — Akkor ez más kabát? — Hát persze. Különben is, amire te gondolsz, annak sokkal divatosabb volt a fazonja. Nem veszed észre, hogy ezé egészen egyszerű? De az anyag jó — tette hozzá engesztelően, észrevéve Miklós hangulatának pálfordulását — és olyan, mintha rám szabták volna. S ami a fő, a maradék pénzből futja még egy pár cipőre is. Hát nein vagyok takarékos háziaszony ? Miklósnak valahogy az volt az érzése, hogy túljártak az sszén. — Nézd, Évikém, tudod jól, hogy nem szeretem a garasoskodást. A szép öltözködés nem felesleges fényűzés. Nem lehet közben arra gondolni, hogy jusson is és maradjon is. És különben sem így terveztük. — Szóval azért nem tetszik a kabátom, mert olcsó volt — vágott vissza harciasan ft felesége—de akkor miért mondtad az imént, hogy a kabát kifogástalan? — Mert fogalmam sem volt arról, hogy mibe került. Nem tételeztem fel rólad, hogy sajnálsz pénzt kiadni valami rendes dologra s inkább megvásárolsz egy ilyen ... Évának sírásra görbült a szája. — Igen, mert te nem tudod elviselni, ha nekem valami örömet okoz. Ez éppen olyan szép kabát, mint a másik, csak szolidabb a fazonja. Ha nem tetszik, tegyél róla. Én fogom viselni, nem te. Durcsásan a heverőre hajította a tavaszi kabátot és kiment. Miklős felindultságában figyelembe se vette, hogy a szokottnál hangosabban tette be az ajtót. Bosszankodva és tanácstalanul bámulta a szőnyeg mintáját. , A váratlanul kitört viharban mindketten megfeledkeztek az öregaszonyról, * aki a szóváltás a'att, ha lehet, még jobban összehúzta magát. Dehogyis szólt volna közbe, akárhogy furcsálotta is a fiatalok viselkedését. Pedig a kabát neki is tetszett, meg drága sem volt. Miklóst szerette, de mai fellépése nyugtalanította. Szóvá tenni azt, hogy valami olcsó ... Egy visszafojtott sóhajtás szakadt ki melléből. A ruhaakaszőn ott csüngött elnyűtt kabátja. Tavaszi-télá — ugyan ki tudná azt megmondani. Lehet annak már vagy tizenöt éve, mikor hosszú-hosszú lelki viaskodás után rászánta magát, hogy megvásárolja. Hónapokon át kuporgatta a pénzt, de az hogy hogy nem, nem tudott megfiadzani, mindig másra keltett. Nagynehezen összerakós -gatta ós megvette, a legegyszerűbbet, amit a boltban kínáltak. Megboldogult férje mégis rádörrentett: „A vásáron feleáron is kaphattál volna, nincs talán helye nálunk a pénznek?" Kockás zsebkendőjével letörölte szeme sarkából klbugygyant könnyét. Abban az időben megértette férje keserű szavait, de Miklós mai ömíejűsége talány volt számára. De nem szólt egy árva szót sem. Majd megbékélnek a fiatalok, hiszen szeretik egymást. Azért nem tudta megállni, hogy lopva végig nie simítsa a mellette heverő, árván maradt és mindenben ártatlan búzakék tavaszi kabátot. Marton József Vízöntő hétfőnek forrása buzogjon, vadgakimb szívének remegése szűnjék. Frissfüves bárányka harmatba harapjon. Vízöntő hétfőnek forrása ha csordul, csillogjon a gyönge gyöngyvirágon, rózsán s meséljen a hegynek kedvet adó borrul. Vízöntő hétfőnek forrása csörögjön. , Fecskék elé fusson a fűszeres szél is, a fecske csőréből tavaszi öröm jön. Vízöntő hétfőnek szökjék ki forrása százszorszépre, gyepre, kéthetes gidára s az én örömömnek ne lehessen mása! Vízöntő hétfőnek forrása zenéljen. Tipegő gyerekláb dobbanjon a tapsra, örömtől a szíve senkinek ne féljen. Vízöntő hétfőjén körte, körbe járok, jobbkezembe fiúk fogódznak nevetve, bal kezemet fogják máslis hajú lányok. Ess eső, essél, süssön a nap süssön, a szívünkön rózsatövis sok-sok sebet üssön. Ess eső, essél, búza bokrosodjék, körbe, körbe énekeljünk kis pajtások nosza: sötét hajam olyan legyen, mint a falu hossza, arany hajam olyan legyen, mint a patak hossza, még annál is hosszabb, mint a Duna hossza, még annál is hosszabb, mint a világ hossza és mögöttem, merre járok, száz kis tündér hozza. Vízöntő hétfőjén ennyivel beérem: jó lenne most körül ülni kendervásznas asztalt s éldegélni lépesmézén, friss tejen s kenyéren. FARKAS JENŐ 17